Gyógyultan hagyta el a kórházat az első franciaországi ebolás beteg
A Franciaország területén azonosított első ebolás beteg meggyógyult és elhagyta a kórházat – jelentette be szombaton közleményében Stéphanie Rist francia egészségügy-miniszter.
A beteg, egy segélyszervezet orvosa, június 23-án érkezett Franciaországba a Kongói Demokratikus Köztársaságból, ahol ebolajárvány tombol, szombaton elhagyta a kórházat, ahol ápolták – tudatta az egészségügyi, családügyi, autonómiaügyi és rokkantügyi miniszter. „Két negatív PCR-teszt után a páciens immár gyógyult” és biztonsággal visszatérhet otthonába – tette hozzá a miniszter.
Az Alima civil szervezetnek dolgozó orvos fejfájástól eltekintve tünetmentesen szállt fel a repülőgépre Kinshasában, de az utazás alatt kissé romlott az állapota. A párizsi repülőtérre érkezve karanténba került, majd kórházba szállították.
„A páciensnek továbbra is csak kisebb tünetei voltak, orvosi kezelés és szigorú megfigyelés alá került, az egészségügyi előírások betartásával” – közölte a miniszter. A pácienssel az utazás során érintkező öt embert 21 napos házi karanténba helyezték.
A franciaországi eset az első volt az afrikai kontinensen kívül, ahol a ritka Bundibugyo vírustörzs – amely ellen nincsen sem védőoltás, sem kezelés – okozott járványt a Kongói Demokratikus Köztársaságon kívül Ugandában is. Ez volt egyben az első eset, amely során a vérzéses lázzal járó és gyakran halálos kimenetelű megbetegedést diagnosztizálták Franciaországban.
2014-ben, egy jelentős nyugat-afrikai járvány idején két pacienst ápoltak Franciaországban, de náluk külföldön diagnosztizálták a betegséget. Az ebolajárvány központjának számító Kongói Demokratikus Köztársaságban a legutóbbi, június 3-i adatok szerint a betegségnek legkevesebb 452 halottja van, a járvány tovább terjed, nemrégiben a járvány gócától 600 kilométernyire északra, Kisangani nagyvárosban bizonyosodott be, hogy egy beteg a vírustól fertőződött meg. A
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely nemzetközi egészségügyi vészhelyzetet hirdetett ki, a héten közölte, hogy kísérleti klinikát állítanak fel a kezelés kidolgozása érdekében.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom