
Tőkés Hunor
Hét megyében volt szükség a katonai tűzoltók bevetésére a rossz idő okozta károk elhárítására
Több országútszakaszon átmenetileg szünetelt a forgalom az úttestre lerakódott hóréteg miatt.
Hatósági felügyelet alá helyezték az udvarhelyi tragédiában érintett projektmenedzsert
Stefán Károly projektmenedzsert is hatósági felügyelet alá helyezték.
Nem szavazta meg a magyar kormány az európai sajtószabadság-törvényről született megállapodást
Egyedül voltak ezzel, a többség másképp döntött.
Az Egyesült Államok a romániai vízumkérelmek 8,79 százalékát utasította el tavaly
Ez az eddigi legkisebb arány.
A közúti fuvarozóknak kedvező módosításokra készül az Pénzügyi Felügyeleti Hatóság az RCA piacán
A kormány engedett a fuvarozók és gazdák nyomásának, bizonyos követeléseiknek helyt adott.
Simona Halep Andrei Pavellel párban Agassi és Steffi Graf ellen játszik bemutatómérkőzést...
Ritka pillanatok egyike lesz, hisz Simona Halepet doppingvétség miatt négy évre tiltották el a verseny szintű sporttól, most viszont világklasszisokkal mérheti össze tudását.
Az AUR képviselője fogta magát, besétált a rendőrségre, és bejelentette Klaus Iohannis eltűnését
A politikus szerint Iohannis nem tesz eleget a román alkotmány által előírt munkaköri kötelezettségeinek. Szeretné tudni, hogy hová tűnt, amikor közvetítenie kellene az állam és a társadalom között.
Másodfokú árvízkészültség van érvényben péntek délig négy erdélyi megyében
Csütörtök déltől péntek délig nagy mennyiségű víz árad le a patakokon, lejtőkön és vízfolyásokon, villámárvizek alakulhatnak ki.
Markó Bálint lett a BBTE Magyar Tagozatának vezetője
Soós Anna 12 év után köszönt le a Magyar Tagozat éléről.