Azzal gyanúsítják egy bukaresti elitlíceum tanárát, hogy megerőszakolt két fiút
Őrizetbe vették csütörtökön az ügyészek a bukaresti Sfântul Sava Főgimnázium tanárát, akit azzal gyanúsítanak, hogy három évvel ezelőtt megerőszakolt két fiút – írja az Agerpres.
A bukaresti törvényszéki ügyészség közleménye szerint az 51 éves férfi 2021. június 2-án egy 3. kerületi fővárosi lakásban egy akkor 17 éves fiú diákjával orális szexuális kapcsolatot létesített, december 17-én pedig nemi erőszakot követett el egy másik diákján, egy akkor 16 éves fiún. A bukaresti ügyészek csütörtökön indítványozták a 3. kerületi bíróságon a férfi előzetes letartóztatásba helyezését.
Az oktatási minisztérium csütörtökön bejelentette, hogy tájékoztatást kért a bukaresti törvényszéki ügyészségtől a fővárosi Sfântul Sava kollégium egyik, kiskorúak ellen elkövetett nemi erőszakkal gyanúsított tanárának őrizetbe vételével kapcsolatban. Közleményében a tárca azt állítja, hogy a sajtóból értesült az ügyről, és azonnal tájékoztatást kért a bukaresti törvényszéki ügyészségtől az eddig hozott intézkedésekről, hogy sürgősen elindítsa a tanár állásból való felfüggesztésének eljárását.
A közlemény hangsúlyozza, hogy a minisztérium „nulla toleranciát mutat” a törvényes, szakmai és etikai normáktól való bármilyen eltéréssel, valamint a bántalmazás és erőszak bármely – fizikai, pszichológiai vagy érzelmi – formájával szemben.
A bukaresti Sfântul Sava Főgimnáziumot az ország egyik legjobb középiskolájának tartják, rendre óriási versenyben lehet csak bekerülni, például a kilencedikeseknek szervezett idei számítógépes elosztáson (felvételin) az iskola angol-román kéttannyelvű matematika-informatika osztályába volt szükség a legmagasabb médiára, 9,90-re.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!