Friss hírek
Napernyőt feszítene a Nap elé a magyar csillagász, így oldaná meg a globális felmelegedést
Az elképzelés egyelőre csak elmélet, de a szakma jól fogadta, az egyeteme pedig szinte azonnal levédette, mint találmányt.
Leszakadt egy erdélyi iskola mennyezete, négy tanuló megsérült
Az épületszárnyat 2004 óta nem újították fel, az igazgató szerint a huzat miatt szakadt le az álmennyezet.
Több erdélyi járatát is felfüggeszti a WizzAir
A légitársaság a tervezett hajtómű-ellenőrzéssel indokolta a változtatást.
Az önkéntes katonai szolgálat bevezetésével készül Románia a háború esetleges kiterjedésére
A román vezérkari főnök szerint Oroszország nem fog megállni Ukrajnánál, ezért nincs vesztegetni való idő, a NATO-tagállamok hadseregeinek fel kell tölteniük a készleteiket és fel kell készíteniük a...
Amerikai járatot indít a TAROM, madridi vagy római átszállással
A román állami légitársaság nem sokkal azután jelentette be új járatát, hogy a HiSky közölte, közvetlen járatot indít New Yorkba.
Pert indít a Greenpeace a fekete-tengeri földgázkitermelés engedélyezése miatt
A környezetvédelmi szervezet szerint a Neptun Deep projektet megfelelő környezeti hatástanulmány nélkül hagyták jóvá.
A BBTE angol nyelvű egészségügyi gazdaságtani mesterképzést indít
A mesterképzés szakmai tartalmát nemzetközi példák alapján állították össze és a romániai egészségügyi rendszer és szolgáltatások fejlesztését célozzák vele.
A taxisok törvénymódosítást követelnek Bukarestben
Több száz taxis tüntetett szerdán a fővárosban a taxistörvény, illetve az alternatív személyszállítási tevékenységet szabályozó jogszabály módosítását követelve.
A fasizmusmentes Európáért és a béke érdekében ügyködött, mondta el az EP-ben a kémkedéssel...
A vitához sokan hozzászóltak, egyes képviselők arra figyelmeztettek, hogy más törvényhozók is lehetnek az EP-ben, akik az orosz érdekeket szolgálják ki.
Kövess minket Facebookon is!