Máshová csoportosítják át a kolozsvári metróra megpályázott 300 millió eurót

2024. október 14. – 14:58

Máshová csoportosítják át a kolozsvári metróra megpályázott 300 millió eurót
A metró szászfenesi építőtelepe júniusban – Fotó: Emil Boc kolozsvári polgármester Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

A kolozsvári metró kikerül az országos helyreállítási tervből (PNRR), helyette a közlekedési program és a román állam által kibocsátott „zöld” kötvényekből fogják finanszírozni – jelentette be Adrian Câciu európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter hétfőn a „Banking Forum” konferencián.

Elmondása szerint a 300 millió euró ellenértékét átcsoportosítják egy másik, már kivitelezés alatt álló, többletkiadásokat generáló beruházásra.

Adrian Câciu azt mondta, a héten jön meg a levél, amelyben hivatalosan is értesítik őket, hogy az országos helyreállítási terv 3. részletéből csak részleges kifizetést kaphat Románia. „Három olyan reform van, amely a Bizottság szempontjából nem teljesült. Az egyiknek jelentős gazdasági hatása van, a mikrovállalkozásokkal kapcsolatos. A másik kettő olyan reform, amelyre Romániának valóban szüksége van, és a vállalatirányításra vonatkozik. Az egyik mérföldkő az energetikai vállalatok: 15 energetikai vállalat, amelyeknél probléma van az igazgatótanácsok, felügyelőbizottságok tagjainak megbízás alapján történő kinevezésével. A másik mérföldkő, amely már elkezdődött, a Közvállalatokat Ellenőrző Ügynökség kinevezéseit érinti” – mondta Câciu a Financial Intelligence által szervezett rendezvényen.

A kolozsvári metróprojekt az egyik nagy romániai infrastrukturális beruházás, amely bekerült a PNRR fenntartható közszállításra vonatkozó fejezetébe. S bár az így lehívható 300 millió euró „csak” töredéke lett volna a teljes, 2,7 milliárd eurós költségnek, hetek óta téma volt, hogy nem kapja meg Kolozsvár. Annak ellenére, hogy Emil Boc polgármester és a liberálisok azzal védekeztek, hogy minden rendben halad, még Marcel Ciolacu kormányfő is azt mondta, hogy feltételezése szerint az összeg elúszott. Ugyanakkor mint írtuk, a Magyar Közlekedési Klub szakértői szerint a kolozsvári metró projektje eleve kudarcosnak tűnik, mivel nem a valós közlekedési igényekre reagál, túlméretezett, és rosszul tervezett.

A metró teljes hossza a tervek szerint 21,3 kilométer, 19 megállóval. Az összeg lehívásának feltétele négy „mérföldkő” volt, amelyet a kolozsvári és a pályázatban szintén szereplő bukaresti metróprojektnek együtt el kellett volna érnie. Erről bővebben itt.

Kolozsvár önkormányzata az első mérföldkövet elpasszolta, mert 2022-ben felfüggesztették a közbeszerzési eljárást. A tervezés és a kivitelezés 100 százalékára vonatkozó szerződést végül 2023 májusában írták alá a konzorciummal. Az építési engedélyt 2024 májusában kapta meg a projekt, de azóta a helyhatósági választások előtti kampányeseményen kívül más nem történt.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!