50 túszt engedhet el a Hamász, Netanjahu kabinetjének nagy része meg is szavazza a megállapodást

2023. november 21. – 08:39

frissítve

50 túszt engedhet el a Hamász, Netanjahu kabinetjének nagy része meg is szavazza a megállapodást
Izraeli katonák Gázában – Fotó: Israel Defense Forces / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Benjámin Netanjahu azt mondta kabinetjének, hogy a túsztárgyalás mostani szakaszát lezáró megegyezés alapján a Vörös Kereszt munkatársai bemehetnek a Gázában fogva tartott túszokhoz – írja a Channel 4 tudósítója.

Nemcsak megvizsgálhatják majd a túszokat, hanem gyógyszereket is adhatnak majd nekik. Emellett a miniszterelnök azt is mondta, hogy a szabadon engedett 50 izraeli túszért cserébe 150 palesztin foglyot adnak át.

Benjámin Netanjahu azt mondta kabinetjének, hogy addig folytatják a háborút a Hamász ellen, amíg Izrael minden célját el nem éri – írja a Guardian. A koalíciós kormányának szélsőjobboldali tagjai azért nem támogatták a fogolycserét, mert felmerült a tűzszünet lehetősége.

Netanjahu direkt kijelentette, hogy egy tűzszünet nem befolyásolná, a harcok idővel folytatódnak.

„Háborúban állunk, és folytatjuk a háborút, amíg el nem érjük az összes célunkat”

–mondta.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) vasárnap olyan felvételeket tett közzé, amelyeken állítólag az al-Sifa kórház alatt talált Hamász-alagútrendszerben készültek. Az 55 méter hosszú járatba egy kutyát engedtek le, és így térképezték fel a föld alatti folyosót, aminek a végét egy lőnyílással is ellátott bombabiztos ajtó zárta le.

Az IDF szerint keddre sikerült biztonságosan feltárniuk a föld alatt 10 méterrel húzódó folyosót, és az ajtót is sikerült kinyitniuk. Az általuk közzétett képek alapján az alagút még hosszan folytatódik.

Korábban a Hamász egyik tisztviselője azt mondta, hogy a videó alapján nem utal rá semmi, hogy a járatot valóban fegyveresek használták volna. Ugyanakkor a vasárnapi hírek szerint az alagút lejárata a kórház területén azon fészer alatt volt, ahol egy járművet is találtak rengeteg fegyverrel, köztük egy páncéltörő rakétával, töltényekkel és kalasnyikovokkal.

A képeket közlő Sky News nem tudta ellenőrizni a képek hitelességét.

Az izraeli-Hamász konfliktus kezdete óta legalább 14 128 palesztin halt meg Gázában a Hamász vezette enklávé kormánya szerint.

A halálos áldozatok között legalább 5600 gyermeket és 3550 nőt tart számon a gázai egészségügyi minisztérium.

(Guardian)

A Gázai övezetben működő ENSZ-ügynökség vezetője közölte, hogy 108 munkatársuk halt meg azóta, hogy Izrael megkezdte ottani hadműveletét.

„Információink szerint a legtöbbjüket családtagjaikkal együtt ölték meg, beleértve a gyermekeiket is” – mondta Philippe Lazzarini, az UNRWA, a palesztinok számára létrehozott ügynökség vezetője.

Lazzarini azt is elmondta egy egyiptomi találkozón, hogy közel 67 UNRWA létesítményt ért találat – ebből 17-et közvetlenül. Elmondása szerint a legtöbb csapást elszenvedő létesítmény az övezet közepén és féli területein helyezkedtek el, ahol az embereknek több biztonságot ígért az izraeli kormány.

„Még az ENSZ zászlaja alatt sem tudjuk megvédeni az embereket” – tette hozzá Lazzarini. Hozzátette: az UNRWA minden héten megemlékezést tart a Gázában megölt kollégák tiszteletére.

„Soha nem hittem, hogy már előre megemlékezéseket szervezek a munkatársaimnak”

– tette hozzá.

(BBC)

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője szerint a szervezet egyik alkalmazottját megölték Gázában – írja a BBC.

Dr. Tedros Adhanom Ghebreyesus az X-en közzétett bejegyzésében azt írja, hogy Dima Alhajt hat hónapos csecsemőjével, férjével és két testvérével együtt ölték meg, miközben egy házban menedéket találtak.

„Nincsenek szavak, amelyekkel leírhatnám a gyászunkat. Ennek a borzalomnak véget kell vetni” – írta.

Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) szintén arról számolt be, hogy meghalt három munkatársa. Az áldozatok közül ketten az al-Awda kórház orvosai voltak, akik a kórház elleni támadásban haltak meg egy harmadik egészségügyi dolgozóval együtt.

