Donald Trump különleges követe: Nem tartom rosszfiúnak Vlagyimir Putyint
Vlagyimir Putyin orosz elnököt dicsérte Donald Trump amerikai elnök különleges követe egy interjúban – írta a BBC. Steve Witkoff, aki két hete találkozott Putyinnal, Tucker Carlson az amerikai médiaszemélyiségnek adott interjújában kijelentette, hogy „nem tartom Putyint rosszfiúnak”, hozzátéve, hogy az orosz elnök „szuperokos”.
Witkoff közölte, hogy az orosz elnök szívélyes és egyenes volt vele szemben, amikor találkoztak. Putyin az elmondása szerint azt állította, hogy imádkozott Donald Trumpért az ellene irányuló merényletkísérlet után, és egy festményt is készíttetett az amerikai elnökről, ami nagyon meghatotta Trumpot.
Az interjúban Witkoff több olyan állítást is megismételt a BBC beszámolója szerint, amit az orosz propaganda szokott terjeszteni, mint például, hogy Ukrajna egy „kitalált ország”, hogy Kurszkban lévő ukrán erőket bekerítették az oroszok, valamint kiemelte, hogy a részben elfoglalt ukrán területeken élő emberek egy népszavazáson kifejezték, hogy Oroszországhoz szeretnének tartozni.
Witkoff közölte, hogy szerinte a jövő héten megegyezhetnek a Fekete-tengeren bevezetendő tűzszünetről, amiről hétfőn fognak tárgyalni Szaúd-Arábiában az Egyesült Államokkal az ukrán és orosz delegációk. Emellett kijelentette, hogy „nem vagyunk messze” a 30 napos teljes tűzszünettől.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!