Sóbánya helyett Drakula-land: a parajdiak Lénárd Andráshoz fordultak, hogy élményparkját oda hozza

159

Alig néhány nappal azután, hogy Lénárd András csíkszeredai sajtótájékoztatón bejelentette: Zsögödfürdőn építené fel a Drakula-park néven ismert élményparkot, Parajdon aláírásgyűjtés indult, hogy a projekt mégis inkább náluk valósuljon meg.

A kezdeményezés hátterében egy súlyos gazdasági csapás áll: a parajdi sóbányát májusban elöntötte a víz, és a látogatók elmaradásával a község fő bevételi forrása megszűnt. A turizmusra épülő település egyik napról a másikra jövedelem nélkül maradt, és az önkormányzat is válságkezelésre kényszerült. A helyiek most abban bíznak, hogy a nagyszabású élménypark új lehetőségeket nyithat meg, és legalább részben pótolhatja az elveszett munkahelyeket.

Eddig 180-an írták alá azt a petíciót, amelyben arra kérik Lénárd Andrást, hogy fontolja meg: a Csíkszereda mellé tervezett beruházás helyett Parajdon építse meg az attrakciót. Az aláírók szerint a község adottságai – fürdő, turisztikai hagyomány, infrastrukturális alapok – ideálissá tennék a helyszínt.

Lénárd egyelőre nem zárta ki a lehetőséget, de nem is mondott egyértelmű igent. Az érdeklődő Székelyhonnak egy kétértelmű latin idézettel reagált: „In necessariis unitas, in dubiis libertas, in omnibus caritas”, vagyis: „A szükséges dolgokban egység, a kétségesekben szabadság, mindenben szeretet.” Ugyanakkor máshol arról beszélt, hogy jelenleg másfél évnyi tervezőmunka és több millió euró már a zsögödfürdői helyszínhez kötődik.

A csíkszeredaiak viszont nem fogadják egyértelmű tetszéssel az ötletet, az ő helyi márkájuk a csíksomlyói zarándoklat, ami nehezen egyeztethető össze a vidámparkkal. A bejelentés körüli felhajtás nem független attól sem, hogy ki a projekt ötletgazdája. Lénárd András korábban a Tiltott Csíki Sör és Csíki Csipsz márkák révén lett híres, ám vállalkozásai bebuktak, csődeljárás és végrehajtás elindítása után Lénárdnak el kellett adnia a híres vállalkozását, amit jelentős részben magyar állami támogatásokból épített fel. 2024 szeptemberében megvált az 50%-os részesedésétől a Csíki Sört és Csíki Csipszet gyártó cégcsoportban, és már akkor azt nyilatkozta, hogy a bevételt székelyföldi beruházásokra fordítaná.

A csődeljárással párhuzamosan Lénárd András a bulvársajtó címlapjaira is felkerült: a válságba jutott a kapcsolata Kárpáti Rebekával, aki visszadta neki a tőle kapott gyémántgyűrűt, illetve a hatóságokkal is összetűzésbe került: jogosítványát gyorshajtás miatt bevonták, amit diplomata útlevéllel próbált visszaszerezni – sikertelenül, mert végül útlevelét is visszavonták.

A „Transylvanian Dracula Park” nevű beruházás első ütemét tehát egyelőre Zsögödfürdőre tervezik, 56 millió eurós költségvetéssel. A terveken cigánytábor, oszmán ostromtábor, szellemkastély, körhinták és „medveszentély” is szerepel – a koncepciót több kritika is érte, főként a sztereotípiákra építő látványvilág és a projekt gazdasági megalapozottsága miatt.

Parajdon most minden remény az, hogy ha már felépül a park, akkor az ne máshol, hanem náluk történjen. A következő lépés Lénárdon múlik.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!