Az MSF közleménye szerint a kórházat – amely állítása szerint 200 beteget látott el – a harmadik és a negyedik emeleten érte találat. A csapás súlyosan megsebesített más egészségügyi dolgozókat is.

Az MSF azt állítja, hogy rendszeresen megosztotta az al-Awda tevékenységéről és helyzetéről szóló információkat a harcoló felekkel. Emellett a jótékonysági szervezet ismét azonnali tűzszünetre, valamint az orvosi létesítmények és a személyzet védelmére bíztatta a feleket.

50 túszt engedhet el a Hamász, többségük gyerek lesz – írja a Haaretz. A lap szerint a megállapodás alapján 8 anyát, 12 nőt és 30 gyereket engednének szabadon.

A Times of Israel azt írja, hogy a megegyezést nem mindenki támogatta. Végül Netanjahu megszerezte a többséget a saját, 38 fős kabinetjében, de a szélsőjobboldali koalíciós partnerek hevesen ellenezték az alkut.

Az izraeli kormánynak meglesz a többsége a kabinetben a túszejtési megállapodás jóváhagyásához, a szélsőjobboldali Vallásos Cionista Párt és az Otzma Jehudit pártok ellenállása ellenére – jelentette a Times of Israel.

A háborús kabinet támogatja az alkut, amit Benjámin Netanjahu Likud pártja 19 szavazattal, Beni Ganc Nemzeti Egység pártja pedig öt szavazattal fog megszavazni – jelentette a lap.

A Vallásos Cionista Párt és az Otzma Jehudit együttesen hat kabinetszavazattal rendelkezik, ők nem támogatják a megállapodást.

Joe Biden amerikai elnök szerint már nagyon közel van a megállapodás, ami biztosíthatja a Hamász által fogva tartott túszok szabadon engedését. „A csapatom a térségben van, és a fővárosok között ingázik. Nagyon, nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy hamarosan hazahozzuk a túszok egy részét” – mondta Biden újságíróknak kedden.

Eközben Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök összehívta a háborús kabinetjét, és azt mondta, reméli, hogy hamarosan jó híreket kapnak. A Reuters beszámolója szerint egyre több jel utal arra, hogy megállapodás született a Hamász fegyveresei által a Gázai övezetbe vitt 240 túsz egy részének a kiszabadításáról. Egy, a tárgyalásokat jól ismerő forrás szerint a Hamász 50 nőt és gyermeket, köztük néhány külföldit engedne szabadon, míg Izrael 150 palesztin foglyot, főként nőket és kiskorúakat engedne szabadon egy négynapos tűzszünet alatt.

Az Európai Bizottság (EB) felülvizsgálata szerint nincs bizonyíték arra, hogy a palesztinoknak nyújtott uniós fejlesztési támogatás a Hamászhoz került volna.

A támogatás felülvizsgálatára a Hamász október 7-i támadását követően került sor Várhelyi Olivér uniós biztos javaslata alapján. Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke szerint „nincs arra utaló jel, hogy az uniós pénzekből közvetlen vagy közvetett módon a Hamász profitált volna”.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint megvizsgálták a biztosítékokat, amelyek azért felelnek, hogy ne kerüljön segély a Hamász kezébe, ezeket pedig rendben találták. „A palesztinoknak nyújtott jövőbeli támogatásunk kialakításán most dolgozunk, tekintettel a változó és még mindig alakuló helyzetre” – tette hozzá.

A bizottság közleményéről itt írtunk bővebben.

Kedden egy libanoni műsorszolgáltató arról számolt be, hogy két újságíróját izraeli légicsapás ölte meg.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) megerősítette, hogy katonái al-Dzsabin térségében jártak. Elmondásuk szerint a Hezbollah terrorszervezet egyik indítóállomását támadták.

„Ez egy olyan terület, ahol aktív összecsapások és túszharcok zajlanak. A területen tartózkodás veszélyes. Az esetet vizsgáljuk” – közölte az IDF.

(BBC)

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatala ma estére több kormányülést is összehív, hogy megvitassák a túszok szabadon bocsátásának kérdéseit – írja a Guardian.

Magyar idő szerint a háborús kabinet 17 órakor, a biztonsági kabinet 18 órakor, a teljes kormány pedig 19 órakor ülésezik.

Alig egy órával a kormányülések bejelentése előtt Netanjahu bizakodva nyilatkozott a túsztárgyalások előrehaladásáról – írta a Sky News.

Egy BBC-nek nyilatkozó katari közvetítő szerint az Izrael és Hamász közti tárgyalások nagyon közel értek a gázai túszok kiszabadításához.

