A 2-est sem írta meg a képességvizsgán, mégis érdemösztöndíjat kap

Az egészséges verseny lenne a célja, fonák helyzeteket teremt az érdemösztöndíjak osztásának új módszertana.

Az iskolaigazgatók fizetéséről tárgyaltak a tanügyi szakszervezetek a miniszterelnökkel

A tanügyi szakszervezetek szerint a kormány eddig minden ígéretét betartotta.

Újabb támogatókat keres hátrányos helyzetű, tehetséges diákoknak a Nyilas Misi egyesület

12 új ösztöndíjast vettek fel a programba, további 43 várja az újabb támogatókat.

Hivatalosan is bevezették a zsidók történetével foglalkozó tantárgyat

Két év múlva A romániai kommunizmus története tantárgyat is bevezetik kötelező jelleggel.

Román gyermekek is járnak az új bánffyhunyadi magyar óvodába, amelyet a helyi tanács korábban...

35 gyermekkel, a református püspökség finanszírozásával indul óvoda a magyar kormánypénzből emelt épületben, amely 2022-ben etnikai vita tárgya volt a kalotaszegi városban.

Egy felmérés szerint a tanárok fele nem hisz a kormány béremelési szándékában

Azt is lemérték, hogy a tanárok mennyire gondolják úgy, hogy jó, vagy nagyon jó körülmények között élnek. Csapnivaló eredmény született.

Visszaszorítanák a digitális eszközök használatát a svéd közoktatásban

Kevesebb digitális eszköz, több könyv, papír és toll – ezzel javítanának a svéd diákok eredményein.

Szeptembertől a nagyváradi Lorántffy-gimnáziumhoz került a Bălcescu-iskola magyar tagozata

Ez összesen 9 osztályt és az ő tanáraikat jelenti.

Székelyföld városainak oktatási intézményeit új bútorokkal, tanfelszerelésekkel és digitális...

Több mint 22 millió lejes támogatást fordítanak Sepsiszentgyörgy óvodáinak és iskoláinak fejlesztésére.

Több mint 1 milliárd eurót fordítanak 5600 iskola és óvoda felszerelésére a helyreállítási alapból

Szatmárnémeti 55 millió lejt, Kolozsvár 45 millió lejt, Marosvásárhely 48 millió lejt, Sepsiszentgyörgy 22 millió lejt, Csíkszereda 26 millió lejt kap az iskolái fejlesztésére.

Kövess minket Facebookon is!