Bölöni Farkas Sándor: az erdélyi unitárius utazó, aki elsőként mutatta be magyarul az amerikai demokráciát

Az Amerikai Egyesült Államok 18. század végi létrejötte a magyar kortársak körében élénk visszhangot váltott ki, ez a hatás azonban csak szűk körben tudott érvényesülni. Felerősödött viszont a reformkorban, amikor a hírközlés felgyorsulása és a magyarországi politikai közvélemény kibővülése következtében már szélesebb társadalmi csoportokhoz jutottak el az amerikai köztársaságra vonatkozó információk. Az Egyesült Államok iránti megélénkülő érdeklődés legnagyobb hatású eseménye Bölöni Farkas Sándor (1795–1842) 1834 nyarán megjelent, Utazás Észak-Amerikában című útleírása volt.

E mű két kiadása összesen 2100 példányban látott napvilágot, ami a korabeli Magyarországon példátlan könyvsikernek számított (1818-as adat szerint a szépirodalmi munkák akkoriban 200-600 példányban jelentek meg). A könyv nemcsak a magyarországi olvasók, hanem a cenzúra érdeklődését is felkeltette, s így hamarosan a tiltott könyvek listájára is felkerült. Ennek elsődleges oka az volt, hogy egy olyan, széles népképviseleten alapuló politikai rendszert állított pozitív példaként olvasói elé, ami éles ellentétben állt az Osztrák Császárság viszonyaival. A sikerben több tényező játszott szerepet. A megnövekedett érdeklődésen túl az is, hogy Bölöni az amerikai köztársaság viszonyait egy olyan értő magyar megfigyelő szemével mutatta be, aki nem habozott összevetni egymással hazája és az Egyesült Államok körülményeit. Ráadásul remek író is volt, aki kiválóan elegyítette a személyes hangon megszólaló lelkes utazó és a statisztikai anyagokat is felhasználó tudományos megfigyelő látásmódját.

Bölöni gróf Béldi Ferenc (1798–1880) kíséretében 1831. szeptember 3-án érkezett meg New York városába, és november 23-án onnan indult vissza Franciaországba, ahová december 14-én érkezett meg. New Yorkból északra, Új-Anglia irányába indultak el. Onnan Kanadába mentek, majd a Szent Lőrinc-folyón, a nagy tavakon és Pennsylvanián keresztül, egy Maryland és Virginia irányába tett kitérő után érkeztek vissza a Hudson-parti metropoliszba.

A magyar ellenzéki (liberális) politikai elit ekkoriban követendő példák után kutatott, s ezzel az igénnyel nemcsak az Egyesült Államok viszonyai látszottak össz hang ban lenni, hanem az is, ahogy azokat az erdélyi utazó bemutatta. Bölöni ugyanis szinte kizárólag előnyös színben tüntette fel az amerikai köztársaságot és politikai berendezkedését. Könyvében nemcsak a Függetlenségi nyilatkozat első magyar fordítását tette közzé, hanem New Hampshire állam alkotmányáét is. Mivel az állam fővárosa, Concord, ahol az alkotmányt elfogadták, nem bírt különösebb nevezetességekkel, Bölöni ezt az alkalmat használta fel arra, hogy bemutassa az Egyesült Államok alkotmányos rendszerét. Választását azzal is alátámasztotta, hogy New Hampshire alkotmánya egyike a legrégebbieknek, és jól mutatja az amerikai alkotmányok legfontosabb elveit. A szövetségi kormányzat működését pedig az 1787-ben kidolgozott alkotmány részleteinek segítségével ismertette.

Könyve lapjain Bölöni folyamatosan összehasonlította egymással az akkori „két magyar haza” (Magyarország és Erdély) és az Egyesült Államok viszonyait. Ezt a szerző a politikailag kevésbé érzékeny témák esetében közvetlen, máskor közvetett módon tette. New Yorkban például részletes statisztikai táblázatok segítségével mutatta be a közpénzen fenntartott iskolák, illetve az államban megjelenő újságok számát. Az előbbi adatsorról eszébe jutottak „hazánk iskolái, s akkor lehetetlen volt nem sóhajtanom. Mert egy magyar utazónak sokszor kell sóhajtani, ha hazája emlékét is mindenütt viszi magával!” Ami pedig az újságok számát illeti, „Erdély népessége majd egyforma a New York-i státussal, s Erdélyben 1, azaz egyetlenben egy újság adatik ki, és a New York-i státusban 237”.

