„Nincs olyan iskolai közösség, ahol a szexuális zaklatás vagy erőszak ne fordulna elő”

Miközben a romániai oktatási rendszer vallási és politikai nyomás miatt csak szemérmetesen és burkoltan beszél a szexuális nevelésről, pedig kiskorú anyák tekintetében európai ranglistákon Románia az elsők között szerepel, addig a nevelés hiányából is eredő problémaáradatot és a tabusítás falát csak felelősségteljes, cselekvő egyének tudják bontogatni.

Rájuk nem csak azért van szükség, mert a kiskorúak biztonsága és jövőbeni egészséges szexuális élete forog kockán a pornó és az individuális közösségi média testképzavaros és szélsőséges szexuális aktusainak világában, de a felelősségteljes pedagógusok képzésére is egyre nagyobb szükség van az iskolai bullyinggal terhelt tanintézményekben. A pedagógusokra ugyanis gyakran szülői feladatok hárulnak, és sokszor ők az utolsó lehetősége a gyermekeknek, hogy ne maradjanak egyedül felmerülő kérdéseikkel és az iskolában is jelentkező problémáikkal.

A Transtelex Dialógon a szexuális erőszak témájában felmerült, hogy a pedagógusok képzéséből hiányzik a szexuális nevelés. Emiatt nemhogy a diákok, a pedagógusok sincsenek igazán témában a felmerülő kérdésekkel kapcsolatban, ezért nehezebben is értenek szót a diákokkal, illetve figyelnek fel a diákokat érintő szexuális jellegű problémákra. Ilyen környezetben a szexuális zaklatás, abúzus témája is tabu marad. Felszólalásában Szállassy Noémi a nemtudást azzal érzékeltette, hogy az általa a pedagógusoknak tartott szexuálpedagógiai képzésen is felmerült már, hogy a Káma-szútráról fognak-e beszélgetni. Több éve tanítja a tanítóképzős és biológus hallgatókat, és tart képzéseket aktív pedagógusoknak is.

Biológus és egyetemi oktató, Szállassy Noémi egyike azoknak a tanároknak, akik a szexuális nevelés fontosságát hangsúlyozzák, diákoknak és pedagógusoknak igyekeznek megfelelő eszköztárat biztosítani a tabuk kibeszéléséhez, hogy idejében felszínre kerülhessenek a problémák, és ne forduljanak elő olyan szexuális erőszaksorozatok, melyek – mint a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium esetében -a diákokat akár éveken keresztül is szinte akadálymentesen sújthatták.

Szállassy Noémi több éve tart szexuális nevelés foglalkozásokat, képzéseket gyakorló pedagógusoknak, a kolozsvári tanítóképzős és biológia szakos hallgatóknak, melyre Magyarországon képezték ki. A biológus azért érezte fontosnak kiterjeszteni érdeklődési területét a természet világában vizsgált szexualitásról az emberekre is, mert megfigyelte, hogy az iskolákban a szexualitással kapcsolatos kérdések megválaszolását, a felvilágosítást, ha nem külső szakemberekre bízzák, akkor a tanintézmények biológusaira hárul – az amúgy minden pedagógust érintő – feladat.

Sokszor azonban nemcsak a kiskorúak, de még a felnőttek sincsenek tisztában bizonyos fogalmakkal, és félreértelmezésnek, szexualitással kapcsolatos félelmeknek adnak helyet. A gyakorlatban pedig sok szülő megspórolja a szexuális neveléssel járó, kényelmetlennek tűnő feladatokat. Sokan azt hiszik, ha a szexualitást tabuként kezelik, esetleg tiltják, akkor a gyermekeiket a téma kibeszéletlensége megakadályozza abban, hogy szexuális életet folytassanak, miközben ezzel épp az ellenkező hatást érik el, és felkészületlenül lépnek rá az útra, amiből traumák származhatnak.

A valóságban a gyermek szexuális nevelésének az óvodától egészen az egyetemi oktatás végéig el kellene tartania, nyilván a korukhoz mérten becsomagolva a nevelést, és minden gyermekekkel foglalkozó felnőttnek rendelkeznie kellene egy kommunikációs alapkészséggel és alaptudással erről a témáról.

Mi történik, ha maguk a pedagógusok sincsenek képben, nincsenek meg a kellő eszközeik az ismeretterjesztéshez és a segítségnyújtáshoz?

