Friss hírek
Orbán 2008-ban: Ukrajnát minél előbb fel kellene venni a NATO tagjai közé
A NATO segített emlékezni a most értetlenkedő Orbánnak.
Egyetemi kollégái kiállnak Horváth István mellett, hogy az őt lejárató sajtóorgánumokkal szemben...
Egy április elején közzétett CNSAS-határozatra hivatkozva több sajtóorgánum is azt írta, Horváth együttműködött a Securitatéval, holott pont az ellenkezőjét állította az említett dokumentum.
Válságtréning Kun Gizellával: Az újrakezdésnél is sokat számít az, amit 12 év alatt szó szerint...
Talán túlságosan is magára talált a vendéglátóipar, mintha mindenki most igyekezne bepótolni az elmúlt évek kiesését – mondja el a nagy tapasztalattal rendelkező étterem-tulajdonos, Kun Gizella.
Szombattól látogatható a kolozsvári Szent Mihály templom tornya
Egyelőre heti három nap lesz nyitva a látogatók előtt.
Megölte a lányát és a feleségét, 17 évvel később ítélték el
15 évbe telt, amíg a rendőrség egy házkutatás során rábukkant a kislány holttestére.
Nem tűnt el, de módosult a sokszínűség meghatározása a közoktatási törvény tervezetében
Az „identitásbeli” szót „vallásira” cserélték a sokszínűség meghatározásában a törvénytervezet képviselőházi szakbizottsági vitáján.
Kongresszusi előjáték Kolozsváron: az RMDSZ megtartotta a Szövetségi Képviselők Tanácsát
Két dokumentumról szavaztak az RMDSZ-es tisztségviselők, amelyeket a kongresszuson fognak megvitatni. Az egyik a 2023-2030-as periódus programja, a másik pedig a roma felzárkóztatás stratégiája.
Bejelentette a tejár csökkenésének mértékét a Versenytanács
A kormány, a feldolgozók és a nagy áruházláncok abban állapodtak meg, hogy hat hónapra csökkentik a tej fogyasztói árát május elsejétől.
Visszakerült az oktatási törvény tervezetébe a diákok kizárásának lehetősége
A képviselőház tanügyi bizottsága elfogadta a PNL, a PSD és a nemzeti kisebbségek frakciójának módosító javaslatát.
Enyedi Ildikó zsűrielnök lesz az idei cannes-i filmfesztiválon
„Világszerte elismert alkotásaival Enyedi Ildikó egy szépségében és finomságában lenyűgöző életművet alkot” – mondták a filmfesztivál szervezői.