Az Erie-tavon hajózva találkozott egy Müller Ferenc nevű, Pozsonyból elszármazott személlyel, aki elragadtatva mondta neki, „hogyha Amerika konstitúcióját a magyarokévá tehetné, annál boldogabb hely nem lenne a földön”. Itt alighanem arról volt szó, hogy a magyar utazó Amerikába szakadt honfitársával mondatta ki azt, amit valójában maga is gondolt. Mindez azonban nem jelenti, hogy Bölöni ne vette volna észre az olyan jelenségeket, amelyek nem voltak összhangban előzetesen megfogalmazott, idealizált elképzeléseivel. Ilyen volt például, hogy „a republikánus egyszerűséggel alig egyeztethette” össze azt a pompát, amit az egyik holland eredetű New York-i nagybirtokos család házában tapasztalt.

Ezt az ellentmondást azzal igyekezett feloldani, hogy „a vagyon és észnek mindenütt arisztokráciája van, ha arisztokráciának nevezhetni azt, hogy vagyonos és eszes ember mindenütt e világon kényelmesen kíván élni”. Vagyis az amerikai gazdagok, az európai földbirtokos arisztokráciá tól eltérően, nem származásuknak, hanem rátermettségüknek és a segítségével szerzett vagyonnak köszönhetik kiemelkedő társadalmi státuszukat, ráadásul ezt az egyenlőtlenséget az állampolgárok törvény előtti egyenlősége is ellensúlyozza. Ugyanakkor a rabszolgatartás létezésére is felfigyelt, és mélységesen elítélte azt az intézményt, ami kétségessé tette a törvény előtti egyenlőség univerzális elvét.

A meghatározó reformkori politikusok egyértelműen üdvözölték Bölöni könyvét. Közéjük tartozott Széchenyi István, aki már ezt megelőzően is kedvező képet alakított ki magának „az ember viruló gyermekéről”, ahogyan az Egyesült Államokat nevezte. Fiatal korában Széchenyire leginkább Benjamin Franklin élete és munkássága volt nagy hatással, amire „a szorgos polgár élete” mintájaként tekintett, de Thomas Jefferson és John Adams életműve sem volt ismeretlen számára. Kossuth Lajos is olvasta Bölöni könyvét, és a magyarországi kormányzati és adórendszer reformjával kapcsolatban is hivatkozott az amerikai példára. Lutheránusként Kossuth az állam és az egyház elválasztását is fontos kérdésnek tekintette, amiről azt jegyezte meg, hogy „nem lehet tagadni, hogy az amerikai törvények igen üdvös határt szabtak az egyházi hatalomnak”.

Bölöni egy Boston melletti börtönben összetalálkozott „a franciaországi azon két biztos urakkal is, kiket a kormány az amerikai fogházak s rendszer megvizsgálására s az itteni módnak Franciaországban is lehető béhozatalára utaztatott ide.” Ők nem lehettek mások, mint Alexis de Tocqueville, a híres francia társadalomtudós és társa, akiket a francia kormány eredetileg ebből a célból küldött az Egyesült Államokba. A francia gondolkodó útjának eredménye Az amerikai demokrácia című híres munkája lett, amelynek első két kötete Fábián Gábor fordításában 1841-ben magyarul is megjelent, s ily módon jelentős hatást gyakorolt a magyarországi Amerika-kép alakulására, akárcsak a modern kori demokrácia globális kisugárzású eszméjének itteni viszonylag korai recepciójára.

Bölöninél Tocqueville sokkal kritikusabban viszonyult az Egyesült Államokhoz: mint könyvének előszavában megfogalmazta „azt sem tettem czélul magamnak, hogy e vagy ama kormányformát átaljában magasztaljam, mert én azok számából vagyok, kik azt hiszik, hogy a törvények majd soha általános jósággal nem bírnak”. A nyugat-európai alkotmányos monarchiából érkező szerző számára az amerikai köztársaságban kialakuló modern tömegdemokrácia a közvetlen, belátható jövőt jelenítette meg, de eközben nem gondolta, hogy az csakis az Amerikában létrejött formában valósulhat meg, vagy hogy az ottani feltétlenül jobb kormányformát jelent. A gyakorlatilag minden szempontból elmaradottabb Magyarországról érkező Bölöni szemében az Egyesült Államok viszonyai eközben egy szinte elérhetetlennek tűnő távoli jövő eszményképét jelenítették meg.

