571 ezer látogatója volt tavaly a parajdi sóbányának

Tavaly 571 ezer látogatója volt a parajdi sóbányának, több, mint egy évvel korábban, amikor szivárgás miatt hozzávetőlegesen két hónapra bezárták a létesítményt.

A sóbánya ügyvivő igazgatója, Sebestyén József az Agerpresnek azt nyilatkozta, jó idényt zártak 2023-ban, a látogatók száma azonban elmaradt a koronavírus-járvány előtti 2019-es rekordévtől, amikor 640 ezer személy érkezését jegyezték. Erre az évre a 600 ezres látogatószám elérése a cél – mondta.

Sebestyén szerint a szomszédos Ukrajnában zajló háború és az áremelkedések ellenére az emberek továbbra is járnak a parajdi sóbányába, elsősorban egészségük megőrzése érdekében. Tavaly a legtöbb látogatójuk júliusban és augusztusban volt, naponta 4-5 ezer. A rekordot e tekintetben is a 2019-es év tartja, amikor egy nap alatt csaknem nyolcezer személyt fogadhatott a létesítmény.

A turisták többsége román állampolgár, és sokan közülük kezelésre mennek, öt, hét vagy akár tíz napon át több órát töltenek a bányában.

A látogatók számára 120 méter mélyen kialakított csarnokban játszótér, kalandpark és mozi is található, de pingpongasztalokat is elhelyeztek. Emellett egy ökumenikus kápolnát és a sóbánya történetét bemutató múzeumot is kialakítottak. Tavalytól egy új kávézó és a SALROM termékeit bemutató üzlet is várja a látogatókat a sóbányában.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Kövess minket Facebookon is!