Kezdődik a költségvetési csata a parlamentben, Grindeanu sarokba szorítaná Bolojant

Hétfőn megkezdődik a parlamentben a 2026-os költségvetés vitája, és néhány nap alatt eldől, milyen formában fogadják el Románia idei büdzséjét. A szakbizottsági egyeztetések és a csütörtöki végszavazás előtt azonban a kormánykoalíció látványos politikai csatába sodródott: a PSD módosításokkal írná át a tervezetet, miközben Bolojan ragaszkodik a költségvetési fegyelemhez. A politikai csörtében a PNL és az USR Bolojan mögé állt be, az RMDSZ kivárja, hogy mi lesz a vége.
Március közepe van, és Romániának még mindig nincs elfogadott költségvetése. A 2026-os büdzsé körül látványosan kiéleződött a feszültség a kormánykoalícióban, a Szociáldemokrata Párt továbbra is sakkban tartja a kormányt és Ilie Bolojan miniszterelnököt.
A költségvetést a kormány március 12-én fogadta el, majd másnap a parlament elé került. Normális esetben ilyenkor már inkább technikai vita következik a szakbizottságokban. Most viszont politikai csörtévé vált az egész folyamat, a PSD ugyanis jelezte: megszavazza ugyan a költségvetést, de a parlamentben módosító javaslatokat nyújt be, és át akar írni több fontos részt. Lefordítva a bejelentést, ez annyit tesz, hogy bár a szociáldemokraták kormányon vannak, mégis úgy viselkednek, mintha a parlamentben nekik kellene „kijavítaniuk” a saját kormányuk költségvetését.
A miniszterelnök és a liberálisok ismét kiálltak, és Grindeanura mutatva, politikai manőverről beszélnek. Azt állítják, hogy Románia már így is komoly költségvetési nyomás alatt áll, ezért minden pluszkiadás kockázatos. A PSD viszont azzal érvel, hogy a tervezet túl szigorú, és nem ad elég védelmet azoknak, akik a megszorítások legnagyobb terhét viselik. egyelőre azonban a PSD térfelén pattog a labda, és valószínű, hogy Grindeanu nem is fogja elszalasztani annak a lehetőségét, hogy a saját és pártja szerepét kidomborítsa ebben a vitában. Ha Bolojan győz, akkor a hiány csökkentésére és a pénzügyi stabilitásra építő liberális gazdaságpolitika fog nyerni, ha a PSD, akkor elméletileg a szociális kiadások növelését hangsúlyozó megközelítés. A következő napok parlamenti vitái azonban még ennél is többről szólnak majd, mert nemcsak a költségvetés milyensége a tét, hanem az is ki fog derülni, hogy mennyire stabil valójában az a koalíció, amelynek elvileg közösen kellene kormányoznia az országot.
Grindeanu, a szociálisan érzékeny pártelnök, aki síkra száll a fogyatékossággal élők támogatásáért
A PSD eleve azt lengette be a múlt héten, hogy a hétvégén fognak dönteni arról, milyen álláspontot képviselnek a költségvetéstervezet tekintetében a parlamentben. A történet következő felvonását Sorin Grindeanu indította el vasárnap, amikor nyílt levelet küldött Bolojannak arról, hogy a PSD megszavazza a költségvetést, de nem fogja szó nélkül hagyni azt a formát, amelyben a kormány beterjesztette. A szociáldemokraták szerint a tervezet „megengedhetetlen késéssel” került a parlament elé, és több ponton is korrekcióra szorul.
„Törvényhozóink megszavazzák a 2026-os költségvetést, de támogatni fogják azokat a módosító javaslatokat is, amelyeket elengedhetetlennek tartunk ahhoz, hogy a büdzsé tükrözze a PSD elképzeléseit” – írta Grindeanu. Vagyis a PSD nem akarja elvinni a balhét egy esetleges költségvetési bukásért, ezért megszavazza a tervezetet, de közben azt is világossá teszi, hogy nem tekinti sajátjának Bolojan költségvetését.
A szociáldemokrata pártelnök azt írta még, hogy a PSD azért lépett be a kormányba, hogy „stabilitást és védelmet biztosítson a romániaiak számára, nem pedig azért, hogy bűnrészesévé váljon egy katasztrofális gazdasági kísérletnek”. Magyarán: ha a költségvetés túl szigorú lesz, azért ne a PSD-t hibáztassák.
Grindeanu később, egy televíziós interjúban még erősebben beleállt a Bolojan-kormány kritikájába. Azt mondta, a jelenlegi büdzsé alapvetően „jobboldali költségvetés”, amely szerinte inkább a gazdagabb rétegek érdekeit védi, miközben az átlagemberek számára kevés konkrét segítséget kínál. „Ma egy jobboldali költségvetésünk van, amely inkább a gazdagok érdekeinek kedvez, és nem nyújt semmilyen védelmet az átlagembereknek” – fogalmazott.