„A valaha volt legközelebbi ponton vagyunk a megállapodás eléréséhez” – mondta Majed Al-Ansari külügyminisztériumi szóvivő. Elmondása szerint a tárgyalások „kritikus és végső szakaszba” értek.

Két, CNN-nek nyilatkozó izraeli forrás szerint is akár már kedden bejelenthetik az egyezséget – bár erről más források egyelőre nem nyilatkoztak. Az egyik forrás szerint a palesztin foglyok szabadon bocsátását az izraeli kormánynak jóvá kell hagynia, de ez várhatóan nem jelent majd akadályt.

A források alapján a két fél közti lehetséges megállapodás szerint 50 nőt és gyereket bocsátana szabadon a Hamász, cserébe Izrael négy-öt napig szüneteltetné a támadásokat, és minden egyes elengedett civil túszért három palesztin foglyot engedne ki a börtönből.

A CNN szerint hétfőn a Hamász vezetője is azt mondta, hogy a felek „közel állnak a tűzszüneti megállapodáshoz”.

A Hamász által elrabolt izraeliek fotója Tel-Avivban – Fotó: Ori Aviram / Middle East Images / AFP
A Hamász által elrabolt izraeliek fotója Tel-Avivban – Fotó: Ori Aviram / Middle East Images / AFP

Szent és legfőbb küldetésnek nevezte Benjámin Netanjahu azt, hogy hazahozzák az izraeli túszokat, írja a CNN. Netanjahu egy nappal azután tette ezeket a kijelentéseket, hogy ő és a háborús kabinet találkoztak több túsz családjával is, majd megígérte, hogy addig harcol, amíg az izraeli kormány kimenekíti az összes túszt, és elpusztítja a Hamászt.

A miniszterelnök valószínűleg csillapítani szeretné a kedélyeket, mivel Izraelben egyre feszültebb a helyzet. A túszok családjai ugyanis csalódottak és válaszokat követelnek, mivel nem tudnak semmit a rokonaikról és arról, hogyan fogja őket kiszabadítani a kormány. Egyesek szerint az, hogy Netanjahu találkozott néhány családdal is, csak még inkább fokozta a kedélyeket.

A CNN szerint Udi Goren, akinek unokatestvére, Tal Chaimit van fogságban, hamarabb eljött a találkozóról, mivel a háborús kabinet nem mondott új információkat a túszokról, ahogy arról sem, hogy fogják őket kiszabadítani.

A Hezbollához tartozó célpontokat támad az izraeli hadsereg a libanoni határon, írja a BBC az izraeli hadsereg állításai alapján. Sérültekről egyelőre nincs információ.

A lap azt írja, egy libanoni műsorszolgáltató, az Al-Mayadeen szerint két újságírójuk is meghalt az izraeli támadásokban Libanon déli részén.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) nem kommentálta ezeket az állításokat, csupán arról számolt be, hogy több támadást is indítottak a Libanonnal közös északi határon, mivel ott a Hezbollához köthető, terrorista célpontokat azonosítottak be.

Az IDF szóvivője azt mondta, korábban a Hezbollah tagjai aknavetőkkel támadták az IDF egyik állomására Izrael északi részén. Majd hozzátette, hogy az izraeli haderő katonai infrastruktúrákat és létesítményeket támad.

Az izraeli hadsereg által kiadott felvételen a Hezbollah egyik libanoni területen lévő épületét támadják – Fotó: Israel Defense Forces / Reuters
Az izraeli hadsereg által kiadott felvételen a Hezbollah egyik libanoni területen lévő épületét támadják – Fotó: Israel Defense Forces / Reuters

A Channel 12 izraeli tévécsatorna egy magas rangú tisztségviselőt idézett, aki megerősítette, hogy közel állnak a megállapodáshoz a Hamásszal arról, hogy elengedjék az izraeli foglyokat, írja a Times of Israel.

A tisztségviselő szerint még néhány technikai kérdést kell tisztázni, de hozzátette, hogy ha sikerül egyezséget kötniük, akkor ötven embert – gyerekeket, nőket – fog szabadon engedni a Hamász, és feltehetően még többet fognak elengedni, ha Izrael hajlandó meghosszabbítani, néhány nappal megtoldani a tűzszünetet, amiről – a tervek szerint – hamarosan a két fél közötti katari közvetítők fognak beszámolni.

A jelentések szerint reggel izraeli támadás ért nyolc házat az észak-gázai Kamal Adwan kórház közelében, írja az al-Dzsazíra a helyszínen lévőkre hivatkozva.

