… Bevallottan a Transtelexen tavasszal megjelent vitasorozat inspirálta az RMDSZ Oázisának vasárnap délután tartott eseményét a Kolozsvári Magyar Napokon. A Győzött az etnopolitika? … A törvény nem tökéletes, de etnopolitikai szempontból garanciákat biztosít a magyar oktatás megfelelő lebonyolítására” – jelentette ki. … A szóvivőtől azt kérdeztük: Kelemen Hunorhoz hasonlóan ellendrukkereknek tartja-e azokat az értelmiségieket – például az Erdélyi Pluralizmus csoport tagjait –, akik az etnikai politizálás körüli Transtelex-vita során az RMDSZ Fidesznek történő alárendeltségének … A politikust emlékeztettük arra, hogy korábban többször is hozzászólt a Transtelexen kialakult etnopolitika-vitához, és a témában szervezett vitaesten is részt vett. …
… A félórás csúszással elkezdett ülésnek mindössze három napirendi pontja volt: az elnök politikai beszámolója, szavazás arról, hogy az RMDSZ jelöltet állítson az államelnöki választásokra és a szokásos politikai „vita”, amely még nyomokban sem tartalmazott … Párbeszédre törekedtünk, és ennek értelmében levelet is írtunk Kelemen Hunornak, hogy fejtse ki véleményét az etnopolitikai vitában fölmerült kérdésekben, azonban válaszra sem méltatott minket sem ő, sem a kommunikációs csapata. … Politikai vita, amit a teljes egyetértés uralt Az Önkormányzati Országos Tanács elnöke, Antal Árpád kezdte a hosszú gratulációk sorát. … De közeledik a közvetkező sorsdöntő választás, figyelmeztette kollégáit Sepsiszentgyörgy polgármestere (akinek szintén küldtünk levelet az etnopolitikai vitában való részvételre szóló felkéréssel, tőle sem kaptunk választ). …
… Heteken keresztül zajlott a Transtelex felületén az a vita, amelyben a társadalomkutatók, írók, újságírók, az RMDSZ szóvivője a szövetség etnikai politizálásának a színét és a fonákját vizsgálta. … Természetes volt, hogy a soron következő offline estünkön, a dialóg májusi kiadásán is feltesszük a kérdést, hogy mire elég, mire jó az az etnopolitikai keret, amelybe az RMDSZ kampányban és kampányon kívül is terelgeti választóit. … Meghívottaink is a vitában megszólaló szerzők közül kerültek ki: Borbély András, esztéta, szociális munkás – a vitaindító szerzője; Csoma Botond, RMDSZ-es képviselő, a Szövetség szóvivője; Kiss Tamás, szociológus, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet …
… Az elhangzott mondatra a Transtelex Dialóg estjén derült fény , ahol az RMDSZ etnikai politizálásáról szóló vita egyik központi témája az RMDSZ és a Fidesz viszonya volt. … Salat Levente politológus a beszélgetésen rámutatott, hogy az RMDSZ fokozatosan a Fidesz befolyása alá került, és a nemzetpolitikai perspektívával váltotta fel az etnopolitikai perspektívát. …
… a vitát, mert a Dialóg közönsége élőben is érezhette a súlyát azoknak az állításoknak, amelyeket a vitairatok … Bár hálás volt a vita lehetőségéért, úgy érzi, írásaival nem sikerült elérnie a kívánt hatást. … Kiss Tamás úgy fogalmazott, hogy számára a vita szakmai oldala nagyon izgalmas volt, az elmúlt tíz év egyik legérdekesebb társadalomtudományos vitájaként értékelte. … Felelevenítette, hogy valójában Salattal, egy tíz évvel ezelőtti vita fonalát vették fel: „2011-13 környékén vitatkoztunk arról, hogy ezt a nemzetpolitikai fordulatot hogyan értékeljük, és ezzel szemben nagyon kritikus volt Salat Levente,… és Markó Bélának … Az RMDSZ és a Fidesz viszonya Salat Levente szerint az RMDSZ fokozatosan a Fidesz befolyása alá került, és a nemzetpolitikai perspektívával váltotta fel az etnopolitikai perspektívát. … A vita harmadik kérdéskörében ezeknek az állításoknak a kommentálására kértük fel a résztvevőket. …