Rengeteg téveszme és tévhit alakul ki a gyermekekben, a pedagógus pedig nem tud a szexualitás témakörében kommunikálni. A Márton Áron Gimnáziumban történt eseményekkel kapcsolatban is folyton azt mondják, hogy húsz éve mindenki tudta, és mindenki a szőnyeg alá söpört mindent.

Részben egyetértek Váradi Izabella Dialógon elhangzott véleményével, hogy az igazgatónak kutya kötelessége lett volna tennie ellene. Az igazgatónak ugyan nem az lett volna a feladata, hogy áskálódjon a tanárkolléga ellen, vagy nézegesse, hogy mikor van bezárkózva a pincébe, de feladata lett volna, hogy beszélgessen el ezzel a tanárral, hogy meghallgassa a tanulókat, a szülőket, hogy behívja a pszichológust, a pszichiátert és segítséget kérjen tőlük ezügyben.

Törvény szerint az iskolának bármilyen felmerülő gyanú esetén azonnal kivizsgálást kellene indítania. De ezek az ügyek azért jutnak el idáig, mert miközben „mindenki tudja”, mindenki hallgat róla. Hogyan lehetne ezt a hallgatást megtörni?

Durván hangzik, de Románia sajnos Európában a második ország a leányanyák számát illetően. És valószínű, hogy ezekből a nem kívánt együttlétekből gyerekek is születnek, tehát nem csak az ismeretek hiánya miatt történnek ilyen szörnyű dolgok, hanem egyszerűen azért, mert nagyon sok a családon belüli erőszak.

Biztos vagyok benne, hogy nincs olyan osztályközösség vagy olyan iskolaközösség, ahol ne fordulna elő verbális, online vagy fizikai szexuális zaklatás.

A gyermekek viselkedésük által, vagy valamilyen módon, mindenképpen lereagálják. És sajnos épp a tanár nem tud mit kezdeni ezekkel a reakciókkal, mert nincsenek meg hozzá az eszközei, nem tud róla beszélni, nem tudja felgöngyölíteni, hogy mi történhetett, és akkor azt mondjuk, hogy rosszul viselkedik a gyerek, vagy fegyelmezetlen, vagy kihágásokat végez, holott a háttérben lehet, hogy van egy nagyon komoly probléma, amiről nem beszélünk.

László Éva pszichológusra lehetne visszautalni, aki azt mondta Dialógon, hogy a gyerekek mindig beszélnek, csak nem biztos, hogy mi értjük azt, ahogyan mondják. A felnőtteknek tehát fontos lenne megtanulniuk azonosítani a gyermekek segélykérő viselkedésformáit.

Amikor oktatóként bemegyek a tanterembe és 54 hallgató ül velem szemben a kolozsvári tanítóképzőn, és megtartom a négyórás tudományok módszertana órámat, magamon is látom, hogyha nem beszélek egyénileg a lányokkal, vagy nem teremtek olyan helyzeteket, például elmegyünk közösen kirándulni, vagy kötetlen beszélgetések alakulnak ki, akkor nagyon kevés az esélye, hogy előbukjon valami. És van, hogy még ilyenkor se jönnek elő ezek a problémák. Nagyon-nagyon jól kell ismerd a gyerekeket, személy szerint mindegyiket, hogy megértsd, ha a tekintetével kommunikál.

Ha ránézek a diákra tudom, hogy most engem figyel és teljesen másra gondol, tudom, hogy értően figyel rám, vagy pedig csak néz, és közben teljesen máshol jár az agya. De azt azért egy tekintetből nem biztos, hogy meg tudom ítélni, hogy szegényt abuzálja, mondjuk, a nagybácsi. De hogyha ott tanítasz nap mint nap abban az iskolában, vagy osztályfőnök vagy, akkor a diákok beszélni fognak.

A mi időnkben még a tanítók meglátogatták a családokat otthon, és az osztályfőnök is volt családlátogatáson, hogy lássa, milyen környezetből jön a gyerek. Ezt nagyon hiányolom a mostani oktatásból.

Hol válik el a szexuális nevelés a felvilágosítástól?

Az egy óriási tévhit, hogyha egyszer-kétszer hetedik osztályba behívunk osztályfőnöki órára egy szakembert, legyen ő egy iskolapszichológus, orvos, biológus, az már szexuális nevelést jelent.

