Ha nem beszélünk a kamaszokkal a szexről, egyedül maradnak a pornó okozta traumákkal

A kamaszokat nem csak a nem kívánt terhességek és a nemi betegségek ellen kell felvértezni, hanem a párkapcsolati erőszak ellen is. Miközben az amúgy is kezdetleges iskolai szexuális nevelést Romániában (az új jogszabályról itt írtunk) és Magyarországon is tovább korlátozták az utóbbi időben, a tizenévesek szexualitással, szerelemmel és testképpel kapcsolatos kultúráját erősen befolyásolhatják a környezetükből rájuk ömlő információk, többek között az egyre erőszakosabb pornótrendek. A budapesti Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) és a Patent Jogvédő Egyesület korábbi, külön futó prevenciós programjuk alapján 2019-ben dolgozott ki közös módszertant, amelynek célja az erőszak megelőzése, illetve a gyerekek és fiatalok hozzásegítése a kölcsönösségen és egyenlőségen alapuló kapcsolatokhoz. A módszertanról Molnár Viát, a két egyesület prevenciós munkacsoportjának önkéntes koordinátorát és Kajos Rebeka Dórát, a prevenciós munkacsoport önkéntesét kérdeztük, akik a kolozsvári Mentés másként pedagógiai konferencián tartottak előadást és műhelyt.

Mi az, ami az utóbbi években megváltozott a kamaszokat érintő erőszak terén?

Molnár Via: Nem mondanám, hogy ez az utóbbi évek hozadéka, de alapvetően az internet az, ami nagyon új front több szempontból is. A „szokásos” bántalmazások, például a bullying, a nemi alapú zaklatás, ami eddig az offline térben volt jelen, nagyon hatékonyan tud működni az interneten is: megjelenik egyrészt online bullying formájában, de akár zaklatás formájában is. Sokat szoktunk beszélni a meztelen képekkel való visszaélésről is, ennek egy formája a bosszúpornó, amikor valakiről a beleegyezése nélkül tesznek közzé intim felvételeket, általában szakítás után. Rettenetesen káros, az iskolákban beindíthatja az áldozathibáztató mechanizmusokat.

Kajos Rebeka: Nagyon veszélyes az online világban az anonimitás, ami mögé el tudnak bújni az elkövetők, emiatt sokkal kiszolgáltatottabbá válhatnak a fiatalok, a gyerekek, még akkor is, ha felügyelet alatt használják az internetet, mert a szülők sokszor nem elég tájékozottak ezen a téren, és őket is nagyon könnyen átverik azzal kapcsolatban, hogy most éppen kivel beszélget a gyerekük. Kevés olyan online felület van, ahol tényleg odafigyelnek arra, hogy biztonságot nyújtsanak a 18 éven aluli felhasználóknak, és tényleg kiszűrik az álprofilokat.

Molnár Via: Az álprofilok miatt nagyon veszélyes az ún. grooming, azaz behálózás, ami egyébként nem új jelenség, offline is zajlott. Ez jellemzően a kiszolgáltatott, rossz lelkiállapotban lévő fiatal gyerekek – főleg lányok, de fiúk is – behálózása, amikor egy jellemzően idősebb személy közeli érzelmi kapcsolatot alakít ki velük online, és aztán elkezdi őket rávenni dolgokra, zsarolni őket. Nagy a veszély, mert sok fiatal keres menekvést, társaságot az interneten. A másik nagy téma az a pornográfia, ami soha nem látott mértékben hozzáférhető, sőt, szinte elkerülhetetlen: amikor a gyerekek először találkoznak a pornóval, az jellemzően nem azért van, mert ők direkt találkozni akarnak vele, hanem véletlenül futnak bele és jellemzően ijesztőnek találják.

Általában hol találkoznak a gyerekek először pornóval?

Kajos Rebeka: Ha felmennek a netre és rákeresnek bármilyen szóra, akár családtagok neveire vagy gyümölcsökre, az lehet olyan pornóban használt kifejezés, amiről nem is tudtak, és már az első találatok között ott lesznek a pornóoldalak, a nagy felkeresettségük miatt.

