Gál László

Gál László

Az egészségügyben is bevezethetik a visszaigazoló SMS-t
A miniszter szerint korábban előfordult, hogy a páciens orvosnál sem járt, de a rendelést mégis utána számolták el az orvosok. Ezt akarják megelőzni az SMS-sel.
Az RMPSZ szerint válságba taszítja a közoktatást a kormány költségcsökkentő intézkedése
A pedagógusok szövetsége szerint számos eredményes és életképes magyar tanintézmény összevonásához, illetve többezer pedagógusi állás megszűnéséhez vezetnek a tervezett intézkedések.
Keddtől jöhet enyhülés a mostani kánikulában
Egyelőre az ország nyugati régióiban, majd egész Romániában enyhül a hőség.
Tüntetést hirdetett hétfőre az egészségügyi dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezet is
„Ez még csak a kezdet!” – írták a megszorítások miatt meghirdetett tüntetésről.
Az egészségügy minisztérium felszólította az intézményeket, hogy készüljenek a kánikulára
Több szolgálatban lévő mentőt és gyakoribb ellenőrzéseket is kér a tárca a kánikula miatt.
Kevesebb iskolaigazgatóval és nagyobb osztályokkal spórolna az oktatási miniszter
Daniel David szerint akkor lehet bátran pénzt kérni az oktatásra, ha a rendszer jól működik, és nincsenek benne fekete lyukak.
A főzésben is őszinte vagyok, és a könyveim is azok – Dragomán Györggyel reggeliztünk a Chef's...
A főzés tulajdonképpen játék, amiben azért az is benne van, hogy veszítünk, mondta Dragomán György. Bár majdnem harminc éve ír recepteket, azt is hozzáteszi: a szakácskönyvírás már egészen más...
Öt évbe telt, mire megjelent egy rendelet arról, hogy műemlékké nyilvánították a Telefonpalotát
A Kulturális Minisztérium 2020 szeptemberében adott ki rendeletet az épület védetté nyilvánításáról, de csak 2025 júniusában jelent meg a Hivatalos Közlönyben. Ez az eladását is befolyásolhatja.
Kövess minket Facebookon is!