… A vitatott téma jelentősége mellett, fontosnak tartom, hogy véleménykülönbségek a nyilvánosság előtt artikulálódnak. … Feltevésem az, hogy az etnopolitikai gyakorlatok valószínűleg még egy ideig velünk maradnak, és nem csupán az RMDSZ jóvoltából. … Ezért érdemes különbséget tenni az etnopolitikai eszközök és az etnopolitikai célok közt. … nemzetet”, hanem az, hogy a burok képes magába fogadni és megtartani mindazokat, akik különböző ideológiai álláspontjuk és világnézetükkel együtt otthonosan érzik magukat magyarként (és nemcsak kizárólag magyarként) Romániában. *** Záró megjegyzésem: nem vitatom … A vitafolyamban megjelent írásokat itt találják. …
… Lényege, hogy a vita nem a vitapartner politikai programjáról vagy érveiről szól, hanem annak személyére tereli a hangsúlyt és a személyes jellemzők lejáratásán keresztül próbálja lejáratni annak mondanivalóját is. … Ugyanakkor, címkézi Borbélyt azzal, hogy cikkében következetesen „marxistákról” beszél, elvéve vitapartnerétől azt a lehetőséget, hogy önmagát pozicionálja, vagy saját identitását megnevezze. … Főleg Borbély második szövegére írt reflexiójában nem Borbéllyal vitatkozik, hanem lényegében az általa konstruált csoportról, a marxistákról, és azok jellemzőiről beszél. … Csoma szerint „ a penészszagú osztályharc jegyében kipécézi ” a vállalkozókat, „marxistákkal” pedig nincs mit vitatkozni, hiszen „ vakbuzgók lévén kételyek nem gyötrik [őket], csak mondják a magukét ”. … A vitafolyamban megjelent írásokat itt találják. AD!!!! …
… Úgy tűnt, hogy a Borbély András által elindított vita jó alkalom arra, hogy kilépjünk ezek közül az önmagunk számára felállított korlátok közül. … A csúsztatás legzavaróbb következménye ebben az esetben az, hogy az etnopolitikáról való elmélkedés szintjét az általánosság perspektívájából lerántja hirtelen az RMDSZ etnopolitikai gyakorlatának a szintjére, ami a vita módszertanának a szempontjából … Noha a probléma lényegét jelentő megállapítás az RMDSZ etnopolitikai gyakorlatára vonatkozóan kerül megfogalmazásra a szövegében, úgy tűnik, hogy Borbély András az etnopolitikai beállítottság egészére nézve gondolja úgy, hogy az az etnicitást prepolitikai … Nem örülök például annak, hogy azt, amiről én korábban beszéltem, és amiről végső soron ez az egész vita szól, Kiss Tamás „identitáspolitikaként” aposztrofálja, arra utalva nyilván, hogy az RMDSZ etnopolitikai teljesítményének a lényege a nyelvi-kulturális … A vitafolyamban megjelent írásokat itt találják. …
… Több szerző is alaposan elveri a port a Transtelexen zajló tematizációban az RMDSZ etnopolitikai gyakorlatán és diskurzusán. Nem egy esetben azzal a szándékkal is, hogy legalább valamiféle reakciót kicsiholjon a szervezet vezetőiből. … Az ehhez kapcsolódó témák és kérdések nyilvános napirenden tartásában (beleértve a számonkérést vagy a bírálatot is) a publicisztikai munkát folytatóknak és a nyilvános vitaszövegeket íróknak van fontos szerepük. … Félreértés ne essék, egy ilyen gondolkodási, elemzési folyamat nyilván nem jelenti azt, hogy a társadalmi nyilvánosságban az etnopolitikai tematizáció ne lenne ugyanilyen fontos. …
… A vita mintegy 15 hozzászólást, publicisztikát, tanulmányt ölel fel (és még nincs vége). Szociológusok, politológusok, egyetemi oktatók, írók, újságírók szóltak hozzá. … Az etnopolitikai mobilizáció mind a domináns, mind a nem domináns csoportokra jellemző, és az államok többségében jelen van. … Az RMDSZ nem tudott megfelelő jövőképet nyújtani, és a Fidesz befolyása alatt elvesztette etnopolitikai illetékességét. … Azokat a nyelvhasználati jogokat sem ültette gyakorlatba az RMDSZ, amik már ki vannak harcolva Toró Tibor politológus hozzászólásában több új szempontot is kiemelt az etnopolitikai vita kapcsán. … A vita szempontjából hasznosabb lenne, ha a hangsúly a tartalmi érveken maradna, és Csoma elkerülné a személyeskedést, reméljük, hogy a Dialógon így fog tenni. …