Molnár Via: A filmkalóz oldalakon is jelen van, de akár a rendes híroldalakon is, nem mindenki szűri ezeket, sokan biztosítanak felületet ilyen típusú hirdetéseknek. A pornó tartalma meg hihetetlenül erőszakos tartalom. Ez nagyon vaskalaposnak hangozhat, de 50 évvel ezelőtt az számított pornónak, ami most a popkultúra, ami pedig most a pornó, az annyira erőszakos és a valóságtól annyira elszakadt, amit egyébként sok szülő el sem tud képzelni. Megjelenik bennük megalázás, különböző enyhébb fizikai erőszakok, verbális erőszak szintén, és ezenkívül nagyon jön fel a BDSM-vonal, ami már konkrétan arról szól, hogy pontosan imitálják az erőszakot, azaz valójában elkövetik.

A gyerekek nagyon könnyen hozzáférnek ezekhez a tartalmakhoz, és ez lesz az elsődleges információforrásuk a szexualitásról. Ezt nagyon tudatosan lenne érdemes ellensúlyozni, mert mindenképpen történik, nem az van, hogy ha nem beszélünk a gyerekkel a szexről, akkor nem fog erre gondolni, nem fog ezzel találkozni, és megvédjük attól, hogy túl korán szexuális élményei legyenek. Ennek az ellenkezője történik:

ha nem beszélünk a gyerekekkel a szexualitásról, és nem csak arról, hogy hogy kell védekezni és hogy születik a gyerek, hanem arról, hogy milyen magatartásformák férnek bele, akkor teljesen egyedül maradnak a traumatizáló képi világgal, amit nem tudnak feldolgozni, és ez egyre inkább befolyásolja a saját szexuális viselkedésüket.

Ahol vannak erre vonatkozó adatok, mint például Amerikában, ott kimutatható, hogy egyre több lány kerül nőgyógyászhoz anális szex közben történt sérülésekkel, mert az anális szex az olyan dolog, amit teljesen normalizált a pornókultúra, elvárássá vált és alapvető része lett a kamaszok szexuális életének.

Milyen közös választ próbál adni a vázolt jelenségekre a Nane és a Patent egyesület?

Kajos Rebeka: Van egy teljes prevenciós programunk, ami erre válaszul jött létre. Iskolai osztályokhoz viszünk foglalkozásokat, itt általában vegyes csoportokkal dolgozunk, fiúk-lányok együtt, illetve nyári táborokat szervezünk lányoknak. A megcélzott korosztály a 13 és 18 év közöttiek. Van két módszertani kiadványunk, az Együtt egyenlően és a Kapcsolódj be, ezekben olyan foglalkozástervek és módszertani háttér van, amit más is felhasználhat.

Magyarországon a 2021 nyarán elfogadott törvény szerint csak akkreditált külső szervezetek tarthatnak szexuális neveléssel kapcsolatos foglalkozást az iskolákban, azt viszont nem tették közzé, hogy melyek ezek vagy hogy lehet akkreditált szervezetté válni. Ezért találtatok ki iskolán kívüli foglalkozásokat is, mint például a kifejezetten lányoknak szóló táboraitok. Mi történik egy-egy ilyen táborban?

Kajos Rebeka: Ezek eleinte négy, most már öt napos foglalkozások, nem ottalvós táborok, amelyeknek kialakult programjuk van. Az elején mindig közös szabályalkotással kezdjük, hogy megteremtsük a kereteit az együtt töltött időnek. Egy napra általában két téma jut, ezekre másfél-két órát szánunk, délután pedig közösségi programok szoktak lenni. Első nap az önbecsülésről és a szépségkultuszról, második nap a nemi szerepekről és az egyenlő párkapcsolatokról van szó. Harmadik nap az egyenlő szexről szoktunk beszélni, illetve eleinte önvédelmi edzéssel és határtartással foglalkoztunk, most már a testképről beszélünk, az önvédelmi edzés pedig délutáni, közösségi programmá nőtte ki magát. A negyedik napra jut a fogamzásgátlás és a ciklus témája, az ötödik nap pedig a feldolgozásról, a hét értékeléséről szól valamilyen kirándulás vagy közösségi esemény keretében.

A testképpel való foglalkozásra nagyobb volt az igény, ezért került be külön témaként?

Kajos Rebeka: Nagyon sokszor feljött mint téma, és úgy tűnt, hogy nagyon sok megosztanivalójuk van, annyi sérelem érte őket ezzel kapcsolatban. Általában ennél a blokknál szokták megkérdezni, hogy majd lesz-e olyan kör, amikor elmondhatják a sztorijaikat.

