Kórház

Marosvásárhely is csatlakozik a hirtelen szívhalál megelőzését célzó országos programhoz
A program keretében a magas kockázatú betegek beültethető defibrillátort kaphatnak.
Várhatóan ősszel megnyitják az égési sérülteket kezelő marosvásárhelyi központot
A súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház építését már befejezték, az hamarosan nyithat.
Súlyos árat fizetnek a várandós nők Romániában a szegényes kórházi lefedettség miatt
2019 óta legalább 75, falun élő nő halt meg a terhességgel összefüggő okok miatt Romániában.
Véget ért Románia egyik leghosszabb orvosi műhibapere,12 év után kimondták, a kórház a felelős
Egyszerűnek tartott orrmandula-műtét után halt meg a hároméves kisfiú, az ügyében indult per pedig tizenkét év után a kórház intézményi felelősségének kimondásával zárult.
A Trumpot jöttmentnek nevező Oana Gheorghiut javasolta miniszterelnök-helyettesnek Bolojan
Oana Gheorghiu a romániai civil szféra egyik kiemelkedő alakja. Az általa vezetett alapítvány építtetett kizárólag adományokból kórházat rákbeteg gyereknek, amit még az amerikaiak is kitüntették.
Kritikus az orvoshiány Háromszéken, közös megoldást keresnek a kórházak
Háromszéken egyre súlyosabb az orvoshiány: a megye kórházai most közös programmal próbálnak szakembereket toborozni, és megtartani azokat, akik még a térségben dolgoznak.
Meghalt egy 29 éves nő szülés után, a kórház szerint először elutasította az életmentő műtétet
A nő és férje állítólag az orvosi ajánlások ellenére ragaszkodtak a természetes szüléshez, de csak a sokadik klinikán fogadták őket. A rendőrség és az egészségügyi minisztérium is vizsgálódik.
Beismerte a 17 éves fiatal, hogy ő küldött fenyegető üzeneteket a romániai iskoláknak és kórházaknak
Egyelőre zajlik a nyomozás, a gyanúsítottat pszichiátriai vizsgálatnak vetik alá.
Az európai bombariadók után Romániában most vérengzéssel fenyegettek iskolákat és kórházakat
Pár nap alatt két fenyegető email is körbejárta a romániai intézményeket, kihallgattak egy 17 éves fiatalt, aki ellen az FBI hamis bombariadók miatt nyomoz.
Megbírságolták a nagyszebeni szülészet alkalmazottait, ahol egy nő belehalt az abortuszának...
A kórház hivatalos közleményében elhatárolódik az esettől, mondván minden tőlük telhetőt megtettek, az egészségügyi ellenőrzések eredményei azonban mást mutatnak.
Kövess minket Facebookon is!