Elnökjelöltportrék: Orbán Viktor egyik legvehemensebb kritikusa Elena Lasconi

2024. október 3. – 08:29

Elnökjelöltportrék: Orbán Viktor egyik legvehemensebb kritikusa Elena Lasconi
Elena Lasconi, az USR elnökjelöltje – Fotó: Virgil Simonescu / Inquam Photos

Másolás

Vágólapra másolva

Az USR törzsszavazóival szembe menve a konzervatív választók megnyerésére törekszik Elena Lasconi az elnökválasztás első fordulója előtt. A tévés újságíróból lett politikus remekül kommunikál, de eddig még semmilyen konkrétumot nem mondott arról, hogy milyen tartalommal készül kitölteni az államfői hatásköröket. De azt már tudjuk: ha nyer, akkor egyik első dolga lesz számonkérni Orbán Viktoron az oroszbarát nyilatkozatait. Elnökjelölti portrék, harmadik rész.

Elena Lasconi nevét már akkor sokan ismerték Romániában, amikor a többi jelenlegi államfőjelöltről még senki sem hallott az országban. A jelenleg 52 éves politikus ezt a szakmájának köszönheti: már a kilencvenes évek közepén, a kereskedelmi tévék hazai berobbanásának korszakában a Pro Tv munkatársaként szinte naponta megjelent a képernyőkön. A médiában szerzett népszerűségét politikai tőkére váltva 25 év után hagyta ott a televíziózást, hogy 2020-ban a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) színeiben versenybe szálljon Câmpulung polgármesteri tisztségéért. Rutinos tévésként remek kommunikátor, és vélhetően ennek is köszönheti, hogy a politikai pályája az elmúlt négy évben felfelé ívelt, és idén júniusban a csúcsára ért: elnyerte a második mandátumát is a prosperáló Argeș megyei kisváros élén, majd az USR elnökévé és államfőjelöltjévé választották.

A belső ellenzék vezéréből lett pártelnök

Pedig egy időben Lasconi politikai karrierje megbicsaklani látszott. Ráadásul éppen azután, hogy tavaly ősszel a câmpulungi polgármester az USR európai parlamenti jelöltlistájának élére került. Előretolását az indokolta, hogy ismertsége és bizalmi indexe már akkor jóval magasabb volt, mint Cătălin Drulă pártelnöké. Csakhogy Lasconi a pártvezetőség döntésének bejelentése után néhány héttel, 2023 novemberében egy interjúban kijelentette, hogy igennel szavazott a család meghatározásáról szóló – érvénytelennek nyilvánított – 2018-as alkotmánymódosító referendumon, amelynek tétje a melegházasság romániai tiltásának kőbe vésése volt.

„Keresztény vagyok, ortodox vallású, és hiszem, hogy a család egy férfiből és egy nőből áll. Semmi bajom az azonos neműek közötti kapcsolatokkal, de nem értem, miért támogatnám az azonos neműek házasságát” – indokolta szavazatát Lasconi az interjúban. Ezzel nem csak az LMBTQ-kérdésekben progresszív álláspontot képviselő USR-vel ment szembe, hanem a saját lányával is. A Párizsban élő Oana Lasconi az Instagram-oldalára ezt posztolta ki: „Mélységesen felháborít, hogy édesanyám IGEN-nel szavazott a Koalíció a családért népszavazásán, támogatva az úgynevezett hagyományos, férfi és nő közötti házasságot. Undorodom és csalódott vagyok. (…). Nincsenek szavaim (...) ennek a közösségnek a tagjaként. Nem tudom leírni a fájdalmat, amit érzek. Soha nem számítottam volna erre”.

Az akkor már az államelnök-jelöltségre gyúró Cătălin Drulă érzékelhette, hogy Lasconi nemcsak a saját, hanem a pártja hitelességét is rombolja, ezért meggyőzte a polgármestert, hogy lépjen vissza a jelöltlistáról. Ezzel az USR addigi legnépszerűbb politikusa akaratlanul is a párt belső ellenzékének vezérévé vált. És látszólag paradox módon a történtek után az országos felmérésekben még nőtt is a bizalmi indexe, mert a homofób népszavazást támogató kijelentésével szimpatikussá vált azok számára, akiket a túlzottnak vélt progresszivizmusa riasztott el az USR-től.

Miután a két kisebb jobboldali párttal szövetkező USR a vártnál sokkal gyengébben szerepelt az európai parlamenti választásokon, Elena Lasconi június 26-án az online szavazó tagság kétharmadának támogatásával a kudarc miatt önként távozó Cătălin Drulă pártelnök helyére lépett, három napra rá pedig államelnök-jelöltnek választották. Utóbbi minőségében pedig már árnyalta a népszavazással kapcsolatos álláspontját. Arra a kérdésre, hogy ismét igennel szavazna-e a referendumon, kijelentette: „Határozottan nem. Mert már korábban is mondtam: mindenki szabadon élheti az életét, ahogy akarja. És a politikusoknak vagy az USR-nek nem az dolga, hogy beleszóljanak az emberek életébe”.

