Vállalkozás

2700 cég volt bejegyezve egyetlen bukaresti lakásba: adótartozásuk meghaladja a 25 millió eurót
A számvevőszék friss jelentése szerint az adóhatóság évek óta tud a visszaélés lehetőségéről, mégsem tett érdemi lépéseket, hogy megakadályozza a cégek eltűnését a közpénzekkel együtt.
Só helyett Drakula? Túlélési stratégiákat keresnek a parajdiak összeomlott vállalkozásaik romjain
A bánya bezárása után Parajdon megállt az élet. A turisták eltűntek, a boltok kiürültek, a vállalkozások a túlélés határára sodródtak. Van, aki kézműves szappannal próbálkozik, más az állami...
Már megint a dropshippingtől hangos az internet. De az mi is?
A Z generáció nemcsak arról ismert, hogy jól bánik a képernyőkkel, hanem arról is, hogy bátran keresi az alternatívákat a pénzkeresésre. A „side hustle”, vagyis a mellékkereset mára szinte...
Rekordösszeget fordít a kormány a fiatal vállalkozók és új vállalkozások támogatására
Úgy számolnak, hogy több mint 7500 vállalkozás elindulásban segítenek, egyenként 50 ezer euróval, és a program révén legalább 15 ezer új munkahely létesül.
Az F2F-Fiatalok a fiatalokért vállalkozói mentorprogram döntőseit díjazták Kolozsváron
Egy taxisoknak szóló applikációt fejleszt az a vállalkozás, amely a fődíjat nyerte.
Sírkövekre készít QR-kódokat két vállalkozó szellemű bukaresti diák
Ennek segítségével az elhunytról helyben megtekinthető fotó- és videóösszeállítás készülhet.
Több mint 2500 cég jelentett fizetésképtelenséget az első négy hónapban
Ez csaknem 15 százalékkal több, mint 2023 azonos időszakában.
Válságtréning Szabó Bettivel: A brand által felépített bizalom olyan, mint egy biztosítás,...
A brand egy szerződést jelent a vállalkozás és a potenciális vevője között: értékeket ígér és cserébe bizalmat kap. Ez a bizalomépítés egy válsághelyzetben is fontos lehet, hiszen az a bizalom, amit...
Válságtréning Kun Gizellával: Az újrakezdésnél is sokat számít az, amit 12 év alatt szó szerint...
Talán túlságosan is magára talált a vendéglátóipar, mintha mindenki most igyekezne bepótolni az elmúlt évek kiesését – mondja el a nagy tapasztalattal rendelkező étterem-tulajdonos, Kun Gizella.
Kövess minket Facebookon is!