Túra
Még az út vége felé is el tudtunk tévedni a Via Transilvanicán
Erzsikére bíztam az útkeresést, elnéztünk egy letérőt, de legalább megúsztuk a juhászkutyákat, és közben kilométereken át arról beszélgettünk, hogy mire jók a könnyek.
800 éves tölgyfát öleltünk meg a Via Transilvanicán, úton Erzsébetváros felé
A tervezett kilométerek mellé váratlan találkozások és apró meglepetések is jutottak, például, kisróka ugrott elénk. Sárpatakról indulva Segesváron át Erzsébetvárosig gyalogoltunk, miközben a vihar...
Medvenyomok mellett haladtunk el, a Fogaras látványába szerettünk bele a Via Transilvanicán
Erődtemplomok, pásztorkutyák, medvenyomok és a hófödte csúcsok lélegzetelállító látványa. A Via Transilvanica első igazi gyaloglónapja egyszerre volt fizikai kihívás és belső utazás, ahol minden...
E-bike-kal vágtunk neki Udvarhelyszéknek, de a táj még nem készült fel a turistára
Villanypásztorok, pásztorkutyák és lemerülő akkumulátorok között jutottunk el a Boldogfalvi-kilátóhoz udvarhelyszéki e-bike túránkon, és közben az is kiderült, hogy áll a székelyföldi ökoturizmus.
Székely alpesi életérzés és jégzápor a Releu lábánál: hótalpas túránk Hargitafürdő fölött
Több hétnyi várakozás után végre kiderült az ég a Hargita felett, mi pedig hótalpat csatoltunk, hogy megnézzük, mi van a ködön túl. Útközben kiderült, hogy a régi kabinos felvonó nem csak díszlet, a...
Közel kétméteres a hó: jelentős a lavinaveszély a Déli-Kárpátokban és a Radnai-havasokban, 1800...
A napsütés és az olvadás miatt rendkívül instabillá vált a hótakaró, helyenként akár kétméteres réteg is megindulhat a túrázók alatt.
Szikrázó napsütésben másztuk meg Moldva Olümpuszát, a Csalhót
Két korábbi sikertelen próbálkozás után most feljutottunk a Tóka-csúcsra. Új útvonalunk kevesebb szenvedést, több panorámát adott, és végre értelmet nyert a Csalhó legendája.
Szénapadlás ihlette moduláris menedékházakkal tennék még vonzóbbá a Via Transilvanicát
Elszigetelt vidéki közösségek turisztikai infrastruktúráját fejlesztenék fenntartható módon Románia egyik legnépszerűbb túraútvonala mentén.
E-bike-kaland Szászföldön: legendás erődtemplomok, káprázatos ősz és évszázados falvak fogadtak a...
Berethalomról indultunk neki a túrának, hat falut és öt erődített templomot jártunk be.
Felértünk Európa tetejére: a svájci gleccserparadicsomban jártunk, ahol a precizitás nem ismer...
Aki egyszer felnéz a Matterhornra, többé nem tud nem gondolni rá. Zermatt autómentes utcái, a Toblerone sziluettje, a 4000 méterre kapaszkodó felvonók és a jég közönyös világa egyszerre csábítják és...









