Vándormadarak

Érkeznek a gólyák Erdélybe: a sáromberki webkamera rögzítette az első vándor leszállását
Nem pihent meg a hosszú út után, máris nekilátott a fészekrendezésnek.
Ameddig a fészkében ül, addig nincs szüksége segítségre az áttelelő gólyának
A napokban többen aggódtak egy áttelelő, fészkében gubbasztó gólya miatt, de szakemberek szerint nincs rá ok.
Szétbarmolhatják Kelet-Európa vándormadarainak útvonalát a Duna-deltába tervezett szélerőművel
A tiltakozó civilek azt is elképzelhetőnek tartják, hogy az energiakrízisre hivatkozva tulajdonképpen nyaralókkal építenék tele a legfontosabb természetvédelmi területeket.
Csoma Botond: Nem értek egyet azzal, hogy egyesek szórakozásból vadásszanak
Csoma Botond az RMDSZ képviselői közül egyedüliként szavazott nemmel a vadászati törvénynek arra a módosítására, amely megengedte a vándormadarak tömeges lemészárlását. Kikértük az álláspontját.
A varjak és a kormoránok károkozásával indokolják a politikusok, hogy utat nyitottak a...
„Ha ön rászáll csak a pacsirtára, én rászállok a kormoránra, és akkor nem jutunk tovább” – a törvénymódosítást támogató politikusok kérésünkre nem tudták megérvelni, hogy miért szavazták meg a...
Kövess minket Facebookon is!