Donald Trump
Donald Trump különleges követe: Nem tartom rosszfiúnak Vlagyimir Putyint
Steve Witkoff különleges amerikai követ elárulta, hogy Putyin imádkozott Donald Trumpért, és még egy festményt is készíttetett róla.
Szilánkok – szarkasztikus jegyzetek a hírzaj közepéből 9.
Kelemen Hunor szerint ideje, hogy Európa „intellektuális erőfeszítést” tegyen, és végre megértse a Trump-adminisztráció ideológiáját. Azt, amely Putyin jóindulatára épít, zsarolásban méri a...
Trump szerint már tárgyalják, hogyan lesznek elosztva a területek Oroszország és Ukrajna között
Az amerikai elnök egy pénteki sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy úgy látja, közel van a teljes tűzszünet az orosz-ukrán háborúban.
Kelemen: A Trump-adminisztráció ideológiáját meg kell érteni, másképp lehetetlen lesz a közeledés
Az RMDSZ elnöke szerint az Európai Uniónak legalább tíz éve számítania kellett volna arra, hogy az USA nem támogatja a világ végéig a biztonságát.
Elhalaszthatja az USA a romániaiak vízummentességének a bevezetését
Az eredeti tervek szerint március végétől utazhattak volna vízum nélkül a romániaiak az Egyesült Államokba.
Putyin után Zelenszkij is beszélt Trumppal, ő is beleegyezett a korlátozott tűzszünetbe
Az amerikai elnök a beszélgetés során arról is beszélt, hogy szerinte amerikai tulajdonba kellene kerülniük az ukrán atomerőműveknek, mert így lehetne a legjobban megvédeni őket.
Nagy leleplezés helyett a Mongúz hadműveletről derültek ki új részletek a titkos Kennedy-aktákból
Donald Trump utasítására közzétették a John F. Kennedy 1963-as megölésével kapcsolatban összegyűjtött, de évtizedek óta visszatartott kormányzati iratok maradékát. Úgy tűnik, az összeesküvés-hívők...
Szerdán újra beszélni fog egymással Zelenszkij és Trump
Legutóbbi, személyes találkozójuk viszonylag hamar kellemetlen veszekedésbe torkollott.
A Hámori Lucát legyőző Imane Helif a 2028-as olimpián is ringbe szállna
Azt mondta, nem fél Donald Trumptól, és mivel nem transznemű, az elnök tiltása rá nem vonatkozik.
Putyin belement egy korlátozott tűzszünetbe, 30 napig nem lövik az ukrán energiahálózatot
Elkezdtek kiszivárogni a részletek Trump és Putyin telefonbeszélgetéséről, ezek alapján azonnal megkezdődhetnek a tűzszüneti tárgyalások a Közel-Keleten, de Putyin a továbblépéshez komoly...