Az iskolákban jobb esetben csak szexuális felvilágosítást tartanak és ez egy-két alkalomra korlátozódik. Kicsit beszélnek a fiúknak, a lányoknak – külön-külön – a nemi szervek felépítéséről, a szexuális aktusról, röviden elmagyarázzák a fogamzásgátló eszközök használatát. Vagy beszélnek a lányoknak arról, hogy miért kell nagyon vigyázni, hogy ne essenek teherbe, vagy még rosszabb, máris elrettentik őket a szexuális élettől, és felsorolják az összes lehetséges nemi betegséget.

Különösen rossznak tartom, hogy ezeket a beszélgetéseket külön tartják meg a két nemnek olyankor, amikor ez már túl késő. Manapság egy harmadikos, negyedikes kislány már menstruál, késői hetedikben őt felvilágosítani.

A felvilágosítást hetedik osztályban szokták tartani és lehet, hogy egyesek már túl vannak az első szexuális aktuson, anélkül, hogy sok esetben tudnák, pontosan mi történt velük.

A felvilágosítás tehát túl későn történik meg, szexuális nevelés pedig nincs is. Miért volna fontos, hogy a gyerekek és a pedagógusok is részt vegyenek szexuális nevelés-tanfolyamokon?

Ez egy nagyon fontos feladat, ugyanis a gyermek a testével együtt érkezik az iskolába, és mindennel, ami ezzel jár. És nem kell eljutnunk egészen a kamaszkorig, hogy rájöjjünk, a gyereket foglalkoztatja a saját teste, hiszen egészen pici kortól el van már foglalva vele.

Ahogy a gyerekek elkezdenek kamaszodni, a hormonháztartás változásával még inkább felerősödik bennük a saját testükre és a mások testére való odafigyelés. Azért, hogy jól tudjuk kezelni az iskolában felmerülő incidenseket, nagyon fontos, hogy a pedagógusok felkészültek legyenek, a téma ne legyen tabusítva. Beszélni kell több témáról: a puszitól kezdve a csókig, az egymás megérintésétől a párkapcsolatig, a családról, a születésről, a kisgyermekkorról, a nemi identitásról, stb. Ne csináljunk úgy, mintha a szexualitás nem létezne, vagy mintha a szőnyeg alá kellene seperni, holott nagyon jól tudjuk, hogy már az iskolában egészen pici kortól nagyon komoly problémák adódnak, például pornónézegetésből.

Amikor én egészségügyi nevelés foglalkozásokat tartottam kicsi gyerekeknél, és beszélgettünk második osztályban a fogmosásról meg a tisztálkodásról, egyszer csak egy tanuló felnyújtotta a kezét, rám nézett nagyon komolyan, és azt kérdezte, a szexről mikor fogunk beszélni? Ez egy nyolcéves gyerek volt. Tehát azt jelenti, hogy őt már foglalkoztatja.

Nem biztos, hogy a közösülésről kell vele beszélgetni, hanem arról, hogy tanulja meg azt, hogy mi a különbség egy jó és egy rossz érintés között, ismerje meg a saját testét, tudja megnevezni a testrészeit, de tudja azt is, hogy kihez fordulhat, ha valaki olyasmire próbálja rávenni, ami nem helyes.

Nem csak azt kell megtanítani az óvodás gyermeknek, hogy az idegenekkel nem beszélünk, vagy nem megyünk el velük sehova, hiszen a legtöbb szexuális abúzus sajnos családon belül történik. Tehát a nagyon nagy részét, sajnos, a nagybácsik, unokatestvérek, azaz a szűk családi vagy baráti körből követi el valaki. És ez később a gyermeknek a rajzaiban, a viselkedésében jelenik meg, vagy valahogy felszínre tör, de akkor már régen rossz, és régen elrontottuk az egészet. Itt már a pedagógusoknak kell meglegyenek az eszközei arra, hogy a gyerekeket foglalkoztató témákról tudjanak a gyermekekkel beszélgetni az életkori sajátosságok figyelembevételével.

Önnél hogyan jött a képbe a szexuális nevelés?

Viselkedésökológiából doktoráltam, a doktori dolgozatomat a szitakötők párzási viselkedéséből írtam. Később sok óvónővel, tanítóval, tanárral, szülőtársakkal, ismerősökkel beszélgettünk a tanintézményekben jelenlévő problémákról, a szexuális nevelés hiányáról. Az iskolákban a biológusok az elsők, akiket megkérnek, hogy szexuális felvilágosítást tartsanak a kamaszoknak. És tudjuk azt is, hogy a kis óvodás gyermek elalvás előtt maszturbál, hogy az iskolában online zaklatás van, de akár szexuális töltetű zaklatás is előfordulhat. Ezeket hallva, azon kezdtem el gondolkodni, hogy milyen fontos a szexuális nevelés és én ezt szívesen végezném.

2021 decemberében részt vettem a „Kalandok és álmok” akkreditált szexuálpedagógiai képzésen Budapesten. Nagyon tetszett nekem ez a képzés, egy alaposan felkészült képző vezette, és utána 2022-ben elvégeztem az ELTE online szexuálpedagógiai képzését is, amit F. Lassú Zsuzsa szexuálterapeuta pszichológus tartott, az ELTE docense. Nemrég jelent meg egy általa szerkesztett, nagyon színvonalas könyv is ebben a témában, ennek címe: Biztonságban – nemi nevelés és szexuális abúzus megelőzés gyermek- és serdülőkorban, amit ingyen le lehet tölteni az internetről.

Innen jött nekem az ötlet, hogy állítsunk össze egy képzésanyagot. Az egyesületemmel, a Kalandor Egyesülettel szerveztünk már korábban természetvédelmi táborokat és tartunk továbbképzéseket tanítóknak, óvónőknek, tanároknak, ezért nem állt távol tőlem ez a dolog. Lényegében ezek azok a témák, amelyek engem nagyon érdekelnek.

Miről szólnak ezek a táborok?

A táborokban és képzéseken jelenleg környezeti neveléssel, fenntarthatóságra neveléssel, természetművészettel és mesepedagógiával, illetve szexuális neveléssel foglalkozunk. Ezeket a képzéseket úgy kell elképzelni, hogy szituációs játékokat játszunk, rengeteg csoportmunka van, beszélgetőköröket szervezünk, előadásokat tartunk. A végén, a résztvevők kapnak információkat, fogalmi magyarázatot, játék- és tevékenység ötleteket, módszertani javaslatokat. Fontos, hogy a szexuálpedagógiai kérdéseket ne akarjuk frontális előadás révén tisztázni. Óvodás gyerekekkel már el lehet kezdeni a nevelést, de inkább foglalkozásokat, egyszerű magyarázatokat igényelnek. Nem kell agyonkomplikálni a dolgokat, nem kell olyasmiket mondani, ami megijesztheti őket, vagy amit még nem értenek.

A szexuális nevelési témák koncentrikusan épülnek egymásra, azaz nagyon fontos, hogy mikor mit tanítunk. Az életkori sajátosságokat mindig figyelembe kell venni, nyilván a három évesnek nem az LMBTQ-ról vagy a nemi identitásról fogunk beszélni.

Általánosságban fontosak a szerepjátékok, a páros és csoportos beszélgetések. A képzés is ezekre épül: különböző témákkal kapcsolatos szituációs játékokat játszunk, beszélgetünk, párban és csoportban ötletelünk, de irodalmi szövegeket is használok, ezeket olvasom fel, ezekre reflektálunk.

Mikor kellene tehát elkezdeni a szexuális nevelést?

A szexuális nevelés egy hosszú folyamat, ami elkezdődik egészen pici kortól (csecsemőkortól vagy óvodás kortól), és tart egy életen át. Egymásra épülő ismeretekből áll, és nem csak a szexualitásról szól, hanem: emberi kapcsolatokról, érzésekről, a házasságról, arról, hogyan és mikor vállalok gyereket, arról is, hogyha nem akarok gyereket vállalni. Milyen döntést hozhatok, ha teherbe esem? Mit kell tennem a terhesség ideje alatt, és hogy fogok egészséges gyereknek életet adni? Ha nem akarom megtartani a babát, akkor hova tudok fordulni? És igen, a szexuális nevelés a gender-kérdésekről is szól.

A szexuális nevelés lényege tehát nem csak a szexualitás, hanem azok a kérdések, amelyek az emberi test fejlődése szempontjából fontosak: helyes testkép kialakulása, nemi szerepek, egészséges kapcsolatok és hatékony kommunikáció. Emberi értékek, jogok, beleegyezés, biztonság, sokszínűség tiszteletben tartása.

