Vízellátás

Lemondott tisztségéről a román vízügyi igazgatóság vezetője a Prahova megyei vízválság miatt
A környezetvédelmi miniszter nem szeretne lemondani, inkább folytatná a reformokat.
Tíz nap után ismét folyik a víz a Prahova megyei csapokból
A vizet azonban még bevizsgálják, később derül ki, hogy biztosan iható-e.
Meghibásodott Kovászna fő vízvezetéke, elzárták a vizet város teljes területén
A kárt egy kisebb földrengés okozhatta, a vízszolgáltató szerint a vezeték már közel ötven éves lehetett és úgyis cserére szorult volna.
Egy udvarhelyszéki faluban túl sokáig tűrték a vízhiányt, mire a politikusok léptek, már alig...
Peteken jártunk, ahol több mint tíz éve várják a vizet. Most végre érkezik, de sokan összevesztek rajta – a régiek és az újak, a tűrők és a tiltakozók. A gazdákkal még azt is el kell majd...
Egy vízcsapra jut négyszáz ember: a gyergyószentmiklósi romákat egészségügyi katasztrófa fenyegeti
Gyergyószentmiklós téglagyári romatelepének vízellátását eddig is két csap oldotta meg, most az egyik elromlott, és a másikból is alig csordogál a víz. Az önkormányzat évek óta ígérgeti, hogy...
Ismét folyik a víz a csapból Dicsőszentmártonban, de fogyasztásra nem alkalmas
Az országos vészhelyzeti bizottsághoz fordulnak segítségért.
Aszály van: a vízügy korlátozásokkal, a mezőgazdasági miniszter pénzzel, az ortodox egyház imával...
500-600 millió euróba kerül a kormánynak az aszálykárokért nyújtott kompenzáció, ami nélkül csőd fenyegetné a gazdákat. 2 millió hektárt érint a szárazság.
200 millió euróból korszerűsítik a Vidraru vízerőművet
A korszerűsítéssel a kormány hosszú távon még hatékonyabban szeretne zöld energiát nyerni.
Kövess minket Facebookon is!