Az RMDSZ kihátrál a kötelező iskolai egyenruha mögül

Az RMDSZ kihátrál a kötelező iskolai egyenruha mögül
Iskolakezdés egy kolozsvári iskolában – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

A szenátusi szavazáson az RMDSZ törvényhozói ugyan még támogatták a kötelező iskolai egyenruha bevezetését, de úgy néz ki, hogy a képviselőházi szavazásra már kihátrálnak a javaslat mögül.

„Személy szerint nem támogatom, de csak a saját nevemben tudok beszélni, mert még nem hoztunk róla közös döntést. Azokkal a kollégákkal, akikkel már beszéltem róla, inkább azon a véleményen voltunk, hogy ne támogassuk”

– jelentette ki a Transtelex kérésre Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője. Csoma nyomatékosításként azt is hozzátette, már korábban is voltak hasonló kezdeményezések, és a képviselőházban azokat sem támogatták.

Szerinte nem kellene országos szinten kötelezővé tenni, ha egy iskola igazgatótanácsa arra a következtetésre jut, hogy akarja, és a diákokkal és a szülőkkel egyeztetve erről döntenek, akkor tegye meg, de országos szinten nem kellene szabályozni.

„Én meg tudom érteni azokat az érveket, akik azért támogatták, hogy a szülők jövedelembeli különbségei a ruházatban ne nyilvánuljanak meg. De nem hiszem, hogy ezzel megszüntetnénk a létező egyenlőtlenségeket” – tette még hozzá, elmondva azt is, hogy a szavazás előtt még találkozik a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének (MAKOSZ) képviselőivel, akik csütörtökön az Országos Diáktanáccsal közösen foglaltak állást a tervezet ellen.

Csoma nyilatkozata után nem sokkal aztán Kelemen Hunor is megosztotta véleményét a kérdésben, és ezzel eldőlni látszik, hogy az RMDSZ a képviselőházban nem fogja megszavazni a tervezetet.

„Igazuk van a diákoknak és a MAKOSZ-nak. Az iskolai egyenruhát nem lehet Bukarestből, törvénnyel kötelezővé tenni”

– írta ki Kelemen a Facebookon, majd azt is hozzátette, arra fogja kérni az RMDSZ-es képviselőket, hogy szavazzanak a tervezet ellen.

Az iskolai egyenruha bevezetése nem újdonság, időről időre felmerül az ötlete, sőt most is vannak olyan intézmények, ahol van iskolai egyenruha, vagy valamiféle egyenöltözet. Az iskolai tanév kezdetén végzett felmérés szerint a romániaiak többsége, 77 százaléka gondolja azt, hogy az egyenruha csökkentené a tanulók közötti diszkriminációt, és csak 20.6 százalék válaszolta, hogy inkább nem, nagyon kevéssé vagy egyáltalán nem ért egyet ezzel a kijelentéssel. A PSD és az AUR szavazói, a nők, a 60 év felettiek, az elemi végzettséggel rendelkezők és az állami alkalmazottak között felülreprezentáltak azok, akik egyetértenek azzal, hogy az egyenruha csökkentené az iskolai diszkriminációt. Nem is meglepő, hogy az RMDSZ szenátorai mellett a PSD és az AUR szavazott egyöntetűen a javaslat mellett.

„Az iskolai egyenruha nem csodaszer. Nem helyettesíti sem a minőségi oktatást, sem az iskolai étkeztetést, sem a felzárkóztatási programokat. Ugyanakkor azt gondolom, segíthet abban, hogy az iskola kevésbé legyen a családok anyagi lehetőségeinek a bemutatótere”

– magyarázta Kondor Ágota szenátor, ő volt az egyik olyan RMDSZ-politikus, aki megszavazta a törvénymódosítás-javaslatot.

A szenátus oktatási biztosságában is ülő, megválasztása előtt pedagógusként dolgozó háromszéki politikus elmondta, sokszor találkozott az elmúlt napokban olyan véleménnyel, ami úgy tett, mintha országosan egységes öltözetet szavaztak volna meg, pedig nem erről van szó, a javaslat szerint minden iskola maga dönthetne egy olyan egységes öltözetről, amit a diákok is szívesen viselnek. Hozzátette, a jelenleg is érvényben lévő oktatási törvény is előírja a diákok megkülönböztetését, de az nem feltétlenül ruházatra vonatkozik, mert lehet egy jelvényről vagy nyakkendőről is szó. Tehát eddig is volt rá lehetőség, amit meg lehetett kerülni azzal, hogy nem egyértelműen a ruházatra vonatkozott. Szerinte a szenátusban elfogadott javaslat azt az előírást módosítaná, erősítené úgy, hogy kifejezetten iskolai ruházatot ír elő.

