Soros Alapítvány
Călin Georgescu is együttműködött a Soros Alapítvánnyal egy környezetvédő szervezet elnökeként
A Recorder gyűjtötte össze, hogy élete bő két évtizedében milyen nemzetközi szervezetektől kapott támogatást Georgescu, illetve az általa vezetett civil szervezet.
Listázni kezdték a „Soros-hálózat” tagjait Georgescu támogatói, magyar értelmiségiek is érintettek
Az egyik lista a Soros Alapítvány egykori munkatársait, közreműködőit bélyegzi meg, miközben több tízezerre tehető azoknak a magánszemélyeknek, civil szervezeteknek és állami intézményeknek a száma,...
Musk Soros-hálózatot sejt a román alkotmánybíróságon
A héten már a harmadik alkalom, hogy a milliárdos Romániát veszi célkeresztbe, most arról posztolt, hogy az alkotmánybíróság két női tagja Soros befolyása alatt állnak.
Járt egyszer, a rendszerváltás hajnalán Soros György Kolozsváron, még képek is vannak róla
Az amerikai filantróp milliárdosnak akkor jelentős presztízse volt az erdélyi magyarság körében, és kisebbségi jogvédelem tekintetében is folyamodtak hozzá segítségért. Az Azopan Fotóarchívumban...
Alex partiállat aranyifjúból lett a Soros-birodalom feje, és még az apjánál is politikusabb
A New York-i bulivilág királya volt, Nietzschéből és a zsidó irodalomból írta a doktoriját, az utóbbi hónapokban pedig az amerikai és a brazil elnökkel is találkozott. Most átveszi a 92 éves Soros...
Salat Levente: A magyar állam nem kezeli felnőttként a határon túli közösségeket a sorsukat...
Az erdélyi magyar szellemi és politikai elit súlyosan alulteljesített, mind a közösség önszerveződésének a kezelésében, mind a magyar és a román államhoz fűződő viszonyának az alakításában, hívja...
Salat Levente: Az erdélyi politikai elit azt az illúziót alakította ki, hogy önmagunk számára...
Kivándorolni sosem akart, és zavarja őt, hogy azok, akik a kisebbségi lét megpróbáltatásai elől átköltöztek Magyarországra, a NER-be kapaszkodva mondják meg, mit kell tenni a határon túli magyarok...