Csoma Botond a Dialógon: Egyeseknek Fidesz-fóbiájuk van

A Dialóg legvitatottabb kérdései között az RMDSZ és a Fidesz viszonya, az etnopolitika és a közösségi problémák viszonya, az emancipáció kérdése, valamint az RMDSZ ellenségképző technikái szerepeltek. A meghívottak között jelentős nézeteltérések voltak, különösen a politikai függőség, a közösségi problémák kezelése és az emancipáció kérdéseiben. Miközben Salat Levente, Kiss Tamás és Borbély András tudományos megalapozottságú érvekkel támasztották alá mondanivalójukat a témában, Csoma Botondot, az RMDSZ szóvivőjét nem igazán sikerült kizökkenteniük a szokványos panelek felmondásából.

Elöljáróban lássunk néhányat az ellentétes álláspontok közül, majd aki bővebben szeretne olvasni a beszélgetésről, az tovább görgethet.

• Az RMDSZ és a Fidesz viszonyáról Salat Levente azt állította, hogy az RMDSZ fokozatosan a Fidesz befolyása alá került, amire meg is érkezett Csoma Botond menetrendszerű válasza, hogy szó sincs róla, a Fidesz soha nem szólt bele abba, hogy hogyan politizál az RMDSZ.
• Az etnopolitika és a közösségi problémák viszonyáról szóló körben sem közeledtek az ellentétes álláspontok, de az emancipáció kapcsán sem sikerült kialakítani egy konszenzust. Csoma Botond azzal az állításával csalt ki itt nevetést a közönségből, hogy „az RMDSZ folyamatosan dolgozik a helyzet javításán”, példaként említette a magyar anyanyelvű romák helyzetét és a nők jogainak érvényesítését.
• Az RMDSZ ellenségképző technikái is szóba kerültek, Borbély András szerint ez egy általános politikai stratégia, amely a status quo bebetonozását szolgálja. Csoma természetesen tagadta, hogy az RMDSZ ilyen technikákat alkalmazna. Szerinte az RMDSZ nem a románok ellen agitál, hanem a szélsőjobboldali pártok ellen. Az RMDSZ politikai retorikája következetes, és nem ellenségképzésre épül, jelentette ki.

Személyes motivációk a vitában való részvételre

A Dialóg szervezésekor és a fő témák leszögezésekor is az volt az elképzelés, hogy a Dialóg közönsége minden kérdésfelvetéskor tudja lekövetni pontosan, hogy melyik meghívottnak mi az álláspontja. A bemelegítő körben arra adtunk lehetőséget a vendégeknek, hogy személyes motivációjukról beszéljenek, ismerjük meg, hogy mi sarkallta őket a vitában való részvételre.

Borbély András felidézte, hogy számára a vitaindító megírását egy militáns jellegű kampányvideó váltotta ki, amely provokatív gesztusaival egy olyan kommunikációs mintát idézett meg, amely a szélsőjobboldalra jellemző. A Csoma által használt „etnopolitika” kifejezés megkérdőjelezésével az volt a célja, hogy rámutasson, a politikai közösségnek a tágítására kellene törekedni: „Az az üzenet, amit Csoma Botond megfogalmazott, én úgy éreztem, hogy a szűkítés, a kirekesztés irányába viszi el a dolgokat.”

Salat Leventét Borbély András vitaindítójának címe provokálta. Úgy érezte, hogy az „Etnopolitika – mire jó az?” cím tükrözi az erdélyi magyar közéletben tapasztalható tájékozatlanságot. Ő azzal a szándékkal lépett be a vitába, hogy próbálja tisztázni a fogalmakat, és többek között rámutasson, nem az etnopolitikával van a baj, sőt, annak a hiányával, hiszen most már több mint tíz éve annak, hogy RMDSZ hátat fordított az etnikai politizálásnak és a Fidesz által diktált nemzetpolitikai vonalba tagozódott be. Bár hálás volt a vita lehetőségéért, úgy érzi, írásaival nem sikerült elérnie a kívánt hatást. Salat úgy érezte, szövegeivel nem érte el a célját: „Olyan fogalmi, elméleti kereteket próbáltam alkalmazni, amelyek nem voltak megfelelőek a közéleti vitának a stílusához, és az alapján, hogy milyen elhallgatás, illetve reflektálatlanság volt a válasz a szövegeimre, nem tudom kizárni azt a lehetőséget, hogy a részvételem a vitában kontraproduktívnak bizonyult, ahhoz mérten legalábbis, hogy mit szerettem volna elérni.”

