Hosszú, hosszú nyarunk lesz
Szeptember 18-ig közölt előrejelzést a meteorológiai szolgálat.
Kemény bírságot kockáztat, akinek túl hangosan szól az autójában a riasztó
És az indokoltnál érzékenyebb sem lehet a készülék.
Egyre több templomban lehet adakozni digitális persely segítségével
A katolikus egyház szerint ezzel kívánnak igazodni ahhoz, hogy egyre kevesebb embernél van készpénz.
EMNT: A Demokrácia-központ hálózat létrehozására fordítottuk a 2011-ben kapott támogatást
Hivatalos válasz érkezett a levelünkre, melyben azt kérdeztük az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácstól, hogy mire fordították a 2011-ben a magyar kormánytól kapott 265 millió forintot.
Előzetes letartóztatásba került a két kisgyermekét egy első emeleti szállodaablakból kidobó nő
Az egyik meghalt, a másik nagyon súlyos állapotban kórházba került.
Folytatódik a hőség, csak a jövő héten várható enyhülés
A hegyekben is melegebb lesz a megszokottnál ezen a héten.
Grindeanu: Jövő nyárra készülhet el a zilahi terelőút
A közlekedési miniszter szerint az 1%-os részesedéssel rendelkező román cég hátráltatja a kínai kivitelezőt a munkában.
Önkéntesek jóvoltából új menedékház nyílt a Fogarasi-havasokban
A kb. 18 személyes építmény Románia második legmagasabb csúcsa, a Negoj közelében épült, egy nehéz útvonalon.
Robbanás volt a kudzsiri fegyvergyárban, egy munkás súlyosan megsérült
A férfi első- és másodfokú égési sérüléseket szenvedett a lábán, karján és hasi tájékon.
A baleset előtt megfújatták a rendőrségen, majd kiengedték a Vama Veche-i gázolót
Bár a 112-es számon jelezték, hogy veszélyesen közlekedik, a rendőrök nem végeztek drogtesztet a luxusmerci sofőrjén.
Kövess minket Facebookon is!