Gál László

Gál László

A Ceaușescu-korszakra emlékeztek egy szatmári óvodában, kommunista propagandaműsor lett belőle
Egy nemrégi készült felmérés szerint a fiatalok jelentős része is nosztalgiát mutat a Ceaușescu-korszak iránt, noha még benne sem éltek.
Megszüntették a készpénzes parkolást Sepsiszentgyörgyön, a Magyar Polgári Erő helyi szervezete fel...
A város önkormányzata szerint egyelőre tesztidőszakban van a teljesen digitális parkolás, és amennyiben szükséges, segítenek.
Nyilatkozatháború tört ki a korábbi pénzügyminiszter és a korábbi miniszterelnök között a...
A korábbi pénzügyminiszter szerint Marcel Ciolacu azt mondta neki korábban, hogy „fáj a nemi szerve a költségvetési hiány miatt”. Ciolacu szerint ő senkivel sem beszél így.
Bíróság elé állította a DNA Márk Endre Dezső szászrégeni polgármestert
A vádhatóság szerint Márk Endre jogtalanul hagyott jóvá egy jogi szolgáltatásokra vonatkozó, 6 ezer lej értékű szerződést. Az ügyvéd a városházát képviselte egy közigazgatási perben.
Láncra kötötte fiát egy férfi Szeben megyében, őrizetbe vették
A rendőrség az esetről értesítette a gyermekvédelmi igazgatóságot, amely átvette és elhelyezte a gyermeket egy központban.
Konzultációt kezdeményeznek, hogy minősített emberölésnek nyilvánítsák a nőgyilkosságokat
Az igazságügyi minisztérium azt is felveti, hogy egy személy életének kioltása faji, nemzetiségi, nemi, nyelvi stb. indokból, szintén minősített emberölésnek számítson.
Bolojan megemelné a nyugdíjkorhatárt
A kormányszóvivő szerint jelenleg csak a speciális nyugdíjak esetében téma a korhatár megemelése.
„Amikor fellázadunk a rendszer ellen, akkor a diákjaink jövőjéért is kiállunk” – Kolozsváron is...
A szokásos tanévnyitók helyett hétfőn Kolozsváron is utcára vonultak a tanárok és a nagyobb diákok. Videónkban őket kérdeztük.
Orbán Balázs nemcsak leírta Székelyföldet, hanem le is fotózta, és most megmutatjuk fotóit
A „legnagyobb székely” nemcsak író, politikus és néprajzkutató volt, hanem az egyik legkorábbi magyar tájfotós is. Ma 164 fennmaradt felvétel őrzi munkáját, ezek egy részét először Erdélyi Lajos...
Fasiszta és legionárius jelképek nyilvános terjesztésével is gyanúsítják a bangladesi...
A férfi korábban a közösségi médiában osztott meg egy videót, amelyben megjelenik a legionárius mozgalom szimbóluma.
Kövess minket Facebookon is!