Irán figyelmeztette Romániát, hogy politikai és jogi lépéseket tesz, ha az ország az Amerikai Egyesült Államok rendelkezésére bocsátja a katonai bázisait Irán elleni műveletekhez, írta hétfőn az ellenzéki, Londonban működő Iran International.
Esmaeil Baghaei, az iráni külügyminisztérium szóvivője minden országot figyelmeztetett, hogy ne avatkozzanak be a háborúba. „Ha Románia az Amerikai Egyesült Államok rendelkezésére bocsátja a katonai bázisait, az egyet jelent azzal, hogy részt vesz az Irán elleni katonai agresszióban” – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy egy ilyen lépés a nemzetközi jog megsértését jelentené.
Románia külügyminisztériuma közleményben reagált az iráni külügyi szóvivő üzenetére. A tárca emlékeztetett, hogy az Amerikai Egyesült Államok és Románia közötti 2006-os kétoldalú egyezmény legális keretet biztosít ahhoz, hogy az amerikai hadsereg romániai katonai bázisokat használjon, és Románia területén már több mint tíz éve alakították ki a rakétavédelmi rendszert, kizárólag önvédelmi célokra.
A külügy hangsúlyozza, hogy Románia nem része a konfliktusnak. „Számunkra a de-eszkalációt célzó diplomáciai erőfeszítés a prioritás, emellett érveltünk már a konfliktus első napján” – áll a közleményben. Emellett a külügy elítéli, hogy Irán a szomszédos országokat is támadja válaszul Izrael és az Amerikai Egyesült Államok Irán elleni támadására, és arra kéri az országot, hogy hagyjon fel ezekkel.
Irán többször figyelmeztette az amerikai katonai bázisoknak helyet adó országokat, hogy az Egyesült Államoknak nyújtott bármilyen logisztikai vagy katonai támogatást ellenséges lépésként fog kezelni. A közel-keleti ország szerint az Egyesült Államok katonai infrastruktúrájának kelet-európai jelenléte közvetlenül veszélyezteti a biztonságát, emlékeztet a Hotnews.
Irán ENSZ-nagykövete, Ali Bahreini az Euronews-nak azt mondta, hogy minden katonai bázis, amit Irán támadásához használnak, az ország hadseregének legitim célponttá válhat, azok is, amelyek Európában vannak.
Románia Legfelsőbb Védelmi Tanácsa és parlamentje múlt héten jóváhagyta, hogy az Amerikai Egyesült Államok ideiglenesen utántöltő repülőgépeket, megfigyelő berendezéseket és műholdas kommunikációs eszközöket telepítsen a katonai bázisaira. Nicușor Dan államfő akkor kiemelte, hogy védelemre alkalmas, fegyverzet nélküli eszközökről van szó, amelyeket a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti partneri egyezmény alapján telepítenek. Azt is mondta, hogy olyan felszerelésről van szó, amely Románia biztonságát növeli. „Biztosítom a romániaiakat, hogy nincs okuk aggodalomra, az országuk biztonságos, sőt ezzel még biztonságosabbá válik” – fogalmazott.
Romániában jelenleg mintegy 1000 amerikai katona állomásozik más NATO-tagországok katonái mellett, ugyanakkor tárgyalások zajlanak arról, hogy a Galați megyei Smîrdanon az amerikai és a román hadsereg Abrams tankokra szakosodott edzőbázist fejlesszen.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás