
Tőkés Hunor
Bár holnaptól felkerül a HBO Maxra, Radu Jude letölthetővé tette a Zűrös kettyintést
Filmjét egy televízió cenzúrázva tűzte műsorra, de egyelőre nem lehet eredeti változatában másképp megnézni, ezért a rendező elérhetővé tette.
Tiltakoznának a tanárok, mert a kormány júliustól mindössze 65 lejjel növelné a fizetésüket
Ez csak egynegyede a beígértnek.
Kövesi: Ha pénzügyminiszter lennék, álmatlan éjszakáim lennének az európai pénzek eltűnése miatt
Az Európai Ügyészség egy év alatt 929 nyomozást indított, 28 vádiratot bocsátott ki, és négy ítéletet hozott, de egyesek most sem értik a fontosságát.
Bízik az ukrán győzelemben a romániaiak többsége, és további NATO csapatokat is szívesen fogadnának
Egy NATO-tagállam megtámadása esetén pedig sokan gondolják úgy, hogy Romániának katonai segítséget kellene nyújtania Oroszországgal szemben.
A környezetvédelmi hatóságok helyett a civil szervezetekben bíznak inkább az emberek
Az emberek nem igazán bíznak a környezetvédelemmel foglalkozó állami szervekben. Ennek oka pedig egy tanulmány szerint az átláthatóság hiánya, a megszegett ígéretek és az emberek környezetvédelemre...
Kilépett az USR-ből Dacian Cioloș és másik négy európai parlamenti képviselő
Egy új párt elindításában látják a megoldást.
Simion: az AUR parlamenti képviselői Úzvölgyében ünneplik a hősök napját
Korábban a szélsőséges nézeteiről ismert Mihai S. Tîrnoveanu, a Calea Neamului Egyesület elnöke is „ünnepi megemlékezésre” hívta a románokat a temetőbe.
Káli Király István és György Alida kapta a Romániai Írók Szövetségének kisebbségi díjait
A díjkiosztó gálára a Tîrgu Jiu-i színházban került sor.
Sovinizmussal vádolják az USR szenátorát, miután a „magyar származású” vevőkre kérdezett rá a...
Az USR szenátora többek között arról kért tájékoztatást, hogy az elmúlt két évben hány műemléket vásároltak „magyar származású” magán- vagy jogi személyek.