„A tanügyi törvény előírja a megkülönböztető iskolai jelt. Nem egyenruhának nevezi, hanem jelnek. Viszont két mondatban elintézi. Az én értelmezésem szerint ez a javaslat a tanügyi törvény előírását egészítené ki. Fontosnak tartom, hogy az iskoláknak megmaradjon az autonómiája dönteni, tehát ne egy országos uniformis legyen, Isten őrizz attól” – mondta. Szerinte ez az iskolai ruházat lehetne egy egyszerű póló is, amit farmerrel is lehet viselni, „de egy decens ruházat lenne”.

A 2023/198-as oktatási törvényt kiegészítő és módosító tervezet szerint a diákoknak egyenruhában kellene megjelenniük az órákon. Az iskolai egyenruha kinézetéről és egyes elemeiről az iskola igazgatótanácsa döntene, a szülői képviselet beleegyezésével. A tanintézet az elfogadott viseleten és az iskola nevét feltüntető jelvényen kívül nem írhatna elő más ruhadarabot vagy kiegészítőt.

A tervezet értelmében az egyenruhák megvásárlásához jövedelemtől és családi helyzettől függően esetenként támogatást biztosítanának, amely akár a teljes költséget is fedezhetné. A kiadásokat helyi és megyei önkormányzati, illetve vissza nem térítendő külső forrásokból finanszíroznák. Kondor szerint a finanszírozási garanciák és az átláthatóság biztosítását a képviselőházi vita során is meg kellene őrizni, mert „csak akkor szolgálja az esélyegyenlőséget, ha nem újabb költséget, hanem valódi támogatást jelent”.

Elmondta, figyeli a visszajelzéseket, és szerinte ha nem is fogja megoldani az oktatás problémáját, de nagyon sok iskolában felmerülő problémára „adna egy megoldási lehetőséget”.

A tervezetnek eredetileg része volt az is, hogy az egyenruhát nem viselő tanulók szüleit 1000 és 5000 lejre bírságolhatják, az egyenruha bevezetését mellőző iskolákat pedig 5000 és 10 000 lejre büntethetik, de végül ez kikerült a szenátus által elfogadott formából. „Azzal abszolút nem értettem egyet, hogy ez pénzbírsággal járjon, vagy rendőri ellenőrzéseket vonjon maga után, mint az az eredeti javaslatban ebben volt” – magyarázta.

Elmondta, ő nem a törvény kezdeményezője, ezért hivatalos egyeztetéseket sem folytatott róla a szülői és diákszervezetekkel, de informális beszélgetései voltak róla. Több mint három évtizedes pedagógusi pályafutása során is többször beszélt erről a szülőkkel. „Sokszor sóhajtottak fel, hogy ha egyenruha lenne – ők így nevezték, én nem szeretem így nevezni –, akkor könnyebb lenne. Persze olyan szülőket is ismerek, akik kézzel-lábbal tiltakoznak ellene, mert rossz tapasztalataik voltak a saját diákkorukban. Ha arányaiban nézem, persze ezek csak informális beszélgetések, ami leginkább az én buborékomat tükrözik, hangsúlyosabbak voltak a pro vélemények” – tette hozzá.

A kötelező iskolai egyenruhákat bevezető javaslat esetében nem a szenátus volt a döntő ház, tehát azzal, hogy megszavazták, még nem fog bekerülni a törvénybe. Ebben az esetben a képviselőknél van a döntő szó, és mint láttuk, az RMDSZ már megváltoztatta a véleményét. Egyelőre kétesélyesnek tűnik a javaslat megszavazása, ha a PSD és az AUR kitart mellette, az 153 támogató szavazatot jelent, de még nem elég a többséghez. Kérdés, hogy a kisebbségek, illetve a más parlamenti frakciók miként vélekednek a kérdésben. A szenátusi szavazáson csak az USR szavazott egyértelműen a javaslat ellen, a PNL-ből is voltak, akik megszavazták.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!