Molnár Via: Hosszú évek tapasztalata után is megdöbbentő tud lenni nekem, hogy akár 13 éves gyerekeknek is mennyi élménye van arról, hogy őket szexualizálják, a megjelenésükre megjegyzéseket tesznek, vagy akár konkrétan zaklatják őket. Ez a része a tábornak, ami a legjobban megalapozza azt az úgynevezett „sisterhood”-érzést, a közösség-érzést, azt, hogy egyszer csak körülnéznek és látják, hogy a mellettem ülők is ezt mesélik, mindannyiunknak vannak már ilyen jellegű traumái, akkor lehet, hogy nem velem van a baj? Lehet, hogy nem nekem kellene vékonyabbnak lennem, mikor látom a másik lányt, aki gyönyörű és ő is vékonyabb akar lenni?

Kajos Rebeka: Ezek a foglalkozások interaktívak, arra épülnek, hogy a saját történeteiken keresztül megyünk át a témákon, tehát olyan nincs, hogy mi valamiről előadást tartunk, még a fogamzásgátlás vagy a ciklus témáját is interaktívan dolgozzuk fel. De arra egyelőre még nincs külön blokkunk, ami csak a saját történetek megosztásáról szólna, mert mi nem ennek vagyunk a szakemberei, nem akarunk úgy csinálni, mintha mi tudnánk segíteni ezeket feldolgozni. De mindig van valaki a foglalkozást tartók közül, aki kint ül a folyosón, arra az esetre, ha valaki szeretne kimenni és beszélgetni valakivel, ezt felajánljuk a tábor első órájától, és a résztvevőkön múlik, hogy mennyire használják ki.

Molnár Via: Azért is ajánljuk ezt fel, mert egyszerűen statisztikai alapon ezekben a csoportokban lesznek olyanok, akiket érint a családon belüli erőszak, és a témáink triggerként is működhetnek. Nagyon fontos, hogy mi jelezzük a gyerekeknek, hogy nyugodtan kimehetnek, ha nem szeretnének bent lenni. Ez az iskolai foglalkozásokon is így működik. Az érintettek ösztönösen fel tudják mérni, hogy képesek-e foglalkozni egy témával vagy sem. Az önkénteseinket felkészítjük arra is, hogy hogyan ismerhetik fel azt, ha valaki „kizoomol”, disszociál, ilyenkor mindenképpen teret kell adni arra, hogy az illető elvonulhasson. A folyosói „back-up” szerepe az is, hogy ha a gyerekek kimennek a foglalkozásról, akkor legyen ott valaki, aki tudja, hogy hol vannak, beszél velük pár mondatot.

Mi a tapasztalatotok, mennyire beszélnek a résztvevők a szüleikkel ezekről a kérdésekről?

Molnár Via: Nincsenek illúzióink: a táborba jelentkezők vagy a szüleik eleve érdeklődnek a téma iránt, tehát ez egy szűrt és privilegizált közösség. Ezért vannak más jellegű programjaink is, mert szeretnénk elérni másokat is. De még így is sokszor kijön az, hogy nem feltétlenül van erre terük. Ezért is érdekes a szexuális nevelés iskolai korlátozása, mert egyébként nagyon sok szülő is nagyon el van veszve azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell ezt csinálni. Ezt nyilván nem lehet megtenni helyettük, mi ebben egyáltalán nem hiszünk, de örülnek egy ilyen segítségnek.

A két egyesületnek lenne kapacitása akár Erdélyben is megszervezni egy tábort?

Molnár Via: Részünkről lenne erre nyitottság. Nekünk itt nincs helyismeretünk, tehát a technikai dolgok biztosításában van szükségünk segítségre, helyszín kell, délutáni programok kellenek, de magát a programot bárhová el tudjuk vinni. Bár ez eredetileg nem volt a fejünkben, mint cél, de ezeknek a táboroknak lett egy közösségépítő szerepe, a résztvevő lányok most is kapcsolatban vannak és beszélgetnek egymással. Tehát emiatt is jó lenne minél több helyre elvinni.

