A meteorológusok szerint fagyhullám söpör végig Románián

Az elkövetkező napokban egyre hidegebb lesz az időjárás, Kelet-Erdélyben a hőmérséklet éjszaka mínusz 20 Celsius-fokig csökkenhet – figyelmeztetnek a meteorológusok.

„Erdélyben, Moldvában helyenként fagyról beszélünk, azaz -10 fok alatti hőmérsékletről. Emellett a déli hegyvidéken és a déli részeken is valamivel -10 Celsius-fok alatti hőmérsékletek lesznek, sőt, a következő két éjszakán Kelet-Erdély hidegebb részein, akár -20 és -18 Celsius-fokig csökkenhet a hőmérséklet” – mondta Mihai Timu, az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) meteorológusa vasárnap reggel a Digi24-nek.

A hideg időszak jövő hét végéig tart – tette hozzá a meteorológus. Elmondása szerint, ezután a hőmérsékletek kissé emelkedhetnek, de vannak arra utaló jelek, hogy ismét hideg légtömeg fog behatolni Európába, ami további fagyokhoz vezethet. Ez azonban még változhat.

Ami a havazást illeti, Mihai Timu elmondta, hogy a jövő hét közepéig nagyon kevés csapadék lesz, főleg hópelyhekre lehet majd számítani az ország keleti, délkeleti részén, utána az ország nagy részén több csapadék lehet, mindenféle formában.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!