Pénzcsinálók
Decemberben 6,61 százalékra csökkent az éves infláció Romániában
Az élelmiszerek 5,82 százalékkal drágultak az előző év azonos hónapjához képest.
Most már tényleg csak a busz maradt az egyetlen tömegközlekedési eszköz Kolozsvár és Nagyvárad...
A legoptimistább verziók szerint is, azaz, ha határidőre minden is elkészül, 2027. január 8-ig szünetel a két város közötti személyvonatok közlekedése.
81 százalékkal nőtt a Romániából importált gázolaj mennyisége Ukrajnában 2023-ban
Az év utolsó három hónapjában Románia a legfontosabb kőolajforrássá lépett elő északi szomszédja számára.
A török e-kereskedelmi óriás, a Trendyol 2024-ben meg akarja hódítani a román, magyar és a cseh...
Bulgária, Lengyelország és Görögország is a listán van, egyszóval masszív európai terjeszkedésbe kezd a török dekakornis.
Nem csak a nyugdíjak és a közalkalmazotti bérek, hanem az adók is nőnek 2024-ben
Kicsit megkapargatva a kormány deficitcsökkentő intézkedéseit kiderül, hogy ismét a polgároknak kell megszorítaniuk a nadrágszíjat, az állam, köszöni szépen, egyelőre nem kezdi el a fogyókúrát.
100 ezer külföldi munkást lehet behozni Romániába 2024-ben, de legalább négyszer ennyi kellene
Négyszázezer betöltetlen álláshely van az országban, amire hiába keresnek alkalmazottat a cégek.
Tolongás volt az új Duster előrendelésénél, a Dacia úgy döntött, kibővíti ajánlatát
Egy nap alatt fogyott el az előrendelésre felkínált 200 darab.
Bukarest volt az ország legnépszerűbb úticélja a turisták körében tavaly
1,682 millió turista látogatta meg a fővárost, de nem itt töltötték a legtöbb időt.
Ciolacu: Románia idei gazdasági növekedése 3,4 százalékos lesz
2024 pedig a beruházások éve lesz, mivel a költségvetésben a GDP 7 százalékának megfelelő összeget, 120 milliárd lejt irányoztak elő erre a célra.
Áremelések 2024-ben: listáztuk a dráguló árucikkeket és szolgáltatásokat
A bio- és hagyományos élelmiszerek, a fesztiválok, klubok vagy edzőtermek által nyújtott szolgáltatások, a lakások és a fotovoltaikus panelek árai is emelkednek.