A PSD ezért egy úgynevezett „szolidaritási csomag” finanszírozását akarja beleírni a büdzsébe. A pártvezetés szerint ez mintegy 3,5 millió embernek jelentene közvetlen támogatást: alacsony jövedelmű nyugdíjasoknak, fogyatékkal élő gyermekeket nevelő családoknak, anyáknak vagy veteránoknak. Azt mondta, nem hajlandó politikai alkut kötni olyan kérdésekben, mint a fogyatékossággal élő gyermekek támogatása: „Nem engedek abból, hogy ezeknek a gyermekek támogatását 80 lejről közel 200 lejre emeljük” – jelentette ki.
Vagyis a 2024-es bukások után, amikor a PSD-től sokan azért fordultak el, mert a helyi bárók, a párt vezetőségének a költekezései, a korrupciós történetek megtépázták a párt stabil szavazóbázisát, Grindeanu megpróbál ismét felépíteni egy olyan politikai pozíciót, amelyben a pártja képviseli a „szociális oldalt” a kormányban. Grindeanu azt is kimondta, hogy a PSD súlya a koalícióban közel ötven százalék, ezért szerinte természetes, hogy a költségvetésben erősebben kellene megjelenniük a szociáldemokrata prioritásoknak.
A pártelnök azt is bejelentette, hogy a parlamenti költségvetési vita után a PSD szélesebb vezetése – mintegy ötezer polgármester, megyei vezető és parlamenti képviselő – fogja eldönteni, hogy a párt folytatja-e a kormányzást ebben a formában.
Bolojan: Minden pluszkiadást valamiből fedezni kell
A miniszterelnök vasárnap este reagált a PSD lépéseire, és a Digi24 televíziónak adott interjúban gyakorlatilag politikai zsaroló akciónak nevezte a szociáldemokraták költségvetés-módosító terveit.
A kormányfő szerint a probléma nagyon egyszerű: ha valaki több pénzt akar elkölteni, akkor azt meg is kell mondania, hogy honnan teremti elő. A PSD azonban szerinte ezt a kérdést következetesen megkerüli. „A koalíciós egyeztetéseken többször is megkérdeztem, hogy milyen forrásokból kívánják finanszírozni ezeket a javaslatokat, de nem kaptam választ” – mondta Bolojan.
A miniszterelnök szerint éppen ezért nehéz komolyan venni azokat a módosító javaslatokat, amelyek új támogatásokat ígérnek, miközben a költségvetési hiány már most is magas. Az ő álláspontja az, hogy Románia egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy tovább növelje a deficitet, és ezekkel a populista beszólásokkal a PSD csak azt éri el, hogy meginog az emberek bizalma a kormányban.
Bolojan azt is hangsúlyozta, hogy a költségvetés késlekedése részben annak tudható be, hogy a kormány egy nagyobb reformcsomagot próbált előkészíteni a központi és helyi közigazgatás átalakításáról. Ennek célja éppen az lenne, hogy csökkentsék a személyzeti kiadásokat és tartós megtakarításokat érjenek el. „E csomag nélkül nem lehet csökkenteni a személyzeti kiadásokat, a költségvetési hiányt, és nem lehet valódi megtakarításokat elérni” – magyarázta.
A miniszterelnök ugyanakkor politikai szinten is visszaszólt a PSD-nek. Szerinte a szociáldemokraták retorikája egyre inkább emlékeztet arra a populista narratívára, amelyet korábban az ellenzéki AUR használt. „Egyszerűen nem áll meg a lábán az a hazugság – mert másképp nem is nevezhetem –, hogy léteznek mágikus megoldások, amelyekkel minden jóra fordul anélkül, hogy többet dolgoznánk, takarékoskodnánk vagy felelősen gazdálkodnánk a pénzzel” – fogalmazott.
Bolojan azt a politikai üzenetet is elutasította, amely szerint a költségvetés a gazdagokat védi, miközben a szociáldemokraták a szegények oldalán állnak. Szerinte ez egy leegyszerűsítő politikai történet, amely figyelmen kívül hagyja a gazdasági realitásokat. A miniszterelnök összességében azt próbálta hangsúlyozni, hogy Romániának most elsősorban stabilitásra és kiszámíthatóságra van szüksége. A költségvetés szerinte pontosan ezt próbálja biztosítani, és minden olyan módosítás, amely növeli a kiadásokat, ezt a stabilitást kockáztatja.
A vita azonban ezzel még korántsem zárult le. Miközben a PSD és a miniszterelnök egymásnak üzengetnek, a koalíció más szereplői – elsősorban a PNL és az USR – is elkezdtek pozíciót foglalni a költségvetési csatában.