Csoma Botond Borbély András írása után szükségét érezte a válaszadásnak, hogy kontextusba helyezze az RMDSZ gyakorlati politizálását. Különösen ideologikusnak és marxista megközelítésnek tartotta Borbély nézeteit, ezért élesebb válaszokat adott, de nem volt célja a személyeskedés. Arról, hogy Csoma harmadik cikke a vitában milyen belső ellenségképző technikákkal operált, Toró Tibor tette szóvá.

Kiss Tamás úgy fogalmazott, hogy számára a vita szakmai oldala nagyon izgalmas volt, az elmúlt tíz év egyik legérdekesebb társadalomtudományos vitájaként értékelte. A politikai színtéren való megvitatás is fontos számára, mondta, mert úgy érzi, hogy ez segíti a közösség és a nyilvánosság számára releváns kérdések feldolgozását. Felelevenítette, hogy valójában Salattal, egy tíz évvel ezelőtti vita fonalát vették fel: „2011-13 környékén vitatkoztunk arról, hogy ezt a nemzetpolitikai fordulatot hogyan értékeljük, és ezzel szemben nagyon kritikus volt Salat Levente,… és Markó Bélának is ebben egy nagyon erőteljes véleménye volt.

Nekem viszont akkor az volt a véleményem, hogy a Fidesszel való viszonyát az RMDSZ-nek normalizálni kell, és a 2004 decemberi népszavazás okozta traumát is valamilyen formában rendezni kell, és ez a vita számomra gyakorlatilag most záródott le azzal, hogy kimondom, és azt mondom, hogy Salat Leventének, Markó Bélának volt igaza. Én voltam az, aki alábecsültem a Fidesz okozta veszélyeket”

– jelentette ki.

Az RMDSZ és a Fidesz viszonya

Salat Levente szerint az RMDSZ fokozatosan a Fidesz befolyása alá került, és a nemzetpolitikai perspektívával váltotta fel az etnopolitikai perspektívát. „Halljuk úton-útfélen, hogy az RMDSZ elutasítja ezt a beállítást. Ha viszont abból indulunk ki, hogy milyen tekintélyes volumenű anyagi támogatás özönlött a nemzetpolitika szlogenje mögött Erdélyben az elmúlt több mint tíz évben, akkor naivitás volna azt feltételezni, hogy ennek nem volt politikai ára” – jelentette ki a politológus.

Az RMDSZ gyakorlati politizálását nem befolyásolta a Fidesz, és az RMDSZ politikája nem változott meg jelentősen a Fideszhez való viszonyának rendeződése óta, jelentette ki Csoma Botond a közönség általános derültsége közepette. „Az RMDSZ és a Fidesz között semmilyen értelemben nincs alárendeltség. A Fidesz soha nem szólt bele abba, hogy az RMDSZ hogyan politizáljon a román belpolitikában” – szögezte le, nem reagálva a teremből érkező reakciókra, és szándékosan arra hegyezve ki a választ, hogy az RMDSZ-nek a román politikai partnerekkel való viszonyát nem befolyásolta a Fideszhez való közeledés.

Beszélgetőtársaihoz fordulva az RMDSZ szóvivője kifejtette:

„Én ezt a meglátásotokat erre a Fidesz-fóbiátok számlájára írom, ha túl éles a Fidesz-fóbia kifejezés, akadémiaibb nyelvezetben Fidesz-redukcionizmusnak is mondhatjuk, tehát minden bajnak az okát a Fideszben látjátok.

Az RMDSZ-nek sem a diszkurzív vonulata, sem a gyakorlati politizálása, ami a román belpolitikában való tevékenységét illeti, nem változott azóta, hogy bekövetkezett az a 2013-as fordulat, amikor a rendeződött úgymond a magyar kormánypárttal a viszony.”

