Belehalt sérüléseibe az a nő, akit megvert majd elütött egy férfi Prahova megyében

Megverte, majd elütötte autóval egy férfi azt a nőt, aki két napos kórházi kezelés után szeptember harmadikán végül belehalt sérüléseibe Prahova megyében.

Az 57 éves nőt fényes nappal támadott meg az utcán egy 53 éves férfi, a feltételezett elkövető előbb megverte az áldozatot, majd autójával elgázolta őt szeptember 2-án a Prahova megyei Baba Ana településen. A férfi a gázolást követően azonnal elhagyta a helyszínt, az áldozatot súlyos állapotban kórházba szállították, két nappal később azonban belehalt sérüléseibe.

A helyi Observatorul Prahovean szerint a férfi és a nő házasságon kívüli kapcsolatban voltak egymással, a feltételezett elkövető tehát illeszkedik abba a mintába, amely meglévő kapcsolatot feltételez bántalmazó és áldozat között.

Az ügyészek büntetőeljárást indítottak, a rendőrök pedig begyűjtötték a térfigyelő kamerák felvételeit, kihallgatták a tanúkat, és műszaki szakértői vizsgálatot rendeltek el az érintett járművel kapcsolatban. A gyanúsítottat röviddel az eset után Tătaru környékén találták meg, majd előállították kihallgatásra. 24 órás őrizetbe vételéről döntöttek, a bíróság pedig a jelenlegi bizonyítékok alapján határoz az előzetes letartóztatásáról.

Az esetet a negyvenedik nőgyilkosságként tartják számon idén, ez hetente egy meggyilkolt nőt jelent, ezek pedig nem különálló esetek, hanem egy olyan rendszer hiányosságaira hívják fel a figyelmet, amely nem kezelei prioritásként a nők elleni erőszak visszaszorítását, még a fokozott figyelem nyomására sem.

A bántalmazás nem egyéni deviancia, hanem szorosan kapcsolódik a társadalmi struktúrákhoz, nemi szerepekhez és hatalmi egyenlőtlenségekhez. A rendőrség, a szociális szolgáltatások és az igazságszolgáltatás gyakran nem biztosítanak megfelelő vagy időben érkező védelmet az áldozatoknak, részben az előítéletek és a megfelelő képzés hiányossága miatt.

Ha családon belüli / nők elleni erőszak miatt segítségre van szüksége, hívja az áldozatok megsegítése céljából működtetett 0800 500 333-as ingyenes, zöld telefonszámot, vészhelyzet esetén pedig az 112 segélyhívószámot. Amennyiben magyar nyelven szeretne jogi segítséget kérni, a Női Jogvédő Ügyelet elérhető a [email protected] email címen, vagy a 0725109757-es telefonszámon. Abban az esetben, ha lelki segélyre van szüksége magyar nyelven, ezt a +40 754 800 808 telefonszámon vagy [email protected] címen tudja igényelni.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!