A Lengyelországra hulló rakéta csak néhány órás riadalmat okozott, de a jövőben még több ilyen incidensre számíthatunk

A kedden a lengyel–ukrán határ lengyel oldalán található Przewodówban két ember halálát okozó rakétabecsapódás a csaknem kilenc hónapja tartó orosz–ukrán háború első olyan esete volt, amikor egy NATO-tagállam területét találat érte a hadviselő felek részéről. A feszült első órák után másnapra a lengyelek, majd pedig Jens Stoltenberg NATO-főtitkár nyilatkozatai is jelezték, hogy nem szándékos támadásról van szó, és nem történt olyan provokáció, amely a háború kiterjedésével fenyegethet.

Az első vizsgálatok alapján Andrzej Duda lengyel elnök és Stoltenberg is arra utalt, hogy egy Sz-300-as légvédelmi rendszerhez tartozó ukrán rakéta okozhatta a robbanást, miután kilőtték egy orosz rakéta ellen – az oroszok kedden és aztán csütörtökön is számos rakétatámadást hajtottak végre az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, többek között a nyugati országrészben is.

Duda szerdán újfent kijelentette, hogy „tragikus” baleset történt, és azt is kiemelte, hogy a lengyel nyomozók addig nem találtak második rakétára utaló nyomokat.

Szóval az is előfordulhat, hogy az ukrán légvédelem szovjet időkből örökölt rakétakészletének egyik darabja önállósította magát, de a Gazeta Wyborcza lengyel napilap forrásai szerint egy orosz rakéta ellen több elfogót is indítottak, és miután az egyik megsemmisítette a célpontot, egy másik továbbrepült, ennek a maradványai csapódhattak aztán be.

A közben zajló vizsgálat hivatalos megállapításaira még várni kell, de a NATO-főtitkártól az amerikai külügyminiszterig többen is hangsúlyozták, hogy az Ukrajnát megtámadó és a civil infrastruktúrát rakétákkal folyamatosan romboló Oroszországot terheli a végső felelősség a rakétaincidensért.

A nyugati nyilatkozók és az ukránok nem értenek egyet

Azonban a történtek egy olyan helyzetet hoztak, amikor Volodimir Zelenszkij szögesen ellentmondott a nyugati nyilatkozatoknak. Az ukrán kormány kapásból Oroszországot tette felelőssé a rakétával elkövetett határsértésért, és azonnal deklarálta a „háború súlyos eszkalációját”, Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter pedig összeesküvés-elméleteknek minősítette azon feltételezéseket, miszerint a detonációt egy ukrán légvédelmi rakéta idézhette elő.

Sőt, még amikor a NATO tagállamai a maradványok első vizsgálatait követően egységesen állították, hogy valószínűleg még az eltévedt orosz rakéta lehetőségét is ki lehet zárni, Zelenszkij akkor is azt nyilatkozta: nincs kétsége afelől, hogy a Lengyelországban robbanást okozó rakéta „nem ukrán volt”. Ezzel aztán Joe Biden amerikai elnök is nyilvánosan vitába szállt.

Ukrajna azt is az elejétől hangoztatta, hogy saját szakértőiket is oda kell engedni a helyszínre. A lengyel hatóságok egy „kiterjedt, többlépcsős” vizsgálatba kezdtek, és a két ország „konstruktív és nyílt együttműködésének” jegyében egy ukrán szakértői csapat is a helyszínre érkezett, hogy csatlakozhasson a lengyel és amerikai szakemberekhez. Lengyelország azt reméli, hogy gyorsan halad majd a vizsgálat, és a hatóságok akár már a következő napokban megkaphatják az eredményeket.

(A Przewodówban a helyszínen készült riportunk itt olvashatja, videónkat itt nézheti meg.)

Ukrajna harca a fásultsággal

A BBC elemzése szerint Kijevnek a rakétaincidenssel kapcsolatban is elővezetett „maximalista retorikája”, illetve sokszor követelésként megfogalmazott segítségkérései több nyugati diplomatában visszatetszést keltenek – bár a lengyel elnök szerdán nagyon megértően beszélt az ukrán türelmetlenségről és a rakétaincidens nyomán feltörő érzelmekről, Antony Blinken amerikai külügyminiszter pedig kijelentette, hogy Oroszországot terheli a végső felelősség a lengyelországi rakétaincidensért –, és hozzájárulhatnak a háborúval kapcsolatos fásultság kialakulásához a támogató országokban.

Felmérések szerint egyelőre még nem kell tartani az Ukrajna melletti szolidaritás repedezésétől, azonban a Fehér Ház állítólag már bizalmasan figyelmeztette Zelenszkijt ennek lehetőségére.

A nyugati közvélemény és a politikai elit támogatására annál is nagyobb szüksége van Kijevnek, mivel az Ukrajnában jellemzően hosszú, hideg tél előestéjén a civil infrastruktúra elleni orosz rakéta- és dróncsapások az ország energiaellátását biztosító infrastruktúra mintegy 40 százalékát megsemmisítették vagy megrongálták. És ahhoz, hogy a további károkat megelőzze, Kijevnek rengeteg irtózatosan drága nyugati légelhárító rendszerre van szüksége, amire ígéreteket kapott, de arról itt írtunk részletesen, hogy nem lesz egyszerű felturbózni az ukrán légvédelmet.

