Közélet
A romák önjelölt királya, Dorin Cioabă is arra kéri a közösséget, hogy szavazzanak Lasconira
Cioabă szerint mivel a Călin Georgescut támogató pártok Antonescura hősként tekintenek és megemlékeznek Codreanuról, a romáknak egyértelműen el kell határolódniuk tőlük.
Robert F. Kennedy Jr. hivatalosan is bejelentette, hogy nem támogatja Călin Georgescut
És Romániába sem készül jönni, helyette Floridában dolgozik.
Románia választ: titkos akták, kiberhadviselés és politikai káosz árnyékában dől el az ország jövője
A romániai politikai rendszer az elmúlt hetekben káoszba süllyedt. Vasárnap eldől: a nyugatbarát Elena Lasconi vagy Călin Georgescu, a szuverenista „megváltó” lesz az ország új elnöke. Összefoglaló.
Georgescu szerint a CSAT-dokumentumok titkosításának feloldása a rendszer kétségbeesését mutatja
Călin Georgescu azt is mondta, hogy alkotmánymódosítást szeretne.
Washington figyelmeztette Romániát, hogy a nyugattól való eltávolodásának súlyos negatív...
Az amerikai külügy a Legfelsőbb Védelmi Tanács jelentésének nyilvánosságra hozása után reagált a fejleményekre.
Ciolacu bejelentette, hogy Lasconit támogatja az elnökválasztás második fordulójában
A PSD elnöke Georgescu kampányának illegális finanszírozásával indokolta a döntését pártja korántsem egységesen Lasconi-párti szavazótábora előtt.
Iohannis feloldotta a titkosítást: körvonalazódnak Georgescu kampányának részletei
A dokumentumok szerint egy államilag támogatott, precíziós digitális kampány és több millió eurós rejtett finanszírozás segítette Georgescut az első forduló győzelméhez, miközben manipulált...
Közösen üzent a választóknak a PSD, a PNL, az USR, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek képviselői
Bejelentették a nagykoalíciót, és arra kérték a romániai polgárokat, hogy szavazzanak Európára és a demokráciára.
Mítoszgyártás felsőfokon: kezdenek kiderülni a csúsztatások Georgescu életrajzából
ENSZ-jelentéstevő, a Római Klub tagja, diplomáciai csillag – legalábbis papíron. A valóság? Egyre inkább úgy tűnik, hogy minden címe és eredménye csak a képzelet szüleménye.
Lasconi nem zárkózik el attól, hogy Ciolacu legyen a miniszterelnök
Korábban egyértelműen kijelentette, hogy megválasztása esetén Ilie Bolojant szeretné miniszterelnöknek.