Megjelent Európában az invazív ázsiai vörös törpeméh
Máltán találták az első ilyen méhfészket, amit a faj azonosítása után elpusztítottak.
Globális vészhelyzetet hirdettek az mpox miatt: mit kell tudni a vírus terjedéséről és a...
A himlő többnyire fertőzött emberekkel való szoros érintkezés útján terjed, többek között szexuális úton. A WHO szerint az Afrika egyes részein terjedő járvány mostantól nemzetközi aggodalomra okot...
Lassan elnyeli a sivatag Afrika egykori luxusvárosát
Kolmanskop igazi dúsgazdag világváros volt a nagy gyémántláz idején, de mára a német gyarmatosítók által épített házakat ellepte a homok. Az egész hely annyira szürreálisan néz ki, hogy itt...
Legalább öt halott, égő parlament, éles lőszer: összecsapásokba torkollott az adóemelés Kenyában
Eladósodott és adóemelésre kényszerült a kelet-afrikai állam. A szegény kenyaiaknak ez már sok volt, az utcákra vonultak.
Tízmillió menekült, több tízezer halott, dermesztő közöny
Bő húsz éve, amikor George és Amal Clooney lobbizott a békéért, az egész világ megismerhette Dárfúr nevét. Most két rivális katonai frakció belháborújában ismétlődhet meg a szörnyű népirtás, éhínség...
Egy hajnali buli után hazaszaladt, aztán annyira belejött, hogy végigfutotta egész Afrikát
A brit Russ Cook szűk egy év alatt, 16 ezer kilométert futva szelte át Afrikát, napi átlagban nagyjából egy maratoni távot legyűrve, dzsungelen, szavannán és sivatagon át. Emberrablók, homok- és...
Hakuna matata felkiáltással vetették magukat vízbe a tanzániaiak a Iohannis házaspár arcképeit...
Ki gondolta volna, hogy ilyen erős hatással lehet Iohannis bárkire is?
Iohannis megérkezett Zanzibárba, de csak hivatalos fotók vannak az elnöki expedícióról
A 12 napos afrikai turné kiütötte a biztosítékot, egyre többen kérik, hogy fedje fel az elnöki hivatal, mennyibe került az utazás.
Óóó, Afrika – Kenya után Tanzániába utazik Iohannis
Kicsi munka is lesz, azaz diplomáciai mosolyok és kézfogások, de a szórakozás sem marad el, a tanzániai látogatás fénypontja: Zanzibár.
Kövess minket Facebookon is!