Izrael
A szürke eminenciás, aki az első perctől egy célkereszttel a homlokán lett az új legfelsőbb vezető
Modzstaba Hamenei, Irán új legfelsőbb vezetőjének kinevezése tovább eszkalálhatja a konfliktust. Apja uralma alatt a háttérből mozgatta a szálakat, komoly kapcsolatrendszert épített ki a fegyveres...
Minden nap egy hónapnak érződik, olyan sok a támadás
Vasárnap reggelre sűrű füst lepte el Teherán felett az eget és fekete eső esett, miután az olaj-infrastruktúrát is légicsapás érte. Öröm, gyász és bizonytalanság jellemzi a helyieket, akik nem...
Megvan Irán új legfelsőbb vezetője, csak még nem tudjuk, hogy ki az
Modzstaba Hameneire, a háború első reggelén likvidált Ali Hamenei második legidősebb fiára utalgatnak azok, akik részt vettek az új vezér kiválasztásában. Eleve ő volt az egyik nagy esélyes, bár...
Hamenei fiát nevezték ki az új iráni legfelsőbb vezetőnek
A volt ajatollah 56 éves fia hivatalos szerepet eddig nem töltött be a rezsimben, de ismert, hogy szoros kapcsolatban áll az Iszlám Forradalmi Gárdával. Donald Trump korábban kijelentette, hogy a...
Egy héttel a háború kezdete után Trump még súlyosabb csapásokat lengetett be
Az amerikai és izraeli jelentések szerint a katonai célokkal haladnak előre, és Irán a harcok nyolcadik napján messze nem tud annyi ballisztikus rakétát és drónt indítani, mint múlt szombaton. Az...
Euractiv: Súlyosbodik a válság Irán belbiztonsági erőinél, gyorsan romló morálról ír egy jelentés
Ellentmondásos parancsokat kapnak odafentről, így az egységek nem tudják, hogyan tovább. Sok helyen nem is merik jelenteni a valódi helyzetet, mert félnek a fegyelmi következményektől.
Netanjahu az iráni néphez: Közel a döntő pillanat. Megpróbáljuk felszabadítani Iránt, a döntés a...
Donald Trump szerint Iránt ma nagyon súlyos csapás fogja érni, Izrael támadást indított az iráni infrastruktúra ellen. A közel-keleti háború percről percre.
Miközben Izrael Bejrút külvárosát bombázza, bejelentették a háború következő fázisát
Donald Trump közölte, hogy részt akar venni Irán következő vezetőjének kiválasztásában, de a likvidált Hamenei ajatollah fiát elfogadhatatlannak tartja. Csütörtökön Irán felől érkező drónok...
A NATO légvédelme lelőtt egy Törökország felé tartó iráni rakétát, Srí Lankánál egy amerikai...
Izrael és Irán éjszaka is támadta egymást, drón csapódott be az amerikai konzulátus közelében Dubajban, miközben Izrael katonai célpontokat támad Teheránban. Több ország igyekszik kimenekíteni...
Macron: A legnagyobb felelősség Iránt terheli, de az USA és Izrael nemzetközi jogot sértett a...
A francia elnök azt is bejelentette, hogy a Földközi-tengerre vezényli a franciák egyetlen repülőgép-hordozóját.









