Friss hírek
Idén nyáron avathatják fel Szent László lovas szobrát Nagyváradon
Azt ígérik, a nyáron már állni fog. Igaz, tavaly tavasszal is ezt ígérték.
Késhet a tanárok bére februárban, mert nem frissítettek időben egy számítógépes programot
A tanintézetek még mindig nem kapták meg az Edusal nevű bérezési program frissítését.
Feloldotta szerdán a bukaresti törvényszék a Victor Piţurcă hatósági felügyeletét
Az ügy másik két gyanúsítottja hatósági felügyelet alatt marad.
Civil szervezetek tiltakoznak a Btk. tervezett módosítása miatt, mert szerintük az korlátozza a...
A civilek azt állítják, hogy a PNL a PSD egy korábbi javaslatát koppintja.
Kiskorúval létesített szexuális kapcsolat gyanúja miatt őrizetbe vették a Pro TV egyik tudósítóját
Egy 16 éves fiú azt vallotta, hogy az újságíró szexuális kapcsolatot létesített vele.
Elektromos sokkolóval és paprikaspray-jel ment munkába az aradi DSP egyik vezetője, hogy...
A helyi közegészségügyi igazgatóság munkatársai szerint nem a keddi volt az első eset, hogy megfenyegette őket.
Ha Székelyföld nem létezik, akkor Moldva sem – sorra reagálnak a magyar nagykövet bukaresti...
A külügyminisztérium behívatta a bukaresti magyar nagykövetet Németh Zsolt székelyzászlós posztja miatt, vannak, akik nem hagyták szó nélkül.
Még mindig a '89 előtti traumákat kompenzálja az erdélyi köztéri szobrászat
Ez is elhangzott a Transtelex Dialógon, ahol a sepsiszentgyörgyi Petőfi-szobor ügyéből kiindulva körbejártuk a mai erdélyi emlékezetpolitikát.
Kövess minket Facebookon is!