Romániában a közalkalmazottak száma 15 év után ismét meghaladta 1,3 milliót

A közszférában dolgozók száma átlépte az 1,3 milliót 2024 októberének végére Romániában, ami először fordult elő 2009 óta – derül ki a Profit.ro által közzétett adatokból.

2008-ban a közférában dolgozók száma közel 1,4 millió volt, ami rekordnak számított. 2009-2010 között a gazdasági válság következtében ez a szám csökkent egészen 2014-ig, azóta viszont egy folyamatos növekedést lehet megfigyelni. A portál megjegyzi, hogy ez a növekedési tendencia aggasztó a magas költségvetési hiány miatt.

Az utóbbi hónapokban a legnagyobb növekedést a védelmi és oktatási intézményekben regisztrálták, viszont a felsőoktatásban, a helyi önkormányzatoknál és a belügyminisztériumnál csökkent az alkalmazottak száma.

A portál szerint nagy kihívást jelent, hogy a közszféra munkavállalóinak kétharmada az oktatásban, az egészségügyben és a belügyben dolgozik, ami megnehezíti a létszám csökkentését. Mivel az államháztartási hiány miatt fontos lenne a költségek csökkentése, a következő években várhatóan korlátozni fogják a béremeléseket.

A Profit.ro már korábban megírta, hogy a kormány 2025-re csupán 3%-os béremelést tervez, ami jelentősen elmarad a 2024-es 24%-os emelkedéstől.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Kövess minket Facebookon is!