Nacionalista és ortodox mázzal leöntött üzentek

Mindenesetre államfőjelöltként Lasconi érzékelhetően próbálja megcélozni a hagyományosan konzervatív romániai szavazókat és átfesteni az USR korábbi ideológiáját. Az utóbbi hónapokban látványosan nacionalista húrokat penget, üzenetei a George Simionéval (AUR) és Diana Șoșoacáéval (S. O. S. Románia) vetekedtek. Előszeretettel mutatkozik nyilvánosság előtt román népviseletben is, akárcsak Șoșoacă. Többször nyilatkozta azt, hogy büszke a románságára, az államelnök-jelöltségéről döntő kongresszuson pedig kijelentette: „Ugyanaz az Elena vagyok, akit megismertetek, nem változtam meg. Ugyanúgy a román népet képviselem. A románok millióinak egyik hangja vagyok, és nem hagyom, hogy mások mondják meg, mit akarnak a románok”.

Az USR törzsszavazóival szembe menve a konzervatív választók üzen Lasconi azzal is, hogy előszeretettel hivatkozik nyilvános fellépésein az ortodox vallására, az Istenbe vetett hitére, amire vizuális elemekkel – keresztes nyakláncot visel – is ráerősít. A jelölt ezzel voltaképp önazonos maradt, mert amikor átvette az első polgármesteri mandátumát, bejelentette, hogy „keresztény ortodoxhoz illő módon” hívatott egy pópát, aki „kiűzte a gonosz szellemeket a városházáról”. De a népviseletet és a mély vallásosságát levetkőzve próbált a fiatalok felé is nyitni azzal, hogy a nyár folyamán több zenefesztiválon – köztük a kolozsvári Untoldon – részt vett.

Bírálói szerint Lasconinak semmi sem szent, ha a szavazatszerzés a cél. Elvállalta ugyanis a részvételt az USR-t és általában a jobboldali pártokat rendszeresen támadó, etikátlan módszerekkel elhiteltelenítő Antena 3 hírtelevízió államfőjelölteket bemutató műsorában. Ebben az a Mihai Gâdea volt a beszélgetőtársa, aki az elmúlt években kétes hírű, korrupcióval gyanúsított politikusokat, bűnözőket, a Szociáldemokrata Párthoz (PSD) közel álló elemzőket népszerűsített, és gyakran összeesküvés-elméleteket terjesztett. Az USR jelöltjéről készített riport szinte idilli képet festett Elena Lasconiról, az otthonáról és a családjáról. Ám egyetlen konkrétumot sem hangzott el arról, hogy milyen tartalommal készül kitölteni a politikus az elnöki hatásköröket. A jelölt egyébként ebben a műsorban követte el az első komolyabb bakiját is: leárulózta, és ezzel maga ellen fordította a diaszpórában élő románokat, akiknek a szavazataira mindig is számított az USR.

Homályos foltok a jelölt önéletrajzában

Elena Lasconi 1972. április 20-án született egy Hunyad megyei kisvárosban, Hátszegen. A jónevű helyi pedagógiai líceumban érettségizett Déván, és még jóval az egyetemi diploma megszerzése előtt a sajtóban helyezkedett el. Két évig egy hátszegi rádiónál dolgozott, majd 1996-tól 2020 márciusáig a Pro Tv munkatársa volt. A kereskedelmi csatornánál töltött 25 év alatt riporterkedett, volt televíziós producer, műsorvezető, moderátor, haditudósító, és egy darabig a BBC-nél is tanult.

A hivatalos önéletrajza szerint az államfőjelölt 2001-ben államvizsgázott a bukaresti Közgazdaságtudományi Egyetem turisztikai és kereskedelmi menedzsment szakán. Azt már a Newsweek Románia derítette ki szeptember elején, ami kimaradt a CV-jéből: a diploma megszerzése előtt Lasconi egy kétes színvonalú magán felsőoktatási intézmény, az Ökológai Egyetem dévai karának hallgatója volt, szerény tanulmányi eredményekkel, és azért kellett Bukarestben államvizsgáznia, mert a magánegyetem akkoriban még nem volt akkreditálva. Amikor erről kérdezték, a jelölt kijelentette, hogy nem állt szándékában semmit sem elhallgatni az életrajzában, és nem szégyelli a múltját. Arra hivatkozott, hogy meglehetősen zaklatott volt az élete az érettségi után: nagyon korán férjhez ment, 20 évesen gyereket szült, majd 22 évesen már elvált.

