Hétfőn reggel román nyelv és irodalomból vizsgáznak a diákok

Hétfőn reggel kilenckor kezdetét vette a 2024-es pótérettségi első írásbeli vizsgája. Ezen a napon a diákoknak román nyelv és irodalomból kell bizonyítania tudásukat.

Mint írtuk, a tanügyminisztérium tájékoztatása szerint a vizsgázóknak 8:30-ig kellett megérkezniük a vizsgahelyszínre, ahol személyazonossági okmánnyal igazolták magukat. A tételek megoldására a pótvizsgán is 3 óra áll az érettségizők rendelkezésére.

Az idei pótérettségire több mint 33.600-an iratkoztak be. Közülük 22.000-en idén végezték a középiskolát, 11.500-an korábbi években.

A diákok az elkövetkező napokon:

  • augusztus 20-án a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból,
  • 21-én a szaknak megfelelő választott tantárgyból,
  • végül 22-én anyanyelvből írásbeliznek.

A vizsgák eredményeit augusztus 26-án délig teszik közzé, az óvásokat ugyanaznap lehet benyújtani 12 órától 18 óráig. Az óvások elbírálása utáni végleges eredményeket augusztus 30-án ismertetik.

Az oklevél megszerzéséhez az érettségizőknek három feltételnek kell együttesen megfelelniük: részt vettek a nyelvi és digitális készségeik felmérésén, illetve az összes írásbeli vizsgán; az írásbeli vizsgák mindegyikén legkevesebb 5-ös osztályzatot kaptak; az írásbeli vizsgák osztályzatainak átlaga legkevesebb 6-os.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!