Demográfia

Történelmi mélypontra esett tavaly a születések száma Romániában
2021-ben még több mint 200 ezer gyerek született évente, az előzetes adatok szerint 2024-ben még 150 ezren sem jöttek világra.
Közel 3 millió fővel csökkenhet Románia lakossága a következő 20-25 évben
A lakosságcsökkenést, az elöregedést és kivándorlást sem a kormány, sem az államfőjelöltek többsége nem tematizálja.
Több mint 95 ezer japán már 100 évesnél is idősebb
Rekordot döntött a 100 év felettiek száma, mintegy 90 százalékukat nők teszik ki.
Drámaian csökkennek a romániai születésszámok: több száz településen nulla a natalitás
Az idei év első hét hónapjában alig 84.000 gyermek született, több száz településen szinte egyáltalán nem születtek gyermekek az elmúlt években, és jelenleg 1,7 millió gyermektelen pár él az...
Bárdi Nándor: A demográfiai fogyás, a középosztályvesztés, a magyar kötődésű romák helyzete súlyos...
A történész nem lát egyértelmű kiutat ebből a helyzetből, mivel a kisebbségi magyar közösségek és elitjeik jelentős mértékben a Fidesz identitáspolitikájának foglyai maradtak.
„Senki sem tud annak az útjába állni, aminek eljött az ideje” – Múzeumalapítás és társadalmi ideál
A legutóbbi népszámlálás nyomán felerősödő öndefiníciós kísérletek egyfajta versengést indítanak el a romák asszimilációjáért.
Kína pár héten belül elveszíti a világ legnépesebb országa címet
Nemrég még úgy volt, hogy csak az évtized vége felé jön a helycsere, de aztán India belehúzott.
Népszámlálás előtt és után. Érzelmes demográfia
Az okokról akarok beszélni, hogy miért fogytunk. Pontosabban az okoknak is csak egy részéről. Arról, ami szubjektív, vagyis lehetne változtatni rajta, ha egyet tudnánk érteni abban, hogy mindez nem...
Népszámlálás: nem a lakosságcsökkenés az aggasztó, hanem a demográfiai elöregedés
A lakosságszám visszaesett az 1966-os szintre, mondta a statisztikai hivatal vezetője a népszámlálási adatokat elemezve.
Csökkenni kezdett Kína népessége, és ez tovább súlyosbítja a gondjait
A világ legnépesebb országa sorsfordító pillanathoz érkezett. A születő gyerekek számának meredek csökkenése miatt csökkenni fog a munkaképes korú lakosság száma, ami akadálya a gyors gazdasági...
Kövess minket Facebookon is!