Kajos Rebeka: Annak is örülnénk, ha lennének nagyköveteink. A táborokat és az iskolai foglalkozásokat a prevenciós önkéntesek tartják, akik részt vettek egy képzésben, de arra még nem volt példa, hogy olyanokat képeztünk volna ki, akik nem Budapesten vannak. Van külön tanárképzésünk is, és felmerült a kolozsvári konferencián, hogy eljöhetnénk Erdélybe tanárképzést tartani, mert ezt utána a résztvevők integrálni tudnák a saját közösségükbe, oktatásukba.

A konferencián már tartottatok is egy műhelyfoglalkozást pedagógusoknak. Hogyan vehetnek részt a tanárok a kamaszok elleni erőszak megelőzésében?

Molnár Via: Azt látom, hogy a tanárok lelkiismeretesen és nagyon túlterhelten végzik a munkájukat, tehát csak arról tudunk beszélni, hogy egy ideális világban mi lenne jó, ha beleférne. Ezt a műhelyen is hangsúlyoztuk, hogy mutatunk néhány példát a módszertanunkból, de nem elvárás, hogy ezt minden pedagógusnak csinálnia kell. Egy ideális világban jó lenne, ha az oktatási rendszernek része lenne a szexuális nevelés, és fontos lenne a kortárs kapcsolatokban megjelenő erőszak megelőzésére koncentrálni, és ne csak arra, hogy mit csinálunk, ha már megtörtént. Mi prevencióval foglalkozunk, ami részben alkalmas tud lenni arra, hogy megbeszéljünk olyan dolgokat, ami megtörtént, de a traumafeldolgozás azért egy másik terület. Amúgy az egyesületünkben vannak olyan szakemberek is, akik ezzel foglalkoznak.

Hogy mi lehet a tanárok szerepe? Kulcsfontosságú, hogy a gyerekek biztonságban érezzék magukat velük, hogy azt érezzék, hogy a tanárok nyitottak a problémáikra, és nem élnek vissza a pozíciójukkal, mert az egyébként gyakori, hogy a gyerekek megajándékozzák őket a bizalmukkal és ők nem kezelik ezt megfelelően. Fontos, hogy itt alkalmazzák az alapvető áldozatvédelmi mechanizmusokat, például azt, hogy az áldozat beleegyezése nélkül nem teszünk lépéseket, vele együtt találjuk ki azt, hogy mire lenne szüksége, nem kényszerítünk rá olyan folyamatokat, amiben ő nem akar részt venni. Ez azért fontos, mert ha valaki valaminek az áldozata lesz, akkor nagyon lebutítva az történik, hogy elveszik tőle a saját lénye feletti kontrollt, és amikor ezt korrigálni akarjuk, akkor ezt vissza próbáljuk neki adni. Ezen nem segít az, ha mi is elvesszük tőle a kontrollt abban, hogy ő ezt hogyan dolgozza fel.

Fontos az is, hogy a tanár a saját kompetenciáit mérje fel, hogy milyen mértékig tud a segítője lenni a gyereknek, milyen mértékig tudja a közösséget érintő problémát feloldani, és ha úgy érzi, hogy nem tudja, hogyan, akkor kérjen segítséget. Az lenne az ideális, ha lennének mindenhol gyermekvédelmi policy-k, hogy ne nekik kelljen kitalálniuk, hogy ki az az ember, akihez fordulhatnak, hanem ennek lenne egy jól bejáratott rendszere az intézményben. Mindig kérdés az is, hogy kik töltenek be bizonyos pozíciókat, és hogy az az adott egyén, akihez fordulniuk kell, valóban megbízható-e.

Kajos Rebeka: Amit mi átadunk, az egy szemléletmód is, ami meghatározóvá válhat a pedagógusi munkájuk során anélkül, hogy foglalkozásokat kellene vezetniük. Alapvetően ez felkészít arra, hogy mire hogy tudunk jól reagálni, úgy, hogy a gyerekeket támogassuk. Például hogy hogyan ne nézzünk félre egy fenékcsapdosós esetnél, ami szerintem minden közösségben előfordul, hogy hogyan tudunk úgy reagálni, hogy megerősítsük azt, akivel ez történik és ne normalizáljuk ezeket a helyzeteket.

