Rakétagyárat és gázlétesítményeket értek légicsapások Ukrajnában

2022. november 17. – 12:39

Másolás

Vágólapra másolva

Orosz légicsapások értek több gázlétesítményt és egy nagyobb rakétagyárat Ukrajnában csütörtökön. Ukrajna egész területén légiriadót rendeltek el, amely három és fél órán át tartott. A célpontok egyike a dnyiprói Pivdenmas rakétagyár volt – mondta el Denisz Smihal miniszterelnök a Nemzetközi Gazdasági Fórumon Kijevben. Arról nem beszélt, hogy pontosan melyik gázlétesítményeket érte csapás.

Csütörtökön országszerte több helyszínen lehetett robbanások hangját hallani, egyebek között Odesszában, Kijevben és Dnyipróban. Odessza megyében találat ért egy fontos, elektromosenergia-szolgáltató létesítményt – közölte Makszim Marcsenko helyi kormányzó Telegram-csatornáján, anélkül, hogy az objektumot megnevezte volna. A védekezés során Kijev környékén két robotrepülőgépet és négy drónt semmisítettek meg.

Vlagyimir Putyin orosz elnök „emberek millióitól akarja megvonni az áramot és a fűtést a hidegben” – fogalmazott az ukrán külügyminisztérium csütörtökön. A tárca felszólította Kijev szövetségeseit, hogy küldjenek több lég- és rakétavédelmi rendszert Ukrajnának, hogy el lehessen kerülni ezt a tragédiát. „A késlekedés emberéletekbe kerül” – figyelmeztetett a kijevi külügyminisztérium. (MTI)

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!