Az igazi stratégiai nyugalom

Mindeközben elemzők, sőt, maga az orosz vezetés is méltatta a G20-as csúcstalálkozón eleve együtt tartózkodó nyugati vezetők nyugalmát és türelmét. Ezen erények megvillantására annál nagyobb szükség volt, mivel „akár egy elhamarkodottabb következtetésre is juthattak volna, miszerint Oroszország szándékos rakétatámadásáról van szó. Márpedig ez egy NATO-tagállam elleni agressziónak minősült volna, ami a szövetség válaszlépéseit vonja maga után” – hangsúlyozta a tét nagyságát Michał Baranowski biztonságpolitikai elemző a Voxnak.

A przewodówi incidenshez hasonló esetekre a fegyveres konfliktusok szomszédságában mindig számítani lehet, Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is elmondta, hogy

fel vannak készülve az ilyen eseményekre való gyors reagálásra – pontosabban nem-reagálásra.

A CNN elemzésében arra figyelmeztet, hogy ahogy egyre több rakéta, drón és harci repülő nyüzsög az ukrán légtérben, egyre nagyobb a valószínűsége a baleseteknek, tévedéseknek. Kedden a közel 100 orosz rakéta jelentős részét, 77-et semlegesített az ukrán légvédelem, ehhez sok elfogórakétára volt szükség. Csütörtökön is Ukrajna több régióját orosz tüzérségi támadások és légicsapások érték, például Odesszát, Mikolajivot és Dnyiprót. A dnyiprói városháza egy alkalmazottja is megsérült, Zaporizzsjában kilencen meghaltak. Több gázlétesítményt és egy nagyobb rakétagyárat is találat ért, Zelenszkij szerint péntekre több mint tízmillióan maradtak áram nélkül.

Ráadásul ha Vlagyimir Putyin orosz elnökön fokozódik a belpolitikai nyomás a sorozatos katonai veszteségek – mint az északkeleti sikeres ukrán ellentámadás és a déli Herszon városának visszafoglalása az orosz kivonulás után –, vagy a népszerűtlen és dilettáns módon végrehajtott mozgósítás miatt, akkor Moszkva részéről is számítani lehet az opportunista, az eszkaláció kockázatát növelő húzásokra.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerda este azt mondta, nem zárható ki, hogy szándékos provokáció volt kedden az ukrán infrastruktúra elleni orosz támadás a lengyel határ közelében, abban a reményben, hogy előáll majd egy, a mostanihoz hasonló helyzet.

Vannak történelmi példák hasonlóra

Visszatekintve, Magyarország is volt már hasonló helyzetben, mint most Lengyelország; ahogy azt a 444 felidézi, a Jugoszlávia felbomlását kísérő polgárháború során a magyar légteret rendszeresen megsértő jugoszláv légierő MiG-21-es vadászbombázója 1991. október 27-én este két kazettás bombát dobott le a horvát határ közelében tartó városra, Barcsra, és annak ellenére, hogy valószínűleg egy máig tisztázatlan szándékkal végrehajtott, mégis szándékos provokáció történt, semmilyen politikai következménnyel nem járt.

A NATO katonai válasza valószínűleg akkor is elmaradt volna, ha egy orosz rakéta, sőt, ha egy provokatív szándékkal „mellélőtt” orosz rakéta robbantotta volna fel a gabonasiló mellett dolgozó két lengyelt. (A lengyelek most is először a NATO konzultációról szóló 4. cikkelyének aktiválását fontolgatták az elején, amit aztán elvetettek, és a 4. cikkely sem vonja maga után feltétlenül azt, hogy aztán cselekszik is a katonai szövetség.) A történelmi példák ugyanis azt mutatják, hogy ha egy katonai hatalomnak nem fűlik a foga a háborúskodáshoz, akkor igen nagy pofonnal lehet küzdelemre provokálni.

Ne felejtsük, hogy Oroszország a konfliktusban valószínűleg már több száz nyugati állampolgárral végzett; márciusban az európai és amerikai önkéntesek nyugat-ukrajnai kiképzőtáborát nem kevesebb mint 30 rakétával tette a földdel egyenlővé, az ukrán hadsereg szerint 61, túlélők beszámolói alapján jóval több mint 100 külföldi – túlnyomó részben NATO-tagállamból származó – harcos halálát okozva. Moszkva egyértelművé tette, hogy a nyugati önkénteseket vette célba, de pont az ukrajnaihoz hasonló konfliktusok eszkalációs esélyeit csökkentő önkéntes státusznak köszönhetően ezekkel az áldozatokkal a kibocsátó országok könnyebben elszámolhattak.

Közben a Nyugat közvetett beavatkozása a háborúba önmagában is szüntelen retorikai és diplomáciai kötéltáncra kényszeríti a támogatókat: úgy próbálnak maximális segítséget nyújtani az ukrán háborús erőfeszítésekhez, hogy az még épp ne számítson Moszkva szemében casus bellinek. Ez nem csak azt jelenti, hogy a NATO gondosan távol tartja magát a közvetlen harcérintkezéstől, hanem azt is, hogy a nyugati donorok mérlegelik azt is, mely fegyverek szállítása számíthat az oroszok számára elfogadhatatlannak.

Így például az Egyesült Államok úgy döntött, hogy a HIMARS rakéta-sorozatvetőkhöz nem szállítja le a 300 kilométeres hatótávolsággal rendelkező harcászati-hadműveleti rakétakonténereket, csak az „egyszerű”, 80 kilométerre ellövő rakétakonténereket, mivel előbbiek az orosz határokon túlra irányzott „támadó” csapásokat tehetnének lehetővé, míg utóbbiak „védekező” fegyverek.