A tanároknak szóló képzéseink általában két naposak, ezalatt végigvesszük azokat a témákat, amiket egy lánytáborban is, ugyanúgy saját tapasztalatok alapján. Ez egyrészt megterhelő lehet nekik, mert rájöhetnek, hogy őket mennyi ilyen jellegű sérelem érte, és nem álltak ki magukért vagy másért. Viszont mivel a saját tapasztalataikból indulunk ki, sokkal könnyebben integrálják majd a mindennapi munkájukba.

A nemi szerepekre lehet erre reflektálni bármilyen tantárgy oktatása során, például, hogy a matekpéldákban mi az, amit a férfiak és mi az, amit a nők csinálnak, és hogy ez manapság már nem kell így legyen, ez csak egy nyomasztó bilincs, ami rákerül a gyerekekre az oktatás során. A tanárok Magyarországon abban nem tudnak rugalmasak lenni, hogy milyen tankönyvet választanak, de abban igen, hogy az abban szereplő információkat mennyire adják át „készpénzként” a gyerekeknek. A tanár szava sokkal többet fog számítani, mint a tankönyv, ha lehet ezekről értőn beszélgetni, vitatkozni, az nagyon sokat jelent, viszonylag kis energiabefektetéssel meg lehet csinálni, sőt a gyerekeknek akár az érdeklődését is jobban felkeltheti, mintha mindent úgy vesznek ahogy van.

Molnár Via: Az online, ingyenesen hozzáférhető kiadványainkban elméleti rész is van, ami a hozzáállás alakításában nagyon hasznos lehet, mankó tud lenni abban, hogy a hétköznapi helyzeteket hogyan kezeljük, nagyon fontos mondatokat tud adni, ha állást akarunk foglalni. Az ingyenesen letölthető kiadványainkat, szórólapjainkat szívesen postázzuk is, lehet nekünk írni, ha valaki szeretne kérni az iskolájába néhányat, célunk is, hogy információval, eszközökkel lássunk el másokat.

Kajos Rebeka: A tanárokkal sokat beszélünk arról is, hogy egy-egy gyakorlatot különböző közegekben hogy lehet variálni, hogy tudunk differenciálni akár egy csoporton belül is, hogyan mérjük fel egy-egy érzékeny témával kapcsolatban azt, hogy a csoport hol tart ebben a kérdésben, például milyen szókészlete van a szexszel kapcsolatban, hogy semmiképpen ne merüljön fel az, hogy mi viszünk be kifejezéseket, meg olyan dolgokat, amiről ők nem tudnak, mondjuk a pornóban látott dolgokról.

Volt olyan egyébként, hogy a gyerekek leptek meg titeket új kifejezésekkel?

Kajos Rebeka: Igen, elég sokszor, főleg azért, mert a pornóból veszik át ezeket, sokszor angolul. Ilyenkor vissza szoktunk kérdezni, ebből nem szoktunk problémát csinálni, meg ők is természetesnek veszik azt, hogy mi nem tudhatunk mindent és jó beszélgetések szoktak kialakulni. Az is a cél, hogy ne tabusítsuk ezeket a dolgokat, hanem legyen egy tér, ahol erről nyíltan tudnak beszélni.

A fiúkkal terveztek-e ugyanígy külön foglalkozni, mint a lányokkal, látnátok-e ennek értelmét?

Molnár Via: Értelme van, meg egyébként foglalkozunk velük is, a táboron kívül minden más foglalkozáson. Előfordul, hogy nemi alapú csoportbontást választunk, de ezt egyébként inkább a meghívó intézményre szoktuk bízni, hogy az adott gyerekcsoportnál mi lenne célravezető. A foglalkozásvezetőink között is vannak férfiak, bár nem nagy számban, és annak nagyon nagy ereje van, ha ők tudnak fiúkkal beszélgetni ezekről a témákról, ugyanakkor még jobban is ki vannak téve a gyerekek provokációjának, mert megzavaró nekik, hogy egy férfi beszél a női egyenlőségről. Tábort előreláthatóan nem fogunk szervezni fiúknak, részben azért, mert azt érezzük, hogy nagyon nagy hiány van a lányokkal való foglalkozásból, és ezt igyekszünk pótolni, mert feminista szervezetként nyilván a fókuszunk a nők. De minden más foglalkozást illetően nyitottak vagyunk, volt is példa arra, hogy csak fiú csapatnak tartottunk ilyet. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az érdeklődés is nagyobb részben a lányok felől jön.