Szexuális nevelés kapcsán, főleg, ha a nemi identitások kérdése is szóba jön, gyakran elhangzik, hogy a szexuális nevelés a szülők dolga lenne. Ez mind szép és jó elképzelés szintjén. A valóságban miért nem tudjuk ezt rájuk bízni teljes egészében?

Mert sajnos az a gyakorlat, hogy nagyon-nagyon sok családban szó sem esik ezekről a témákról. Lehetséges, hogy a szülő fél ezektől a témáktól, de az is lehetséges, hogy ő maga sem tud egy csomó mindent.

Lehet, hogy vannak olyan családok, ahol történik felvilágosítás egy bizonyos időben, családtól függ, hogy hány éves korban. A lánygyermekeket általában olyan szempontból felvilágosítja az anya, hogy el fogsz kezdeni menstruálni, de nem vagyok biztos, hogy úgy van ez elmagyarázva, hogy ettől válsz nővé, és hogy ez milyen fantasztikus dolog. Csak a gyakorlati dolgok vannak elmondva: mit kell használni, hogyan kell tisztálkodni, fájdalmakkal jár-e vagy sem. De a saját tapasztalatom az, és ezt erősítik meg az egyetemi hallgatók beszámolói is, hogy főleg Székelyföldön, a gyerekek nem hallanak szexualitásról sem a szüleiktől, sem a tanáraiktól, sem otthon, sem az iskolában.

Szülőként miért nehéz ezekről a témákról beszélgetni a gyerekekkel?

Ebben azért van egy csomó ideológia. A szülők képzettsége, vallási meggyőződése is szerepet játszik. Meg vagyok győződve arról, hogy egy nagyon vallásos katolikus családban, ahol komoly szabályok szerint élnek, soha nem fognak nyíltan beszélni a szexualitásról vagy csak a negatív dolgok, tiltások szintjén. Nem arról fognak beszélni, hogy ez az élet természetes része, és nagyon jó dolog, és hogy nem csak gyermeknemzés céljából szoktunk szexelni, ez örömforrás is…

A szülők otthon vagy elterelik a szót, vagy nagyon érzékenyen reagálnak, vagy azt mondják, hogy túl korai ezekről a dolgokról beszélgetni a gyerekekkel. Vagy elodázzák, azt mondják, ez nem az ő feladatuk, ez az iskola feladata, majd a biológiatanár beszél róla. Igazából sehol nem történik ez meg. És akkor mit csinál a gyerek? Ha nem kap megfelelő választ a kérdéseire, akkor elkezd keresgélni, hol keresgél: a neten. És a neten nem biztos, hogy jó tartalmakkal szembesül. És akkor történnek olyan sajnálatos esetek, hogy a másodikos pornót néz, borzasztóan megijed, mert amit lát, az félelmetes.

Miközben a pornó, ahogy a közösségi média is, testképzavarokhoz is vezet. Sőt, mivel a pornó férfi központú szexualitást mutat be, folyamatosan azt látjuk a pornófilmekben, hogy a férfi leuralja a nőt, erőszakos módon éli meg a szexualitását, ami más problémákhoz is vezethet.

Az amit a felnőtt filmekben látunk, nem egy örömforrás a nő számára, abban ő mindig meg van alázva, mindig le van dominálva. És ez nem az érzelmekről, a szerelemről, a boldog párkapcsolatról szól. Nemrég történt Magyarországon, hogy egy 16 éves fiatal öngyilkos lett, mert sokat zaklatták őt az osztálytársai a kinézete miatt, és kiderült, hogy szexuális töltetű dolgok voltak a háttérben.

A ki nem mondott dolgok azonban nem csak otthon, az osztálytermekben sem igazán kerülnek kibeszélésre. Ön szerint óriási a tabusítás a tantermekben, amikor szexuális nevelésről kellene beszélni. Mi ennek az oka?

Egyrészt azért van a tabusítás, mert sok mindenről nem szabad beszélni, másrészt azért, mert a pedagógusoknak nincsenek megfelelő ismereteik, kommunikációs eszközeik, vagy nincs elég bátorságuk, hogy ezekről beszéljenek.

Törvényi okai vannak, hogy nem szabad erről beszélni, mert a jelenlegi törvénykezés szerint nyolcadik osztályban kellene erről beszélni az életre nevelés tantárgy keretében. A tantervi előírások szerint három téma merülhet fel: szexualitás, nemi úton terjedő betegségek és terhességmegelőzés.