Tocqueville a francia politikai rendszer fejlődésének lényegét egy olyan centralizációs folyamatban látta, amelyet a francia forradalom csak felerősített. Ezzel állította szembe az Egyesült Államok decentralizáltabb politikai rendszerét és közigazgatását. Ez a vita a reformkori magyar politikusokat is élénken foglalkoztatta, és politikai felfogásuknak megfelelően eltérően értelmezték. Kossuth az erős, a szövetségi kormányzatot ellensúlyozni képes amerikai helyi önkormányzatokban a magyar nemesi vármegye helyi megfelelőjét vélte felfedezni. A centralisták, Eötvös József, Szalay László vagy Trefort Ágoston viszont arra hívták fel a figyelmet, hogy a Tocqueville által leírt egyesült államokbeli, modern népképviseleti alapon működő községek vagy megyék teljesen más történelmi gyökerekkel, igazgatási funkciókkal és hagyományokkal rendelkeznek, mint a magyarországi nemesi vármegyék, vagyis párhuzamba állításuk téves és félrevezető.

Ez összhangban volt azzal, hogy a centralisták az általuk elmaradottnak, a modern központosított kormányzat legfőbb gátjának tekintett nemesi vármegye kérlelhetetlen kritikusai voltak. A politikai rendszeren és a közigazgatáson túl az Egyesült Államok dinamikus gazdasági fejlődése is nagy hatással volt a korabeli magyar közvéleményre. Tocqueville művének magyar fordítója, Fábián Gábor tudatosan törekedett arra, hogy a közreadással az Egyesült Államok „elfogúltság- s pártszellemtől menten, egészen hű rajzát adja.” Ugyanakkor hosszan érvelt amellett, hogy a „democratiai kormányelv” miért nem ültethető át Európába, beleértve Magyarországot. Amint azt a könyvhöz írott előszavában a fordító megfogalmazta, az Egyesült Államok alkotmánya „olly elemek által tartatik fenn, mellyek nálunk nem fenntartó, hanem felforgató elemeknek tekintetnek, úgy mint a legkorlátlanabb democratia elemei által.”

Minthogy az Egyesült Államok reformkori képét leginkább a Bölöni által megalapozott pozitív felfogás határozta meg, Tocqueville könyvének lefordításával Fábián főként azokkal szemben kívánt érvelni, „kik semmit úgy nem óhajtnak, mint az ó világot az új világ mintájára önteni át; mintha ugyan az óceánontúli példányt azon innen másolni lehető, avagy üdvözséges volna.”

Kossuthnak mindenesetre nem voltak ilyen fenntartásai, amikor az amerikai Függetlenségi nyilatkozatot a hasonló magyar nyilatkozat 1849. áprilisi megfogalmazásakor példának tekintette. A két dokumentum megszületési körülményeiben, érvrendszerében, felépítésében és retorikájában számos hasonlóság figyelhető meg. Mindkét dokumentum megszövegezésére öttagú bizottságokat nevezett ki a két ország törvényhozása, de mindkettő kidolgozásában egy-egy személy, Thomas Jefferson, illetve Kossuth Lajos játszotta a főszerepet.

A két területet ért sérelmek felsorolásában és a nyilatkozatok retorikájában is sok párhuzam található, bár az amerikai nyilatkozatban fontosabb az elvont, természetjogi, a magyarban pedig a történeti érvelés szerepe. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc előtt az Amerikai Egyesült Államok politikai berendezkedése, társadalmi és gazdasági viszonyai inkább pozitív példaként jelentek meg a magyarországi nyilvánosságban. Ugyanakkor olyan hatások is érvényesültek, amelyek arra hívták fel a magyarországi közönség figyelmét, hogy az amerikaiak sem tudtak minden problémát megoldani, mi több, a tömegdemokrácián alapuló politikai berendezkedésnek újfajta negatív következményei is vannak.

Ezért az eleve gyökeresen más történelmi hagyományokkal rendelkező Magyarország számára az amerikai köztársaság nem jelenthet közvetlenül másolandó példát. Utóbbi tendencia egyértelműen felerősödött a 19. század második felében, főként a dualizmus időszakában. A jobb közlekedési viszonyok miatt ekkoriban már jóval többen jutottak el Amerikába, s a több információ árnyaltabb kép kialakulását tette lehetővé. Az Egyesült Államok a 19. század végére a világ vezető gazdasági hatalmává vált. Az ezzel járó fejleményeket, a hatalmas ipari metropoliszok kialakulását, a kapitalista gazdaság kendőzetlen érvényesülését, a „pénz uralmát” sokan már nem követendő példaként, hanem fenyegetésként élték meg, ahogyan az ország lakosainak a 19. végétől meginduló, főként az Egyesült Államokba irányuló tömeges kivándorlását is.