Friss hírek
Járdán ütött el egy iskolást a Kolozsváron száguldozó sportkocsi, a szülők azonnali lépéseket kérnek
A nyílt levélből az derül ki, hogy nem elszigetelt esetről van szó, a szülők szerint bőven lenne még mit tenni Kolozsvár közlekedésbiztonságáért.
Hatból egy egyetemistának jut bentlakáshely Kolozsváron
A kolozsvári albérletárak viszont továbbra is a legdrágábbak között vannak Romániában.
Ilie Bolojan szerint az első száz nap legnagyobb eredménye, hogy Románia nem omlott össze...
A miniszterelnök most azt ígéri, hogy a következő hónapokban a stabilizálás után jön a rendrakás: hatékonyabb közigazgatás, több beruházás és kevesebb pazarlás.
Putyin beszólt Romániának, Bukarest visszavágott: Ne tartsanak nekünk leckét onnan, ahol az...
Vlagyimir Putyin szerint Romániában a hatalom manipulálta a népakaratot. Bukarest válasza: épp Moszkva próbált belenyúlni a 2024-es elnökválasztásba kiberhadművelettel, mesterséges intelligenciával...
Feltörte a zárat és birtokba vette az adóhatóság a Iohannis-házaspár jogtalanul birtokolt ingatlanát
A volt államfő családjának még egymillió eurót is vissza kell fizetnie az államnak, kamatostól.
Jóváhagyta a kormány a jelentős fizetséggel járó romániai önkéntes katonai szolgálat feltételeit
A védelmi miniszter azt mondta, kérni fogják, hogy a parlament sürgősségi eljárásban tárgyalja a törvénytervezetet.
Az áfaemelés után is olcsóbb Romániában vásárolni, mint Magyarországon? Összehasonlítottuk az árakat
Augusztus elsejétől megemelték az áfát Romániában, amit az üzletláncok sokáig különböző akciókkal még tompítottak. Ezek mostanra viszont lejártak, ezért megnéztük, mekkora drágulást hozott az...
Úgy jártak be ide, mint a vasútállomásra – mondta a miniszter a iași-i kórházról, ahol hét...
A román egészségügyi miniszter szerint a iași-i gyermekkórház intenzív osztályán alapvető járványügyi szabályokat nem tartottak be. A kórházat időközben megbírságolták, a vezetést leváltották, az...
Putyin szerint a magyarok többsége támogatni fogja Orbán Viktort
Az orosz elnök szerint azért, mert magyarok akarnak maradni.
Egyre kevesebb a víz, az elnök szerint el kell költöztetni Irán fővárosát
Az egyre nehezebben kezelhető vízhiány mellett a talaj is süllyed Teherán alatt.
Kövess minket Facebookon is!