Kiss Tamás az RMDSZ és a Fidesz viszonyának egy másik aspektusára hívta fel a figyelmet: a szociológus rámutatott, hogy a két párt együttműködésében az látható, hogy a Fidesz a saját térfeléről szorítja ki az RMDSZ-t, és van egy erős központosítási törekvés, amit „budapesti humán erőforrás menedzsmentnek” nevezett a kutató. Példaként hozza fel a Sapientia Egyetemet és az MCC-t hozta fel. elmondása szerint, annak ellenére, hogy a Sapientiát is a magyar állam hozta létre, mivel az egyetemi autonómia a budapesti kormány számára túl erős volt, létrehozott egy másik struktúrát, az MCC-t, amiben az autonómiának már csak a látszata van meg. második példaként pedig az erdélyi magyar sajtó helyzetét említette, aminek nagy részét felvásárolta a magyar kormány, teljes függési helyzetbe hozva ezzel a romániai kisebbségi magyar újságírást.

Borbély András konkrét, helyi példával érzékeltette, hogy az RMDSZ átvett egy politikai modellt a Fidesztől, ahol

a politikai tőke dominál minden más tőke fölött.

Gyergyóremete példáján keresztül mutatja be, hogy a helyi RMDSZ vezetés kényszerpályára került egy politikai hátszéllel rendelkező és magyarországi közpénzekkel megtámogatott nagyvállalkozó megjelenése miatt (Balázs Attilát és gyergyóremetei befektetéseit helyszíni riportban mutattuk be a Transtelexen).

„Ez a nagyvállalkozás körülvette a falut, és már beleszól bármibe. Az RMDSZ-es önkormányzat is kényszerpályára került, elveszíti a kontrollt a közösség irányítása, a közösség erőforrásai fölött, és maga a közösség is elveszítette gyakorlatilag a termőföldjeinek nagyon nagy százalékát. Ez egy gyakorlati példája annak, hogy a politikai tőkén keresztül hogyan jutnak hozzá a gazdaságihoz, hogyan kontrollálják a kulturális tőkéhez való hozzáférést, mondjuk az MCC-n keresztül, stb.” – kapcsolt vissza Borbély a Kiss Tamás által is megemlített példára.

Az est folyamán többször vissza-visszakanyarodott a beszélgetés ehhez a kérdéskörhöz, és a szóvivő a közönségből érkező kérdésre is úgy válaszolt, hogy azt hangsúlyozta „amióta 2016 óta országos szinten politizálok, én egyszer nem oltottam tüzet a Fidesz után”. Ehhez egy másik, a teremben lévő kérdező kapcsolódott, aki konkrét példával mondott ellent a szóvivőnek. Kelemen Hunor nagybányai megmondóestjén hangzott el a szövetségi elnök részéről, hogy

Iohannis utasítására távolították el az RMDSZ-t a koalícióból, mert Kelemen nem volt hajlandó nyilvánosan elhatárolódni Orbán Viktor rasszista kijelentésétől.

A felszólaló állítását Csoma kétségbe vonta, és a közönségben ülő Székely István társadalomszervezésért felelős RMDSZ-alelnök is hangoztatta, hogy ilyesmit nem mondhatott Kelemen Hunor. A beszélgetést megtaláltuk feltöltve a Maszol Youtube-csatornájára, az ominózus részt, ahol a koalícióból való kipenderítés részleteit taglalja a szövetségi elnök 02.19.50-től lehet meghallgatni ide kattintva.

Az etnikai politizálás és a közösség megoldatlan problémái

Az már a vitaindítóban is megfogalmazódott, hogy az RMDSZ politikai stratégiája túlságosan az etnikai hovatartozásra koncentrál, és elhanyagolja a közösség más problémáit, mint például a szegénység, a kirekesztett társadalmi csoportok, romák és nők helyzetének a rendezése, de a lakhatási válságra, az oktatás és az egészségügyi rendszer hiányosságaira sincs megfelelő válasza.

Salat Levente ebben a kérdésben kompromisszumos álláspontot képviselt, elismerve az RMDSZ által végzett fontos munkát, de hangsúlyozta, hogy az etnikai politizálás mellett a közösség más problémáival is foglalkozni kellene.

Csoma megismételte a véleménycikkeiben képviselt álláspontját, miszerint az RMDSZ etnikai politizálása csak egy keret, és az RMDSZ számos nem etnikai jellegű kérdéssel is foglalkozik. „Meg lehet nézni az RMDSZ parlamenti vagy kormányzati tevékenységét, gyakorlatát, hogy milyen kérdésekkel foglalkozott az RMDSZ” – fogalmazott.