Ha vannak is ismeretei, nagyon sok tanár azért nem mer ilyen témákról beszélni, mert fél a szülőktől. Én is azt szoktam javasolni a pedagógusjelölt hallgatóknak, hogy ha ilyesmikkel akarnak foglalkozni, akkor a szülőket minden esetben kérdezzék meg, kérjék a beleegyezésüket.

Hogyan tudnak a felelősségteljes pedagógusok segíteni a nevelésben?

A pedagógus már az óvodában, az általános iskolába be tud csempészni dolgokat a nevelésbe különböző szituációk kapcsán, egy-egy könyv ismertetése révén.

Ha például az óvónő azt látja, hogy gyerekek az asztal alatt meztelenül mutogatják egymásnak magukat, akkor az már lehetőséget ad egy beszélgetésre. Ha van egy ilyen történés, akkor arról beszélni kell a gyerekekkel: „látom, hogy érdekel téged, hogy Lilikének milyen a teste. Na, gyertek, itt van egy könyv, ebben nézzük meg, hogy milyen a Lilike vagy a Tamáska teste, nemi szerve, nálatok otthon hogy hívják? Mi az óvodában így mondjuk.” Ellenkező esetben, ha ködösítünk, vagy gyorsan eltereljük a témát, mert most nem ezzel foglalkozunk, akkor a gyerekek maradnak a kérdésekkel.

Kamaszoknak egyébként rengeteg anyag (film, tevékenység javaslat, oktatóvideó stb.) készült már a témában Magyarországon is, és angol nyelvű szakirodalom is van, de óvodásoknak és általános iskolásoknak kevesebb van. A képzések során és a hallgatókkal végzett munka során mi is próbálunk foglalkozásterveket, ötletgyűjteményeket kidolgozni, óravázlatokat írni különböző szexuálpedagógiai témákban. Ezeket a foglalkozásterveket szeretnénk összegyűjteni és kiadni egy kötetben, hogy bárki tudja őket használni, alkalmazni oktatási célokra.

És szülőként?

Ha nem szeretnél ilyen jellegű témákról szülőként beszélni, mert zavarban vagy, azzal is segítesz, ha könyveket adsz a gyermeked kezébe. Rengeteg hasznos és kedvesen magyarázó könyv van a piacon, sok elérhető magyar nyelven, csak végig kell járni a könyvesboltokat és figyelni kell a gyermek életkori sajátosságaira.

A tabukra visszatérve. Mik azok a témák, amikről nehezen lehet nyíltan beszélni?

Sok ilyen van. Beszélünk a nemi szervek anatómiájáról, a fogamzásról, a szülésről, születésről, terhességről, a nemi úton terjedő betegségekről. Azt is el tudom képzelni, hogy van olyan osztályfőnök, aki például a kamaszkori szerelemről, párkapcsolatról, normális/abuzív kapcsolatról is beszél, talán még ez is belefér. A homoszexualitásról, a nemi identitás keresésről, az LMBTQ-ról már nem szívesen beszélgetnek, vagy azért, mert nincsenek meg a megfelelő ismereteik, vagy azért, mert ezek a tabuk. De abban is biztos vagyok, hogy vannak olyan iskolák, amikben a szexualitás olyannyira tabu, hogy az égvilágon semmiről sem beszélnek.

Mi is meg szoktunk egyezni a hallgatókkal, hogy ami az osztályteremben elhangzik, nem kerül ki onnan, nem pletykálunk kávéasztalok mellett az órán felmerülő kérdésekről. Gyakorlatilag minden olyan témát érintünk, ami érdekli őket és belefér egy félév anyagába. Én leginkább arra szeretem őket felkészíteni, hogy mi a teendőjük leendő anyákként. Beszélünk a fogantatásról, a terhesség pozitív és kevésbé pozitív oldalairól, a szülésről, születésről, a gyermekgondozásról. Aztán rátérünk arra, hogy óvodás korban hogyan tanítom meg arra a gyermeket, hogy mondjon nemet, hogy ismerje meg a testét, ismerje a fehérnemű szabályt, hogy tudja, vannak jó és rossz titkok, és nem hallgatjuk el ezeket. Sajnos az egyetemi hallgatókkal nem tudunk mindent megbeszélni, mert egy fél év alatt nagyon kevés időnk van. Tehát, például a kamaszkort érintő problémákat nem tudjuk részletezni, de arról szót ejtünk, hogy mitől jó vagy rossz egy párkapcsolat és mikortól válik ez abuzívvá.