A PNL és az USR beállt Bolojan mögé, az RMDSZ kivár
A hétvégi szociáldemokrata csörte után a PNL is közleménnyel reagált, amiben a kormányfő álláspontját ismételte meg: szerintük a költségvetésnek mindenekelőtt a pénzügyi stabilitást kell biztosítania. A liberálisok figyelmeztették a PSD-t, hogy ne használja a költségvetési vitát politikai manőverezésre, és emlékeztettek arra is, hogy a koalíciós megállapodás szerint az állami kiadásokat növelő lépésekhez előzetes egyeztetés szükséges.
Az USR sajtóirodája is reagált a történésekre, a párt közölte: nem nyújtanak be módosító indítványokat, és nem is támogatják azokat. Szerintük a PSD felelőtlenül viselkedik, amikor újabb kiadásokkal járó módosításokat erőltet, miközben az ország már így is magas költségvetési hiánnyal küzd.
Az RMDSZ ezzel szemben inkább kivár, a hétvégét, igaz, elvitte a március 15-i ünneplések megszervezése. A Szövetség kerüli a nyílt konfliktust a miniszterelnökkel, akárhányszor kérdezték meg például Tánczos Barna miniszterelnök-helyettest, hogy mi véleménye a megszorításokról, vagy hogy dolgozik Bolojannal, mindig kerülő válaszokat adott, amiket többféleképpen is lehetett értelmezni.
Kelemen Hunor a székelyföldi tüntetések után már konkrétabb volt és többször elmondta, hogy a költségvetés nem lehet pusztán technokrata számháború, és a kisnyugdíjasok vagy a családok támogatását erősíteni kell. Az RMDSZ számára emellett kulcskérdés az önkormányzatok finanszírozása is: azt szeretnék, ha a helyi fejlesztésekre szánt források valóban eljutnának az erdélyi magyar településekhez, ezért a szövetség lavírozgat, nem támadja nyíltan Bolojant, de a parlamenti vita során nyitott lehet a PSD által javasolt „finomhangolásokra”. Egy kormányválság most nekik sem érdekük, ezért inkább hűtik a kedélyeket, miközben kivárják, merre billen a mérleg.
Mi következik most?
A költségvetési vita a következő napokban lép be a legérzékenyebb szakaszába, az ütemterv szerint a képviselők és szenátorok hétfőn 13 óráig nyújthatják be a módosító javaslataikat a 2026-os állami költségvetésről és a társadalombiztosítási költségvetésről szóló törvénytervezetekhez, ezt követően pedig hétfő estig a parlamenti szakbizottságok küldik meg a véleményezéseiket a költségvetési bizottsághoz.
A hét eleje ezért kulcsfontosságú lesz: hétfőn és kedden a szakbizottságok – mindenekelőtt a költségvetési és pénzügyi testületek – vizsgálják meg a tervezetet, és ezeken a fórumokon jelennek meg először a PSD módosító indítványai is. A bizottsági ülések ráadásul kizárólag személyes részvétellel zajlanak, ami a parlamenti gyakorlatban általában azt jelenti, hogy az egyeztetések sokszor informális tárgyalások és háttéralkuk formájában is folytatódnak a hivatalos viták mellett.
A vita szerdán kerül a politikai reflektorfénybe: a parlament két házának együttes plénuma 16 órától kezdi meg a költségvetés részletes tárgyalását, ahol a pártok vezető politikusai is felszólalnak, és pontról pontra veszik át a bizottságok által jóváhagyott vagy elutasított módosításokat. A végszavazás csütörtökre van ütemezve, amikor a törvényhozás dönt arról, hogy milyen formában fogadják el a 2026-os büdzsét.
A következő napok tehát elsősorban a PSD módosító javaslatairól szólnak majd. Sorin Grindeanu mindent megmozgat, hogy azt a 3,4 milliárd lejes többletkiadást, amit többek között a kisnyugdíjasok, a fogyatékossággal élő gyermekeket nevelő családok és más sérülékeny társadalmi csoportok támogatására fordítanának, megszavaztassa.
Bolojan mindenesetre nyilvánosan magabiztosnak mutatkozik, a miniszterelnök abban bízik, hogy a parlament végül elfogadja a költségvetést, mert az ország pénzügyi stabilitása és a pénzügyi piacok bizalma ezt diktálja, és a politikai szereplők többsége tisztában van azzal, hogy egy elhúzódó költségvetési válság súlyos következményekkel járna. A politikai következmények azonban nem feltétlenül érnek véget a szavazással, a PSD vezetése már jelezte, hogy megvan a B terve a koalíciós feszültség fenntartására, mivel konzultációt indítanak arról, hogy a jelenlegi formában folytatják-e a kormányzást. Információink szerint az RMDSZ is szondázza a terepet, és azt kérdezi szavazóitól, hogy mit szeretnének, maradjon-e kormányon az RMDSZ, vagy pedig lépjen ki. Azt, persze, nem tudjuk, hogy mire jut a válaszok birtokában a szövetség, de tény, hogy a koalíció recseg-ropog, mindenki számba veszi a lehetőségeket, és az igazi kérdés az, hogy mi történik majd a költségvetés elfogadása után.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás