Közélet
Călin Georgescu kampányfőnökének a lakhelyén tartott házkutatást a rendőrség
A hatóságok azt egyelőre nem közölték, hogy pontosan milyen ügyben nyomoznak.
Romániában még mindig nagy a korrupció, de Magyarország teljesít a legrosszabbul
Az uniós átlag értéke csökkent a korrupció érzékelési index alapján, a globális átlag stagnál.
Oroszul is tanulhatnak a katonai középiskolák diákjai, ha átmegy az új kerettanterv-tervezet
Az oktatási minisztérium a védelmi tárcával közösen döntött arról, hogy mire kellene tanítani katonának készülőket.
Jobban bíznak a románok Orbán Viktorban vagy Putyinban, mint Klaus Iohannisban
A lemondását hétfőn bejelentő államfő bizalmi indexe finoman szólva is padlón volt.
Történelmi mélypontra esett tavaly a születések száma Romániában
2021-ben még több mint 200 ezer gyerek született évente, az előzetes adatok szerint 2024-ben még 150 ezren sem jöttek világra.
Politikai instabilitás Romániában: a nemzetközi sajtó is beszámolt Iohannis lemondásáról
A világsajtó egyetért abban, hogy Klaus Iohannis lemondását az a politikai válság kényszerítette ki, ami a szélsőjobboldal megerősödésében és az orosz befolyásgyakorlás vádjában gyökerezik.
Klaus Iohannis lemond az államfői tisztségről
Távozását azzal indokolta, hogy a parlament elé kerül a felfüggesztéséről szóló kezdeményezés, ami belföldön felesleges konfliktust gerjesztene, külföldön meg nevetségessé tenné Romániát.
Ellenzi az okostelefonok kitiltását az iskolákból Daniel David tanügyminiszter
A tárcavezető inkább a technológia oktatási célú ellenőrzését támogatja.
Négyen kórházba kerültek a Dél-erdélyi autópályán történt baleset miatt
Három sérült a brassói regionális útigazgatóság alkalmazottja.
Crin Antonescu szerint nem kizárt, hogy Iohannis visszavonul
„Lehúzza” az összes nyugatbarát államfőjelölt kampányát az, ha Iohannis továbbra is a Cotroceni-palotában marad, fogalmazott Antonescu.