Később egy Facebook-bejegyzésben felidézte, hogy a válása után Dévára költözött, ahol a Pro Tv helyi tudósítója lett, és akkor döntötte el, hogy felvételizik az Ökológiai Egyetem dévai fakultására. Emlékei szerint ez a kar a fiatalok körében népszerű, nagyra értékelt intézmény volt, ahol a bukaresti és a temesvári gazdaságtudományi egyetem jeles professzorai tanítottak. Később a televízió bukaresti szerkesztőségéhez helyezték át, és eldöntötte, hogy leteszi az államvizsgát a bukaresti gazdaságtudományi egyetemen – írta bejegyzésében.

Câmpulung polgármestereként Lasconi jól teljesített, ezért is bíztak rá a kisváros lakói egy újabb mandátumot idén júniusban. Ám egy kis nepotizmustól maga sem riadt vissza. Szintén a Newsweek Románia derítette ki, hogy 2021-ben a közbenjárására a második férje az USR képviselőházi frakciójának jogtanácsosa lett. Ennek azért is van hírértéke, mert Cătălin-Teodor Georgescu ügyvédként nem tudott különösebb teljesítményt felmutatni, 2020-ban például a praxisából semmilyen jövedelme nem származott. A nepotizmus vádjára Lasconi helyett Ionuţ Moşteanu, az USR képviselőházi frakcióvezetője reagált a Facebook-oldalán. Bejegyezése szerint az utóbbi években személyesen alkalmazta a frakció munkáját segítő embereket, és tekintettel a munkakörök bizalmas jellegére, a szakértelem mellett kritérium a párttagság is. Elena Lasconi férjéről azt írta, hogy „ő egy nagy nyereség a frakciónk számára” – tette hozzá.

Disztingvál Orbán és az RMDSZ között

A közvélemény-kutatásokban folyamatosan a pártja fölött mért Elena Lasconi az elmúlt hetekben nyíltan próbálta magához édesgetni a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szavazóit. Korábban maga javasolta, hogy az USR és a PNL a jobboldali összefogás jegyében indítson közös jelöltet az államelnök-választáson, és tárgyalt is erről Nicolae Ciucával, de a liberálisok jelöltje hallani sem akart a visszalépésről. Így Lasconi arról kezdett el beszélni, hogy győzelme esetén a PNL egyik legismertebb politikusát, a nagyváradi Ilie Bolojant kérné fel kormányalakításra. Igaz, utóbbi nyilatkozataiban már elismerte, hogy ha úgy alakulnak a parlamenti erőviszonyok, akkor egy szociáldemokrata miniszterelnökkel is tudna együtt dolgozni. A Románok Egyesüléséért Szövetségtől (AUR) azonban határozottan elzárkózott. „Nem akarok oroszpárti politikusokkal együttműködni” – jelentette ki az egyik nyilatkozatában George Simion pártelnökre utalva.

Az elmúlt hetekben az is kiderült, hogy az USR jelöltjét a magyar választók szavazatai is érdeklik. Legalábbis erre utal az a szeptember eleji kijelentése, miszerint a parlamenti választások után az lenne az ideális, ha egy jobboldali koalíció jönne létre, amelyben az RMDSZ is részt venne. Az elmúlt hetek ugyanakkor azt is megmutatták, hogy Lasconi – a román politikusok többségéhez hasonlóan – disztingvál az RMDSZ és Kelemen Hunorék „stratégiai szövetségese”, a Fidesz között. Az USR jelöltje ugyanis Orbán Viktor egyik leghevesebb romániai bírálója. Július végén azt írta a Facebook-oldalára, hogy a román hatóságoknak sokkal kritikusabban kellett volna reagálniuk a magyar miniszterelnök tusványosi beszédére. „Elfogadhatatlan, hogy egy európai vezető Romániát használja platformként oroszpárti és Putyin-párti üzeneteinek terjesztésére. Elfogadhatatlan, hogy egyetlen romániai vezető sem bírálta Orbán Viktor túlkapásait, aki ismét elmondta, hogy a NATO és az EU a hibás Oroszország ukrajnai inváziójáért” – írta akkor Lasconi.

Az USR jelöltje ezen a héten már egyenesen arról beszélt, hogy államfőként akár nemkívánatos személynek nyilvánítaná Románia területén a magyar kormányfőt. A Digi24 kedden szemelvényeket közölt egy interjúból, amelyet vasárnap fog majd sugározni a hírcsatorna. Ebben Lasconi kijelentette, hogy ellenszenvesek számára Orbán oroszbarát nyilatkozatai, „amelyeknek nincs helyük Romániában”, ezt pedig államfőként közölni is fogja a magyar kormányfővel. Ha pedig Orbán továbbra is oroszbarát nyilatkozatokat tesz Romániában, akkor „a nyilatkozat tartalmától függően” megfontolja Orbán persona non gratává nyilvánítását – mondta az USR államfőjelöltje.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!