Közélet
Megállíthatatlanul ömlik a víz Parajdon, Székelyföld egyik gazdasági pillérét mossa el az ár
Riportúton jártunk Parajdon, ahol a helyiek szinte gyászként élik meg, ahogy a víz elönti a bánya szintjeit – és vele együtt eltűnni látszik Székelyföld egyik legfontosabb, pótolhatatlan...
Újabb daganatos beteg nyert pert az állam ellen, ezúttal Kolozsváron
Onkológiai páciensek százai jutnak csak úgy kezeléshez, hogy pert indítanak, miközben a várakozáson az életük múlhat.
Kelemen Hunor: a beruházások csökkentése nem megoldás
Az RMDSZ elnöke szerint a PSD-PNL-USR-RMDSZ-kisebbségek koalícióval többségi kormány alakulhat, ami nagyon fontos volna a mostani helyzetben.
Dominic Fritz kirúgná a Candy Crush-ozó közalkalmazottakat
Az USR ügyvivő elnöke a Cotroceni-i konzultáció után azt mondta, nem kell adót emelni, miniszterelnöknek pedig Ilie Bolojant javasolják.
A Salrom termelési igazgatója: jelenleg két gát építése zajlik
Elmondása szerint a föld alatt dolgoznak, hogy mentsék, ami még menthető.
Ilie Bolojan is konzultált az államelnökkel, adóemeléseket helyezett kilátásba
A PNL ügyvivő elnöke arról is beszélt, hogy a román gazdaság helyzete nem tartható, és pártja vállalja a felelősséget az elkövetett hibákért, részt vesz a kármentésben, vagyis a kormányban.
Vádat emelnek a kollégájával a parlamentben verekedő volt pénzügyminiszter ellen
Testi sértéssel, bántalmazással és a közrend megzavarásával vádolják.
A gazdaságról konzultált Nicușor Dan és a PSD ügyvivő elnöke
Sorin Grindeanu arra nem tudott biztosan válaszolni, hogy a PSD benne lesz-e a kormányban. Előbb látni akarja, mi a kormány programja.
Szakértőkkel konzultál, a magyar és a román kormány segítségét is kérné a parajdi turizmus...
Bíró Barna Botond „kríziskapszulát” hoz létre turisztikai szakértőkből és helyi kreatívokból.













