Moldovai Köztársaság

Sajtóértesülés: Simion és a Tate fivérek közös kommunikációsát feltartóztatták a román-moldáv...
Mateea Petrescu a Hotnews szerint többek között a szökésben lévő oroszpárti oligarcha, Ilan Șor embereivel találkozik Moldovában.
Magyarországon nyert a legnagyobb fölénnyel Nicușor Dan Európában
Orbán tihanyi beszéde ellenére a Magyarországon élő román állampolgárok 92 százaléka Nicușor mellett tette le a voksát.
Simion csalással vádolja Moldovát, a chişinăui kormány azonban nem kér a vádaskodásokból
George Simionék farkast kiáltottak abban az országban, ahol Nicușor Dan nyerte az első fordulót. A második fordulóban pedig már most többen szavaztak, mint május 4-én egész nap.
Új híd épül Moldova Köztársaság és Románia között, 60 éve az első
A szállításügyi minisztert a kormánykoalíció elnökjelöltje is elkísérte a munkálatok ünnepélyes elkezdésére.
Románia megvásárolná Moldova Köztársaság fő kikötőjét
A Giurgiulești-i kikötőnek stratégiai fontossága lehet Ukrajna újjáépítésében is.
Pert vesztett Simion a volt moldovai védelmi miniszter ellen
Anatol Șălaru szerint az AUR elnöke orosz titkosszolgálati képviselőkkel találkozott, és tudatosan próbálta megingatni a Moldovai Köztársaság stabilitását.
Moszkvapárti moldovai párt tagjai toborozhatnak résztvevőket a Georgescu melletti bukaresti...
A vádak újabb jelei lehetnek annak, hogy Moszkva közvetve próbál hatást gyakorolni a romániai belpolitikai folyamatokra.
Maia Sandu: Lasconi egy bátor vezető, aki megadhatja az országnak azt a stabilitást, amire szükség...
Sandu és Lasconi találkozójának üzenete: ez nem csupán választási kampány, ez a demokrácia és az autoriter erők közötti küzdelem.
Kövess minket Facebookon is!