
Gál László
Május 12-én kezdődhet a sepsiszentgyörgyi Bodok szálló bontása
Sepsiszentgyörgy önkormányzata évtizedes tervezgetés után tüntetheti el a városközpont képét meghatározó épületet.
Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
A bejelentés szerint a politikus véget kíván vetni annak, hogy a magyar jobboldal hazug gyurcsányozással próbáljon kimenekülni minden bűne alól.
Három új romániai külső tagja van a MTA-nak
Szerdán választott új tagokat a Magyar Tudományos Akadémia, három közülük erdélyiek.
George Simion idézetes plakátok jelentek meg Csíkszeredában
„Ez itt Románia, a román himnuszt énekeled, megértetted?” – olvasható ez egyik plakáton, amit sokan az RMDSZ gerillakampányának tartanak.
Románia az első néven hoz létre politikai platformot Victor Ponta
Összegyűjtötte a támogatóit a korábbi elnökjelölt.
Októbertől heti négy járatot indít a WizzAir Budapest és Brassó között
Az eddigi hétfői, szerdai és pénteki járatok mellett vasárnap is fognak közlekedni repülőgépek közlekedni a két város között.
Florin Piersic előtt tisztelegnek az idei TIFF megnyitóján
Kiválóság díjjal ismerik el a kolozsvári színészt.
George Simion arra számít, hogy többséget tudnak kialakítani a parlamentben Georgescu...
Ha megvan a kormánytöbbség, akkor fokozatosan leépítenék a közalkalmazottak egyharmadát.
Nicușor Dan kész kiállni választási vitázni George Simionnal
A televíziós társaságok ajánlatát várja a két kampánystáb.