A kolozsvári metró megkapta az építési engedélyt

2024. május 21. – 22:17

Másolás

Vágólapra másolva

Sürgősségi eljárásban bocsátotta ki a kolozsvári metróvonal építési engedélyét a Kolozs megyei tanács. Alin Tișe, a megyei önkormányzat újrázni készülő elnöke hangsúlyozta, ez döntő lépés, amely meghatározza a kolozsvári agglomeráció jövőbeli fejlődését, írta az MTI.

Kolozsvár könnyűszerkezetű metróvonala 21,3 kilométer hosszú lesz 19 megállóval. A nagyszabású projekt első szakaszában Kolozsvár és a hozzá közeli Szászfenes területén épülne meg, a munkálatok a megyeszékhely melletti nagyközségben kezdődnének. Kolozsváron 14,7 kilométeren és a várostól nyugatra fekvő, mintegy negyvenezer lakost számláló Szászfenes területén 6,3 kilométeren fog haladni.

A tervezett metróvonalat két szakaszban építenék meg. Az első ütemben 9,16 kilométer készülne el, amely 9 állomást és a végállomást is magába foglalná. A második szakaszban a megmaradt 11,87 kilométer metróvonal és 10 metrómegálló épülne meg.

A metró útvonala Szászfenesről indul, és első három állomása a község lakónegyedeiben épül meg a tervek szerint. A 4-es és 5-ös metrómegállók Kolozsvár határában lévő multifunkcionális övezetet (a leendő regionális sürgősségi kórház, illetve a Vivo pláza környékére épülve) szolgálják majd ki. A 6-os, 7-es és 8-as metróállomásokat Kolozsvár legsűrűbben lakott városnegyedében, a Monostor negyedben építik meg, majd a metróvonal a városközpont alatt (11-es és 12-es megállók épülnek a belvárosban) áthaladva a Mărăști piac környékén is megállót (14-es) kap. A Mărăști tér után a metróvonal elágazik, az egyik ága a Munka sugárút (Bulevardul Muncii) irányába indul (három megállót terveznek erre a vonalra: a 15-öst, 16-ost és 17-est), hogy összeköttetést biztosítson a vasúttal és a város ipari övezetével, míg a másik ága a Györgyfalvi és Szopori negyed irányába halad, ahol egyébként a metróhálózat földfelszín feletti végállomását is megépítik.

A 9 állomást tartalmazó első építési fázisban a Sfânta Maria és Europa Unită elnevezésű megállók közötti szakaszok épülnének meg. Ez a monostori 8-as, Câmpului utca környékén épülő megállótól a Szopor negyedi végállomás felé haladó vonalat jelenti.

Adrian Câciu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter a múlt héten aggodalmát fejezte ki a projekt miatt, rámutatva: az országos helyreállítási tervben (PNRR) szereplő valamennyi beruházás közül a kolozsvári metró van a legnagyobb késésben, még a régészeti feltárás sem kezdődött el, miközben az első szakaszt 2026 júliusában be kell fejezni.

A kolozsvári önkormányzat tavaly májusban írta alá a metróvonal tervezési és kivitelezési szerződését a közbeszerzést megnyerő török Gülermak, a francia Alstom és a román Arcada cég alkotta konzorcium képviselőivel. A konzorcium áfa nélkül 9,059 milliárd lejből tervezi és építi a kolozsvári metróvonalat. Emil Boc kolozsvári polgármester akkor azt közölte, hogy a metróépítés kétmilliárd eurós beruházást feltételez. A metró megépítésével kapcsolatos munkálatok végül – a kivitelező kérésének megfelelően – szeptemberben kezdődhettek el.

A PNRR előírásai szerint az első 9 megállóval 2026. július 31-éig el kell készülni, de a projekt 2031-ig folytatódik, amikorra meg kell épülnie az összes megállónak, és műkőképesnek is kell lenniük. A metróvonal megállói között másfél percenként járnak majd a háromvagonos szerelvények, amelyek óránként 21 600 személyt képesek szállítani.

A megvalósíthatósági tanulmányban szereplő adatok szerint a projektet a nagy infrastrukturális beruházások program, a szállítási operatív program és a PNRR révén európai uniós forrásokból, a szállításügyi tárcától származó kormányzati forrásokból, valamint Kolozsvár és Szászfenes önkormányzatának saját forrásaiból finanszírozzák.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!