A mentők keresik a túlélőket, többen a romok alá szorulhattak. A helyszínen dolgozó mentőszolgálat tisztségviselője szerint csak két mentő áll a rendelkezésünkre, amivel el tudják szállítani a sérülteket és a halottakat. Egy másik mentős szerint a házakban több mint tízen laktak, az egyikben akár 18 ember is élhetett.

Az al-Dzsazíra híréről beszámoló Guardian hozzáteszi, hogy nem lehet tudni, mennyien maradtak még a Gázai övezet északi részén, amit egy hónapja bombáznak az izraeli erők, a civileket pedig felszólították, hogy meneküljenek délre. Az AP szerint az ENSZ szerint nagyjából 160 ezren lehetnek még az menedékhelyeiken.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) azt állítja, hogy az elmúlt 24 órában mintegy 250 célpontra mértek csapást, amik mind a Hamászhoz tartoznak, írja a Skynews. Az izraeli hadsereg szerint az éjszakai folyamán célba vették a terrorista szervezet egyik rakétakilövő állomását is.

Az IDF azt nem közölte, hogy a megtámadott kilövőállomás hol volt pontosan, de azt elárulta, hogy egy lakónegyed közelében, ahol civilek élnek. Szerintük a Hamász a műveleteihez polgári infrastruktúrát használ, az embereket pedig emberi pajzsként használja.

Az izraeli haderő az X-en egy videót is megosztott, amihez azt írták, hogy a 162. hadosztály befejezte Dzsabalia bekerítését, és készen áll a támadás folytatására.

A BBC tudósítója, Tom Bateman szerint még mindig lehet hallani lövéseket az észak-gázai Indonéz Kórházban, ahol körülbelül 500 beteg van. A kórház igazgatója, Dr. Marwan al-Sultan „halálos izraeli csapásként” írta le az eseményeket.

Az izraeli haderő azt nyilatkozta, hogy katonák csak azokra a fegyveresekre tüzelnek, akik a kórházból lőnek rájuk, és hozzátették, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legkevesebben sérüljenek meg az összecsapásokban.

Al-Sultan hétfő este arról számolt, hogy híreket hallottak két buszról, amit azért küldenek, hogy evakuálni tudják azokat a sebesülteket, akiknek műtétre van szükségük.

A Hamász tagja, Izzat al-Risk az al-Dzsazírának azt nyilatkozta, hogy az Izrael és a Hamász közötti tűzszünet részleteit a következő órákban hozzák nyilvánosságra, írja a SkyNews.

A tűzszünetet a katari közvetítők fogják bejelenteni, és a két fél közötti egyezség a következőket foglalja magában: a segélyszállító teherautók szabad eljutása a Gázai övezet minden részére, a sebesültek elszállítása olyan kórházakba, ahol megfelelő ellátást kaphatnak, illetve a túszcsere-megállapodás, aminek értelmében az izraeli börtönökben raboskodó palesztin nőket és gyereket izraeli nőkre és gyermekekre cserélik, akiket a Gázai övezetben tartanak fogva.

Korábban a Hamász vezetője, Iszmail Haníje a Telegramján közölte, hogy közel állnak ahhoz, hogy tűzszünetet kössenek Izraellel.

A tűzszünetről szóló tárgyalásokon Katar közvetítőként vesz részt. A katari miniszterelnök, Mohamed bin Abdulrahman al-Thani sejk vasárnap kijelentette, hogy egyre jobban bízik abban, hogy Izrael és a Hamász megállapodik a túszkérdésben. Az Európai Unió külügyi vezetőjével, Josep Borell-lel tartott közös sajtótájékoztatón azt mondta, hogy már csak gyakorlati és logisztikai jellegű kérdéseket kell tisztázni.

  • Egyiptomba jutott 28, a Gázai övezetből kimenekített koraszülött csecsemő. Egyiptomi orvosok szerint többségük válságos állapotban van.
  • Az izraeli parlamentben találkoztak a Gázai övezetben fogva tartott túszok családtagjai a kormány tagjaival. A találkozó nem zajlott teljes egyetértésben, a kormány szélsőjobboldali miniszterei ugyanis bevezetnék a halálbüntetést Izraelben, míg a túszok rokonai szerint ez a túszok kivégzéséhez vezetne.
  • Joe Biden amerikai elnök szerint rövid időn belül megegyezés születhet a túszok szabadon bocsátásáról. Korábban a Hamász tűzszünetet és az Izraelben fogva tartott palesztin foglyok elengedését kérte ezért cserébe.
  • Telibe talált egy libanoni rakéta egy izraeli katonai bázist, ahol valami felrobbant. Emiatt több épület kiégett és összeomlott, de izraeli tájékoztatás szerint senki nem sérült meg.
  • A háborúban eddig 4 izraeli, 43 palesztin és egy libanoni újságírót öltek meg.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!