Friss hírek
Úgy néz ki, csak Magyarország maradt hetes cikkes uniós eljárás alatt
Az Európai Bizottság visszavonta a Lengyelországról kiadott javaslatát. Ezzel a testület szerint megszűnt a hetes cikkes eljárás, a magyar kormány korábban tagállami szavazást is pedzegetett.
Öt helyen lőtték át Fico vékonybelét
Először közöltek részleteket a kormányfő konkrét sérüléseiről a május közepén történt merénylet óta.
Europe Elects: A Fidesz elveszítené a magyar EP-mandátumok abszolút többségét
A DK az MSZP-vel és a Párbeszéddel együtt annyi helyet szerezne az EP-ben, mint öt éve egyedül, a Tisza hat mandátumot kapna, a többi ellenzéki pártnak nem lenne képviselője.
Hivatalos: a román állampolgárok személyi igazolvánnyal is beutazhatnak Törökországba
A török hatóság nem sokat halogatta alkalmazni, amit Recep Tayyip Erdogan elnök és Románia miniszterelnöke megbeszéltek.
A karib-tengeri sziget, ahol a GDP tíz százalékát adja a mesterséges intelligencia, de nem úgy,...
Anguilla tavaly több mint 30 millió dollárt szerzett az .ai végződésű domainekből, a könnyen jött pénzt a kormányzat az egészségügyre és oktatásra költi.
Sajtótámogatás közpénzekből: szűken mér az RMDSZ, de azt a keveset is támadhatóan osztja el a...
„Amikor a Brassói Lapok és a Népújság pályázatához érünk, a szemünket lesütve szavazunk” – nyilatkozta a Transtelexnek a Communitas Sajtó Szaktestületének egyik tagja arról, hogy miként születnek a...
Júniusban újra láthatóvá válhat Romániában is a sarki fény
Ahol a sarki fény látható lesz, érdemes a város fényeitől távoli helyen megnézni.
Kövess minket Facebookon is!