Sokszor előkerülnek saját, megélt élettapasztalatok. Ilyenkor nagyon kell vigyázni, hogy kinek meddig terjed a tudása, kinek milyen kompetenciái vannak. Ha olyasmi kerül elő, amihez pszichológus szakember segítsége kell, megállunk. Én nem vagyok pszichológus, nem tudok ilyen téren segítséget nyújtani.

Ha iskolák hívnak meg képzést tartani, szoktam kérni, hogy legyen jelen az iskolapszichológus is a képzés során, hogy az esetlegesen felmerülő problémákat kezelje.

Hogyan látja, akár iskolák, akár egyetem szempontjából mennyire van lehetősége a diákoknak, hogy felvegyék a kapcsolatot egy pedagógussal, és jelezzék a negatív történeteket?

Ez nagyon intézményfüggő és nagyon emberfüggő. Én meg vagyok győződve, hogy itt Kolozsváron is van olyan iskola, ahol találnának egy-két tanárt, akihez lehetne fordulni, és van olyan is, ahol nem. És ugyanígy van az egyetemen is. Én úgy gondolom, hogy a pedagógus személyiségétől nagyon függ az, hogy a diák mennyire nyílik meg. Én azt látom, hogy hál' Istennek az én óráimon a diákok nagyon nyitottak. Én is nagyon nyitott vagyok, és nagyon őszintén szoktam beszélni. Mindig hozok példákat a saját életemből, és ezért ők is megnyílnak.

Azt lehet mondani, hogy igény az van rá, egyéni akciók vannak, viszont maga a megvalósítás a bürokrácia miatt szinte ellehetetlenül?

Meg a törvénykezés miatt. Az lehetséges, hogy képzést tartsunk tanítóknak, tanároknak, mert a törvény ebben nem akadályoz meg. De igen, gyakorlatilag igen, így van, ahogy mondod. Egyrészt bürokratikus, másrészt nincsenek meg rá az eszközeink, nincsenek akkreditált képzéseink, nagyon nehézkes az akkreditációs része a dolognak. Nehezen forognak a kerekek. Én az RMPSZ segítségével hirdettem meg a képzéseimet, rajtuk keresztül jutok el a gyakorló pedagógusokhoz.

Romániában nemcsak a román, a magyar történelmi egyházakra is jellemző, hogy beleszólnak az oktatásba, különösen, ha szexuális nevelésről van szó. Ön szerint mi ennek az oka? Maguk sem tudják, hogy mit értünk szexuális nevelés alatt, félreértelmezésekről van szó, vagy képmutatásról?

Most én menjek szembe itt a katolikus egyházzal vagy a többi történelmi egyházzal? Meglincselnek. (Nevet.) Én református vagyok, nem tudom, hogy konkrétan melyik az az egyház, amely tiltakozott, de vannak elképzeléseim. Amiről biztosan tudok, az az ortodox egyház. Félreértelmezések és tévképzetek vannak, mert azt hiszik, hogy olyasmikről akarunk beszélni, ami bűn. De az, hogy beszélgetünk a testről, a szerelemről, az egészséges párkapcsolatról, arról, hogy hogyan fejezzük ki az érzelmeinket, vagy hogy tudunk egy másik emberhez közelíteni, hogyan tudunk kommunikálni különböző dolgokról, az nem bűn, nem kellene tiltás legyen.

Én azt gondolom, hogy amikor úgy jelenik meg valahol, hogy „szexuális nevelés”, akkor mindjárt bevillannak: a genderkérdés, az LMBTQ, a homoszexualitás, és ott megtörténik az abszolút zárás. Ha tudnák az emberek, hogy nem erről szól a szexuális nevelés: se a Káma-szútra pozícióit nem fogjuk gyakorolgatni, se bannert nem fogunk készíteni a következő Pride fesztiválra, akkor nem hiszem, hogy van az az egyház, amely ezt tiltaná. Nem hiszem, hogy tiltaná valaki azt, hogy beszélgessünk a szerelemről, az egészséges párkapcsolatról, a családról és hasonló témákról.