Kiss Tamás szerint az RMDSZ politikájában különbséget kell tenni az elsődleges és másodlagos törésvonalak között.

Szerinte az RMDSZ a román kiágyazatlan neoliberális konszenzus része, ami piacfundamentalizmust és negatív redisztribúciót jelent.

Hozzátette: „Miért nincsen például egyáltalán a kollektív érdekérvényesítése a munkavállalóknak az RMDSZ-nek az öles programjaiban, miért nincsen az univerzális egészségügyi biztosítás az RMDSZ programjában, vagy miért nincs az problémaként megfogalmazva, hogy a szociális lakhatás 1,2%-át teszi ki a teljes lakásállománynak? Ezek a dolgok az RMDSZ programjában meg sem jelennek, míg a vállalkozókról, a kreatív osztályról és a gazdákról tényleg öles terjedelemben értekeznek ezek a programok.”

Borbély András osztotta Kiss véleményét, hogy az RMDSZ-nek az etnikai törésvonal mellett foglalkoznia kellene más társadalmi törésvonalakkal is, mint a női jogok, a magyar anyanyelvű romák, illetve a tőke és munka közötti viszony kérdései.

Az emancipáció kérdése

Az RMDSZ segítségével megvalósított intézményrendszer nem elégséges az emancipációhoz, mivel a román állam intézményeiben a magyar kisebbség továbbra is alávetett helyzetben van, fogalmazódott meg a vita során, sőt, ezekben az intézményekben sem élnek az erdélyi magyarok azokkal a nyelvhasználati jogokkal, amelyek rendelkezésükre állnak. A vita harmadik kérdéskörében ezeknek az állításoknak a kommentálására kértük fel a résztvevőket.

Salat Levente számára reveláció erejével hatott Kiss Tamás írása, amely rámutatott, hogy az RMDSZ által elért intézményrendszer egy csapda lehet, mert nem érintette a domináns-non-domináns viszonyok rendszerét. A politológus szerint ebből az jelenthetett volna kiutat, ha annak idején nem az autonómiának a kivívását fogalmazzák meg távlati célként az RMDSZ-es politikusok, hanem a román állam intézményeiben az arányos képviseletet.

A vita kezdete óta először Csoma Botond egyetértett abban, hogy az RMDSZ által elért eredmények mellett továbbra is fennáll a magyar kisebbség alávetett helyzete, különösen a közintézményekben.

Azt is elismerte, hogy a magyar nyelv használata az önkormányzati intézményekben nem működik. Ő ezt emberi mulasztással magyarázta, és arra a felvetésre, hogy hogyan lett ebből rendszerszintű gyakorlat, nem reagált.

Kiss Tamás szerint az RMDSZ programjában nagyobb hangsúlyt kellene kapnia az emancipációnak. Ez elengedhetetlen mind a román államon belüli magyar közösség számára, mind a magyar kisebbségi intézményeken belül létező alávetett csoportok számára. Új stratégiákra és alternatív megközelítésekre van szükség, hogy az erdélyi magyar közösség és annak különböző csoportjai valódi egyenlőséget és interakciós paritást érjenek el, mutatott rá.

Az erdélyi magyar közösség emancipációja a román államon belül nem valósult meg megfelelően. Bár léteznek intézmények és autonómia-törekvések, ezek nem elegendőek a magyar közösség valódi egyenlőségének biztosításához.

Kiemelte, hogy az RMDSZ által létrehozott intézményrendszer látszólag kielégíti a közösség szuverenitás iránti igényét, de valójában csapdába ejti a közösséget, mivel a többségi társadalom nyilvános tereiben továbbra is alávetett státuszban maradnak, magyarázta a szociológus.

„Ez tulajdonképpen egy csapda, mert ahogy ebből kilépünk, rögtön alávetettségi helyzetben találjuk magunkat, azért, mert a nyilvános terekben a többség nem adta fel a saját dominanciáját”

- mondta, és rámutatott, hogy a magyar közösségen belül is léteznek alávetett csoportok, amelyek nem rendelkeznek teljes interakciós paritással, azaz nem vesznek részt egyenlő félként a közösségi döntéshozatalban és célmeghatározásban. Ezek a csoportok közé tartoznak a nők, a romák, a melegek és a munkásosztály tagjai.